Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-15 / 7. szám

62 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 190? velünk van-e hát folytonosan a Krisztus? Ott van-e az élet tengerén hajócskánkon? A szent keresztségben vele társultunk, akkor beült hozzánk az Úr. Ott van-e folytonosan ? S ha ott van is, nem aluszik-e? A tanítványok mellett az Úr elaludt. Elnyomta a napi munka fáradsága, meg a magány. Az ember, ha teljesen magára hagyják, ha senki sem törődik vele, még a nagyobb társaságban is lassanként elálmosodik. A tanítványok is a kellemes időben csak saját magukkal foglalkozván, nem törődtek a Mesterrel, a ki elszunnyadtDe bizton voltak, mert mégis csak velük volt. Sokszor van így az ember az Úrral. Vele van az Úr és mégis nélküle utazik az ember. Nem az Úr aluszik el, mert ő éber gonddal őrködik mindig a világ felett, hanem az ember feledkezik meg róla az életnek gondtól mentes napjain és óráin. Nem az Úr aluszik, hanem csak az ember mulaszt el rá gondolni, vele beszélgetni. A mindennapi teendők változatos sorozatába merülve sokszor felejti el az ember az imádságot, nem beszélget az Úrral, s mikor hirtelen vihar söpri végig élete tengerét, egyszerre úgy érzi, azt hiszi: elaludt az Úr! Hirtelen felébredt lelkiismeretének rémlátása ez. Mikor kitört a vihar, a tanítványok felköltötték az Urat, esdve szólván hozzá: Lram, tarts meg minket, mert elveszünk! Míg háborítlanul haladhatunk előre, míg ránk mosolyog az örömnek napja; míg egünk tiszta; míg nem fenyeget baj, veszedelem: addig aluszik lelkünkben az Úr, elfeledjük szívünkben ápolni a hitet. Mikor egünk beborul; mikor boldogságunk napját elhomályosítja a bánat fellege; mikor ellenséges villámok cikáznak felettünk s gondok hasogatják fel a homlokunkat, mikor aggódnunk kell saját életünkért, vagy a mikor féltjük szeretteinket; mikor a kétségbeesés zuhogó zápor módjára zúdul ránk; mikor a balsors csapásai elverik^mellőlünk mindazokat, a kik a jó napokban barátainknak hazudták magukat; mikor éveinkkel együtt halomra szaporodnak a tört remények, keserű csalódások; vagy a mikor a sír hideg szája nyílik meg előttünk: akkor, csak akkor verjük fel az Urat esdeklő szóval, hirtelen megtanult imádsággal: Uram, tarts meg minket, mert elveszünk! Sokan, ha egész életükön át mellőzték és gúnyolták az Urat és az ő üdvözítő evangéliomát, még az istentagadók is, ha előbb nem, a fájdalom látogatása alatt, vagy a halálos ágyon megemlékeznek az Úrról, s esdő szóval költögetik őt, hogy nyújtson segedelmet. Az élet tengerén az embert valóban a kitört vihar, a reményt tépő szélvész, a zúgó förgeteg tanítja meg imádkozni. És az Úr mindig kész a segedelemmel. Felkél a szorongók támogatására s biztatólag, de szemrehányással is mondja : Mit féltek, óh kicsinyhitűek! Mindenikünk elismeri, hogy azok a tanítványok csakugyan kicsinyhitűek voltak. Hogyan is félthették hajójukat s életüket a pusztulástól, mikor velük volt az Úr! Gondolhatták-e csak egyetlen pillanatra is, hogy az Úr veszni engedi őket ? Valóban kicsinyhitűek voltak! Ne ítélj, hogy ne ítéltessél! Mi sem vagyunk erősebbek a hitben. Reánk is illik az Ur mondása: Mit féltek, óh kicsinyhitűek! Hiszen a ki gondot visel az égi madárra és felruházza a mezők liliomát: az a jóságos Isten minket is szeretettel hordoz karjain ! Ott utazik velünk életünk hajóján. Közel van hozzánk áldó segedelmével, csak szóljunk hozzá, csak tartsuk folyton ébren! Nincs megszégyenítőbb az emberre nézve a kétségbeesésnél, a kishitűségnél, mintha nem volna szerető, édes mennyei Atyja! Korunk azért boldogtalan, mert kishitű, mert nem vallja az énekköltővel: Mind jó, a mit Isten teszen, Ö tudja, mi szükséges, S oltalmával körülveszen, Midőn sorsom kétséges. Kegyessége s nagy hűsége Naponként újul s árad, Jót tenni el nem fárad. Ennek eleven érzése boldogságunk alapja, megnyugvásunk kútfeje, biztonságunk támasza. S ha hivő szívvel látjuk az Úr szent segedelmének és szeretetének naponként megújuló áldásait; ha látjuk gondviselésének ezernyi csodáját: mi is gyermeki hódolattal állunk meg nagysága előtt, mondván: Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek neki! Hitünk, szívünk, az élet tapasztalata egyezőleg azt mondja: Ez az Úr, a szeretet és segedelem kegyes királya! Azért fenyegessen bár ezer veszély; állj bár egyedül a legmélyebb örvénynek szélén; támadjon bár ellened baj, halál, vagy a tulajdon szíved bűnbe vivő vágya: míg az Úrra veted minden gondodat, míg őt érzed, látodfmagad mellett, míg hozzá tudsz fordulni segedelemért, ne félj, csak bízzál, ő megsegít, megáld. Ámen. BELMISSIÓ. Evang. napközi otthon. A debreceni egyház Materny Lajos lelkész kezdeményezésére iskolája mellett napközi otthont létesített oly gyermekek számára, kik a kemény hidegben a nagy távolság miatt azokon a napokon, a mikor délelőtt és délután is van^tanítás, nem mennek haza, hanem az ebéd tideje alatt az [iskolában maradnak. Ebben az otthonban valláskülönbség nélkül mindazok a gyermekek, a kik igénybe venni akarják, ingyen ebédet kapnak. Az ebéd áll felváltva: hamis leves és sültből, vagy főzelékből sülttel, vagy gulyáshúsból. A lelkésznek csak 39 K állott rendelkezésére e célra, de bizva abban, hogy minden nemesj intézménynek akad pártfogója, életbe léptette az intézményt. Alapját megvetette azzal az 1000 K alapítvány nyal, melyet még tavaly özv. Sesztina Lajosné ' bold, férje emlékére tett a cél közelebbi meghatározását a lelkészre bízván. Az egyháztanács úgy a kezdeményezést, valamint az eszme megvalósítását örömmel vette tudomásul Az