Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-08 / 6. szám

11)07 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 43 Szellemi és vagyoni szegénységről volt tehát szó, a mely a lelkészi tekintély hanyatlásának kettős főoka. A kettő valósággal — igen sok esetben — együtt szokott járni, de szerencsére nem minden esetben. A vagyoni függetlenítés tehát igen sok esetben jótékonyan, serkentőleg hatna a szellemi függetlenség megszerzésére; a jól situált papi állomás a tudományos művelődés és műveltség űrállomásává válhatnék. De mivel a vagyoni függetlenség még csak idea, álomkép, melynek realizálása eszközök hiányában nincs módunkban, törekedjünk szegénységünk tudatában, sőt annak dacára is, annak a szellemi függetlenségnek a kivívására, mely egy lelkész tekintélyének legerősebb támasza. A csekélyből is kell telnie annyinak, a mennyivel a tanulni, művelődni, tökéletesedni vágyó papi ember a kor haladásának, a tudományos műveltségnek mindenkori színvonalán tarthatja magát. Hivatásérzet és a lelkesültség, a tudományok, a művelődés örök értékű kincseiért leoldozgatják lassanként a szegénység kezeinkbe •rakta bilincseit. S ha egynek nehéz megküzdeni a feladattal, szövetkezzünk, egyesüljünk, tanítsuk egymást s tanuljunk együtt. Hiszem azt, hogy a szellemi függetlenség nem marad soká álomkép. Szentgyörgyvölgyi. Rokonlelkek, rokongondolatok, vagy a gyámintézeti kis templom. Az „Ev. Glocken" 1906. évi 23. számában egy különös közleményt olvastam, miszerint a Gusztáv Adolf Egylet templomalakú pénzgyűjtő-perselyeket készíttet és azokat terjeszti a hívek között. Különös volt nekem ez a közlemény azért, mert nem mindennapi példát szolgáltat arra, mi módon találkoznak rokonlelkek gondolatai messze távolban is egymástól, miként hajdanában a németországi és svájci vallástisztítás megindulásánál a vallástisztítók gondolatai találkoztak vala, — hogy a kicsit nagygyal szemléltessem. A mit a világra szóló nagy Gusztáv Adolf Egyesület elhatározott, ugyanazt határozta el a Tisza kerületben a kis tiszavidéki ág. hitv. ev. egyházmegyének nem hogy a világra, de még egy országra sem szóló gyámintézete a nélkül, hogy csak sejtelme is lett volna a Gusztáv Adolf Egyesület határozatáról, sőt úgy látszik, mintha ez a gondolat a tiszavidéki ág. hitv. ev. egyházmegye gyámintézetében előbb támadt volna, mert itt már az 1905. évi közgyűlésen határoztak e felől; még pedig az egyházmegye egyik jelentéktelen egyházának gyakorlata alapján, melynek iskolájában már legalább is 1897 óta eredményesen működik a kis templomalakú persely. Most azt kérdezheti tőlem valaki, hogy mitől jó hát az a kis templomalakú pénzgyűjtő persely a gyámintézetnek? Nagyon soktól! Már alakja figyelmet ébreszt. Ni, mért van ennek a perselynek épen templom formája? Mert ebbe szegény egyházaknak gyűjt a gyámintézet, hogy a hol az evangélikus híveknek nincsen templomuk vagy iskolájuk és olyat építeni vagy fentartani maguktól nem tudnak, ilyen módon mi szintén segélyezzük őket abban, hogv így annál bizonyosabban megmaradhassanak az evangéliumi tiszta keresztyén hitben. Nagyon sokszor kell ezt elmondani a híveknek, még is mindig elfelejtik; a végeredmény aztán csak az, hogy köziilök a legtöbben azt se tudják, mi fán terem a gyámintézet. A pap, a tanító nem lehet minden percen kéznél az emlékeztető magyarázatra. Ha nincs ott minden percen a pap, a tanító, a ki magyarázzon; legyen ott a gyámintézeti kis templom, a mely minden percen oly ékesen megmagyaráz mindeneket. Első sorban és főképen az iskolában van szükség erre az állandó, erre a szemléltető, erre a szüntelenül emlékeztető magyarázatra. Oh, még így is a kis templom mellett mily nehezen emelkednek a zsenge lelkek az áldozatkészségnek alantosabb fokáról az áldozatkészségnek magasabb fokára! Sokan a kis templom dacára még sokáig azt hiszik, hogy abba közemberi módon szintén a szegényeknek és árváknak gyűjtenek, a mi az áldozatkészségnek egész határozottan alantas foka ahhoz képest, a mikor a tiszta evangélium terjesztésére áldozunk ; nekünk pedig az a kötelességünk, hogy híveinket már gyermekkorukban erre a krisztusi, ép azért erre a legmagasabb áldozatkészségre neveljük, képesítsük, emeljük. „Monda néki az ifjú: Mi fogyatkozás vagyon még bennem ? Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj el; add el minden marhádat és osztogasd a szegényeknek és kincsed lészen a mennyországban; és jere és kövess engemet! Hanem aztán, a mikor egyszer már szívbe, lélekbe, főbe, agyba, csontba, velőbe fúródott a gyámintézet nemes ügyének felfogása, benn is marad az élethossziglan kitörölhetlenül. Hogy hozzák karácsony és új év után a karácsonyi és új évi ajándékot, farsangi szünet után a farsangi fánkot, húsvét után a piros tojást, pünkösd után a pünkösdi rózsát, vásári alkalmak után a vásárfiát a kis templomnak ! Minden időszaki ajándéknak adunk egy-egy becéző nevet, mikor őket az alkalom közeledtével az áldozatkészségre serkentjük. Nem szabad ám a szülőktől kérni, ne hogy ez is az ő terhök legyen. Hozzon a gyermek a magáéból. A mit kap bácsitól, nénitől, vásári alkalommal, köszöntőért, ünnepi versért, ne költse el utolsó fillérig cukorra, nyalánkságra, játékra; egy részét az ajándéknak tegye félre, hozza el. A ki többet kap, többet hozzon; a ki kevesebbet kap, kevesebbet hozzon ; de mindenki emlékezzék meg a kis templomról. Hogy szeretgetik, hogy dédelgetik kis templomukat! Ha nyíl a tavasz, nemcsak fillért hoznak beléje, azonfelül még virággal is körülrakják gyöngéden, szeretetteljesen; és bizony hogy nem esnek bálványozásba. Nem faragott istenképet, sem Máriácskát, még csak nem is Krisztusszobrot koszorúznak, nem a rózsafüzér golyócskáit morzsolgatják imád-