Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-15 / 7. szám

56 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 sem tudunk többé az elért sikernek. Mert nem követtük az apostol szavát: Az Urnák szolgáljatok. A könnyű sikerek átka, hogy az éhséget nem csillapítja, hanem növeli. Minden társadalmi osztály jövedelme nagyobb, mint volt a múltban és mégsem látunk sehol megelégedést. Az ember sohasem jutott olyan könnyen annyi pénzhez, mint most és mégsem volt soha olyan elégületlen a nép, forrongó a kor, mint napjainkban. Mert a könnyen kielégített igények helyébe ezernyi új támad s mert a könnyen szerzett pénzt nem tapasztja a megtört tenyérhez az érte folyt verejték nedvessége. Ezért nem boldogító és nem állandó ma a munka eredménye sem. Apáink még sokszor mondogatták : a munka nemesít, a munka boldogít, a munka gyönyörűség. Ma már a gyermek ajkáról is hallhatjuk a panaszt, hogy a munka teher. Az életpálya választásakor gyermekek és szülők csak azt eszelgetik: melyiken volna legkönnyebb^ legkevesebb munkával.járó s legtöbb sikerrel biztató a megélhetés ! Miért van ez ? Mert a munkára ma nem a lélek vágya, hanem a kényszerűség hajtja rá az embert. Mert ma nem a lélek buzgóságának ereje, hanem a verseny sodra viszi az embert munkára. Mert a munkát nem az élet díszének, értékének, hanem csak a megélhetés nélkülözhetlen, terhes és kellemetlen feltételének tekintik. Mikor a nyolc órai munka apostolai oly tetszetősen beszélnek s egy kényelemben élő gazdag mágnás élete szerint kívánják a szegény emberek életét is berendezni, akkor nem a munkást védik, hanem csak a munkát fosztják meg erkölcsi értékétől. Arról tesznek bizonyságot, hogy a munka nem az többé, a minek lennie kellene? a mi volt, a minek a társadalmi rend és Isten akarata kívánja: nem az élet értékét megadó erkölcsi hatalom, nem a sikert megszentelő eszköz, nem az ember lelki s testi erőinek nemes versenyt teremtő küzdőtere, hanem a puszta megélhetést eszközlő terhes kényszerűség. Ezért fárad ki a mai ember olyan hamar a munkában, ezért nincs kitartása a küzdelemben, ezért nincs megelégedése a siker nyomán, ezért igyekszik a minél könnyebb megélhetésre. Mert a munka igazi sikere a jól teljesített kötelesség öntudatában, a munkavégzés gyönyörűségében van egyedül. S ha megtévedt a kor a megélhetést biztosító munka dolgában, mit mondhatunk a jó, a szép, az igaz, a nemes diadalért folyó küzdelemről? Csoda-e, ha a pillanatnyi sikerek e korában az eszmék harcosai gyérek és mostohák? A nagy és nemes munka mindig csak önzetlen lelkesedés gyümölcse lehet. Csoda-e hat, ha az önzés jegyében élő korunk nem mutathat fel nagyobb és nemesebb eredményeket ?! A lélekben való buzgóságot a kényszerűség előtt való kelletlen meghódolás ; az Úrnak szolgálatát az önző célok kíméletlen hajhászata váltotta fel. De ez így nem maradhat. Átmeneti korban élünk. Az eszmék súrlódása, forrongása, harca jellemzi korunkat, Kik az evangéliom fényénél tisztábban látják a jelen törekvéseit és a jövendő feladatait, azoknak meg kell szívlelniök az apostol szavait: A jóigyekezetekben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok. A léleknek vágyait nem a pillanatok sikere, hanem csak az örökkévalóság reménye elégíti ki. A szív nem a rakott asztalok dúslakodásában, hanem csak a nemes törekvések szolgálatában találhat békét és megnyugvást. Buzgóknak kell tehát lennünk nem a jelen múló gyönyöreiért, hanem az Úrnak szolgálatáért. Annak az Úrnak kell szolgálnunk, a ki általunk is az emberiség boldogságát óhajtja előmozdítani. Ha azt akarjuk, hogy korunk s ennek minden egyes gyermeke elégült és boldog legyen, adjuk vissza a munkának elvesztett erkölcsi értékét, dolgozzunk necsak a jelenért, hanem a jövendőért, necsak a betevő falatért, hanem a lélek kincseiért is. Mert nemcsak kenyérrel él az ember! A jó Isten pedig megfizet kinek-kinek az ö cselekedetei szerint. Ámen. A tengeren. Vízkereszt 4. vasárnapján. Máté 8, 23—27. Azt szokták mondani, hogy a ki imádkozni nem tud, menjen a tengerre, ott majd megtanul. Mert az emberi élet bizonytalansága sehol sem oly szembeszökő, mint ott, a hol a szél és vihar kormányzása az emberi tudás és erő körén teljesen kívül áll, a hol minden ép léleknek éreznie kell az Isten hatalmát és segedelmének szükségét. De milyen kevés azoknak a száma, a kik valaha tengeren utaztak s a kiket a csendes tükrön visszasugárzó csillagfény Isten végtelen nagyságának, a felkavart hullámok dörgő morajlása pedig Isten végtelen hatalmának imádására indított! Nem is szükség ezért a tengerre menni, hiszen mindnyájan a tengeren vagyunk szakadatlanul. Az élet tengerére szálltunk rá ott az egyik parton, a csendesen ringó bölcsőben s rajta utazunk a másik partig, míg elérkezünk a még csendesebb koporsóhoz. S ezen a tengeren nem fenyeget kevesebb vész, nem környez kevesebb vihar, mint a legnagyobb víz ingadozó tükrén. Ezen a tengeren ép úgy ráismerhetünk Isten jóságára, kegyelmének, szeretetének és hatalmának mérhetlen nagyságára, segedelmének nélkülözhetlen szükségére, mintha törékeny hajón a vizek tükrére szállunk. A gondolkodó ember az életben mindenütt Isten kezét keresi és látja. Boldog, a ki látja! Boldog, a ki érzi, tudja, hogy az élet tengerén vele egy hajóban utazik az Úr is! Azt olvassuk az evangéliomban, hogy mikor Jézus hajóra szállt, követték öt az ö tanítványai. Ki ne találná természetesnek, hogy a tanítványok kövessék Mesterüket! De gondolkodtunk-e már arról, hogy mi is követjük-e? Pedig mi is mind tanítványai vagyunk az Úrnak; mi is mind az ő nevét viseljük magunkon, azt a nevet, a mely mellett nem adatott más név, mely által kellene megtartatnunk ; mi is mind híveinek állítjuk magunkat: