Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-15 / 7. szám

64 64 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 1750 március havában el is rendelt. Az ellenséges indulatú városi hatóság sietten-siet a végrehajtással. Az eperjesiek most egyenesen a trón zsámolyára teszik folyamodványukat, Kérésök nem maradt meghallgatatlan. Mária Terézia, talán szive ellágyulásának egy áldott pillanatában a kancellária és gr. Fekete personális tanácsa ellenére kedvezően határozott. A személyéhez való esedezést egyenesen érdemül tudja be nekik s engedélyét csupán három feltételhez köti: az iskolába csak ágostai hitvallásuak járhatnak, erdélyieket nem szabad befogadniok s az adózó alattvalókat semmikép ne terheljék. Eperjes azonban nem egy könnyen jutott el a békés fejlődés útjára. Már egy év múlva megint följelentik a jezsuiták, hogy hat helvét hitű tanulójuk van s büntetésül az iskola megszüntetését javasolják. A királyné akkor is kegyelmesen határoz és megelégszik a helvét hitűek eltávolításával Más alkalommal alapítványaik reális voltán kételkedtek s szigorú vizsgálatot követeltek. Mária Terézia elhatározását azonban semmiféle befolyás meg nem ingatta többé. Döntésének igazi okát legfölebb találgatni lehet, de biztos tudomásunk nincsen róla. Alkalmasint valami nagy befolyású titkos pártfogó járt közben, mint Pozsony iskolájáért. A protestánsok az országban általában s az országgyűlésén is jóval kisebb súlylyal bírtak, semhogy kedvök keresésével a kormányzat általános irányától való ekkora s hirtelen elhajlást meg tudnánk magyarázni.

1 A modori iskolát (1769) régisége s a már itt-ott jelentkező új szabadabb szellem hatása mentette meg. (Vége köv.) A szociálizmusról és egyházunk szociális feladatairól. Ha mindezek alapján az egyháznak konkrét szociális feladatait közelebbről akarjuk meghatározni, természetesen a követeléseknek egész sorozata áll elő, mely az egyéni és társadalmi viszonyok változatosságánál fogva szinte a végtelenségig kiterjeszthető. Ez alkalommal röviden csak a következőket emelem ki: 1. Az egyház minden működésének középpontját, a lelkekre és a társadalomra gyakorolt befolyásának legfőbb eszközét evangyélioiri protestáns értelemben kétségkívül az ige hirdetése képezi, ezt a szót a maga legtágabb értelmében véve úgy, a mint az nem csupán a szószéki igehirdetést, hanem az egyháznak egész tanítói, nevelői, lelkipásztori működését, sőt még a theologiai tudomány iskolai és irodalmi művelését is magában foglalja. Ebből következik, hogy az egyház a szociális kérdés megoldásához is elsősorban és legfőképen az ő igehirdetői munkásságával járulhat hozzá és kell, hogy hozzájáruljon. S épen a mai szociális viszonyokra tekintve azt kell mondanunk: ha valaha, úgy a jelenkorban van szükség arra, hogy az egyház Isten igéjét minden téren, minden viszonyok között, minden alakban 1 Hörk: Eperjesi coll. tört. 103 1. — Fináczy I. k. 41—43. 1, Molnár A. i. m. tisztán és igazán hirdesse, hogy az evangéliom hirdetője „az igazságnak beszédét igazán hasogassa", hogy az ige a Krisztus jó vitézének kezében igazán kétélű fegyver legyen, mely nemcsak lefelé, hanem felfelé is, nemcsak balra, hanem jobbra is vág. Feltétlen igazság és emberszeretet vezérelje az egyháznak, az egyház szolgáinak egész ebbeli munkásságát: áXvjvkoeiv ev äyaTr-iß. Fejtsük ki az Isten igéjéből nem csak a szorosabb értelemben vett evangyéliomi elemeket, azokat, melyek az emberi szívnek az élet minden változásai és nyomorúságai közepette nyugalmat adnak, hanem azokat az isteni törvényeket, azokat a gyakorlati életigazságokat is, melyeknek követése nélkül sem az egyéni, sem a társadalmi élet egészséges nem lehet. Szociális szempontból különös fontossággal bír a családnak, a családi életnek, a földi vagyonnak, a földi hivatásnak és a hivatásszerű munkának helyes evangyéliomi felfogása és méltatása, melyet az evangyéliom után Luther Máitonunktól tanulhatunk meg legjobban s mely az emberiség életében a leghatalmasabb kulturtényezőnek bizonyult. Ne hirdessük az Isten igéjét úgy, hogy csak a lágyszivűekre, az asszonyokra és gyengékre hasson, hanem igyekezzünk kidomborítani, hogy úgy mondjam, az evangyéliomi keresztyénségnek férfias oldalát is. hogy éz a keresztyénség az evangyéliomban míg egyrészt sehol másutt fel nem található erőt ad az életnek harcára, addig másrészt oly célokat tűz ki eiibénk, melyekért igazán érdemes teljes férfiúi erővel egy egész életen át harcolni és dolgozni. Távol áll tőlem, hogy a keresztyénségnek, a keresztyén hitnek és reménynek transcendens jellegét eltöröljem vagy megrövidítsem, de nézetem szerint a jelenkor szellemi irányára való tekintet szükségessé teszi, hogy a keresztyénségnek immanens elemeit minél teljesebben fejtsük ki, hogy az Isten országát és annak üdvjavait ne mutogassuk szinte elérhetetlen magasságban és távolságban, hanem tegyünk róluk életteljesen bizonyságot, mint oly szellemi valóságokról, melyek már e földi életben, e földi élet reális viszonyai, küzdelmei között is elidegeníthetetlen boldogító osztályrészül jutnak mindazoknak, a kik a Krisztus evangyéliomát hittel fogadják. Ha manapság az emberek milliói „földi menyország" után epednek : mi igen is tudunk — rajtunk áll, hogy tudjunk — nekik ilyent mutatni, földi menyországot a szónak igazi értelmében, de nem olyant, mely a külső, anyagi viszonyokban, hanem első sorban a szív, a lélek világában valósul. Az által, a ki mint az Örök Szeretet megtestesülése járt e földön, jól tevén mindenekkel s a ki a bűnösöket, a megfáradtakat és megterhelteket, az igazság után éhezőket és szomjúhozókat most is magához hívja, magához fogadja s őket új, igazi, boldog emberekké teszi. Igaz, hogy ez a legfőbb jó itt e földi életben, a földi élet bűnei és bajai között csak „rész szerint" válik birtokunkká; de ez a kis is rész boldogít s zálogául szolgál a jövendő teljességnek. De ne feledjük, hogy ennek a boldogító életigazságnak meggyőző hirdetésére csak az képes, a kinek szivében, szavában, életében visszhangzik Péternek és minden századok s felekezetek