Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-15 / 7. szám

60 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 igazán hívőinek az a hitvallása : „Uram, kihez mennénk? — örök életnek beszéde vagyon nálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy ama Krisztus, az élő Istennek fia." — „Hogy a jelenkor harcaiban az egyház győzni fog-e vagy háttérbe szorulni, az tisztán az (egyházi) igehirdetéstől függ" — mondja Seeberg.* Gondolkozzunk rajta. 2. A egyházi igehirdetéssel együtt kiváló szociális jelentősége van, illetőleg kell, hogy legyen a jelen korban a lelki pásztorkodásnak. Ennek fokozott mértékben való szükségességét egyházi gyűléseinken, értekezleteinken, magánbeszélgetésekben unos-untig halljuk emlegetni egyháziak és világiaktól egyaránt, úgy hogy e szó használata már szinte triviálissá vált s a ki említi, nem igen számíthat érdeklődésre. Nem is bocsátkozom bővebb fejtegetésbe. Hogy a lelkipásztorkodás mit jelent, azt mindegyikünknek tudnia kell. Csak az a kérdés: megtörténik-e mindenütt, minden gyülekezetben az, a mit ez a szó kifejez, jobban mondva : megteszszük-e mi, az Úr nyájának hivatott pásztorai, e téren kötelességünket ? Ki-ki vessen számot magával Istene s lelkiismerete előtt. Bármennyit szidják, gáncsolják is a szociáldemokraták a papokat, ez a szidalom megszégyenülve hallgat el oly lelkészszel szemben, a ki különösen a lelkipásztorkodás terén is híven teljesiti kötelességét; ez legtöbbször az egyedüli út, melyen gyülekezetének ezen elidegenedett tagjaihoz is hozzáférhet s bebizonyíthatja, hogy nemcsak az „urakkal" tud vendégeskedni, hanem a szegényekkel is együtt érez és igazán javokat akarja. Sajnos azonban, hogy a lelkipásztorkodás többnyire ott ütközik legnagyobb nehézségekbe, a hol arra leginkább szükség van: nagy városi gyülekezetekben. Nagy városi gyülekezeteinknek kisebb lelkipásztori kerületekre való osztása egyházunknak immár elodázhatatlan szociális feladata. Mikor történik már végre ez irányban valami? Ezzel összefüggésben ugyancsak elkerülhetetlen feladat : oly helyeken, hol a lelkészek vallásoktatással vannak túlterhelve, önálló hitoktatói állások szervezése. Hogy a cél megvalósulhasson, az érdekelt tényezőknek — az egyeseknek is! — készeknek kell lenniök az áldozatra. 3. A belmissziónak ismét csak nevét kell említenem., hogy egy szociális szempontból szintén kiváló fontossággal biró nagy kiterjedésű egyházi munkatér táruljon fel szemeink előtt. Hiszen a belmissziói munka már eredeténél fogva a legszorosabb összefüggésben áll nemcsak egyházunknak, hanem általában társadalmunknak bajaival s ezeknek orvoslását célozza a szeretet lelke által. Ha sikerülne e szeretetbeli munkásság számára egyházunknak összes eleven erőit megnyerni, a belmiszszió elsőrendű szociális tényezővé nőhetné ki magát. Vajha a sok hívó szózat minél szélesebb körökben keltene visszhangot és vajha minden belmissziói munkásságunkat egészséges, erőteljes evangyéliumi protestáns szellem hatná át! — A belmissziói munkásság többnyire * „Die Kirche Deutschlands .. 208. 1. egyesületekben van szervezve s bizonyára szép tanújele nemcsak a lelkész, hanem az egyházhivek ügybuzgóságának, ha valamely gyülekezetben virágzó egyesületi élet fejlődött ki. Kiváló szociális jelentősége lehet különösen az ifjúsági- és olvasó-egyesületeknek, a nőegyleteknek és munkásegyesületeknek az (utóbbiaknak főkép, ha munkásotthonokat is tartanak fenn), vallásos- erkölcsi előadásoknak, melyek a munkásnép lelkiszükségleteire, gondolat- és érzelmi világára is gondos figyelemmel vannak. De vigyázzunk arra, hogy a sok egyesület a gyülekezetet fel ne darabolja, hanem minden egyesület szervesen illeszkedjék bele a gyülekezet életébe. 4. E helyen legyen szabad újra hangsúlyoznom azt, hogy az egyház saját kebelében is törekedjék kiküszöbölni, javítani, reformálni egyes oly visszásságokat, egészségtelen állapotokat, melyek az egyház szociális irányú működésének sikerét hátráltatják. Ide számítom a többi helyen dívó magas stóladíjakat, melyeknek redukálását, sőt talán eltörlését is jó volna fontolóra venni. Kellő óvatossággal, de feltétlenül megszüntetendőnek tartom templomi székek bérbeadását és az egyházi funkcióknál különösen városi gyülekezetekben dívó osztályrendszert, mely kell, hogy a szegényebb néposztályra elidegenítőleg hasson. Az egyház funkciói nem arra valók, hogy a vagyon, a „tőke" fényét emeljék. Hogyan fér ez össze, — hogy többet ne említsek — egyházi alkotmányunk demokratikus szellemével, melyre pedig mintha büszkék volnánk? Ezzel kapcsolatban még egyet kell megmlítenem, Németországi hittestvéreink, a kik legnagyobb részt állami egyházakban élnek, joggal látják az állami egyház (Staatskirche) intézményében az egyház szociális működésének és hatásának egyik legnagyobb akadályát és méltán szégyelhetik a mi hazai protestáns egyházaink szabad, autonomikus, demokratikus alkotmányát. Mi meg — apáinknak e véren szerzett örökségéből egyre többet engedünk oda az államnak — pénzért, „segélyekért". S ezzel karöltve jár a bürokratizmus fejlődése, egyházi tisztségeinknek világi méltóságokkal való összemérése, hierarchikus vonások, címek felvétele stb. Hová evezünk? Nem értjük-e meg az idők jelét? Tudom, nehéz a helyzet, nehéz a kérdés: mit tegyünk ? De ép azért ne vegyük könnyen! 5. Eddigi fejtegetéseink után azt kérdezheti valaki: a lelkész általában tartózkodjék-e minden inkább a világi térre tartozó szociális tevékenységtől? Ezt nem mondom. Az egyház, mint ilyen nem bocsátkozhatik ugyan gazdasági és szociálpolitikai vállalkozásokba; de a lelkész, mint polgár és hazafi, a világi téren végbemenő szociális mozgalmakból is kiveheti a maga részét; hogyan és mennyiben, — az egyéni lelkiismeretének dolga. Ha valakinek közülünk tehetsége és ideje van hozzá, ám vegyen részt olynemű mozgalmakban, adjon a maga körében indítást józan szociális reformokra, szociális szervezkedésekre, például olyanfélékre, a minőket Páris Frigyes kontemplál említett müveiben; ha jónak találja, álljon ő maga az ügy élére. Elvi szempontból ez ellen nem tehetünk kifogást; sőt lehetséges, hogy a lelkésznek