Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-08 / 6. szám

111. év. Budapest, 1907 február 8. 6. szám. // mMELIKTTS OEALLO EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven; a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden hónapban. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : GEDULY HENRIK evang. lelkész, Nyíregyháza. KIADÓHIVATAL, .' HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. TARTALOM: „Lelkész és felügyelő". Szentgyörgyvölgyi. — Rokonlelkek, rokongondolatok. Varga Márton. — Észrevételek a nagyhonti tanítóegyesület határozataira. Hajdú Lajos. — Kérdőpontok. Mylos. — Tarca: A protestáns iskola és irodalom a XVIII. században. Kovács Sándor. — A szociálizmusról és egyházunk szociális feladatairól. Pröhle Károly. — Szemle. — Belélet. — Gyászrovat. — Irodalom. „Lelkész és felügyelő". Utóhangok Sztehlo Kornél egyet, ügyész úr cikkére. A fenti címen írt Geduly Henrik kartársam igen figyelemre méltó cikket, a mely azon visszás és egészségtelen viszonyt jellemzi, a melybe tagadhatatlanul az evangelikus lelkész a világi kormányzati tényezőkkel szemben az utóbbi időben került. Ezen cikkre adott választ egyetemes egyházunk nagyérdemű ügyésze, mint budai felügyelő, e lapok m. évi 35. számában, az egészségtelen viszony kettős okát a lelkész lelki és vagyoni szegénységében jelölvén meg. Noha a tényleg fennálló és feltétlen orvoslást kivánó bajnak kizárólagos okáiul a lelki és vagyoni szegénység nem tekinthetők: mindazáltal kénytelenek vagyunk mi lelkészek elismerni, hogy két nevezetes és legfőbb okát jelöli a lelki és vagyoni szegénységben az egyetemes ügyész úr a lelkészi tekintély hanyatlásának és az egyházkormányzói vezető szerepből a felügyelővel szemben fokonkénti észrevehető kiszorításának. Én az egyetemes ügyész úrnak ez együtt járó, kettős bajról írt minden betűjét aláírom és örülök annak, hogy ily bátor igazmondó, ha talán kissé fájó szó is hangzott el egyházi külső és belső életünk bajai iránt a legnagyobb érdeklődést tanúsító egyetemes ügyészünk ajkairól. A baj elég nyilvánvaló, gondoskodjunk orvoslásról. A szellemi szegénység megszüntetéséről ez alkalommal bővebben szólni nem akarok; egy nem régen írt cikkemben az orvoslás egy a látszat szerint jelentéktelen, de mégis hathatós módját igyekeztem feltárni. A lelkészi egyesületek igen sokat tehetnek — céltudatos vezetés alatt — a baj enyhítésére. A vagyoni szegénység, mely az előbbenivel igen sokszor karöltve jár, sokkal több gondot ád, mert megszüntetésére alig vannak anyagi eszközeink, az államtól az ily irányú támogatást a kormánynyilatkozatok szerint belátható időn belül még nem várhatjuk. Az egyetemes ügyész úr ajánl egy módot, mely látszólag könnyen adná kezeinkbe a kibontakozás fonalát. Azt mondja: „az egyes paróchiák jövedelmét sok helyen azáltal lehetne fokozni és ezzel a lelkészt nagyobb javadalmazáshoz juttatni, hogy több egymáshoz közel fekvő kisebb egyház egy közös egyházba összeolvadna". Ámbár a zsinati alkotmány 30. §-a alapján lehet az ilyen tervezgetésbe bocsátkozni, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az Alkotmány abban az időben készült még, a mikor az 1600 koronás, ú. n. „létminimum" nem volt meg, a mikor néhol 600—800 koronán tengődött egy-egy szegény, intelligenciájáért és diplomájáért oly sokat küzdött és nélküzött evangelikus lelkész. Ha akkor életáldozattal szolgálta egyházát, ma, a mikor mégis csak valamivel jobb a dotációnk, szegénységét büszkén tűri az evangelikus pap s alig tekint irigykedve a mellette elzúduló emberáradatban azokra, a kik kétségtelenül a materializmus szelétől megragadva, örökös panaszaikkal a kormány magasabb kegyeit, az állam javakat osztó bőkezűségének áldásait hasonlítlanul jobban kiérdemelték. Mi még várjuk megszokva szegénységünket, a jobb idők virradását és javadalmaink megjavítása érdekében nem lépnénk arra a kétségtelenül, az egyetemes ügyész úr által a jobb ügy érdekében ajánlott útra, mely egyházunkat, melynek annyi a külső és belső ellensége, mint más egyháznak nem e hazában, inkább a romlás, mint a fejlődés útjára vinné. Mert ha lehetséges volna is egy néhány esetben az egymáshoz egészen közel fekvő kis egyházakat, talán-talán a lelkészet szempontjából is aggodalom nélkül a paroch. jövedelem fokozása érdekében összevonni, egyházunknak nagyon is diasporális jellege az elvet a gyakorlatban végrehaj ihatatlanná tenné. De ezt sem véve figyelembe, az egyházak összevonása csak megnövelné azt a külső veszedelmet, mely egyházunk fundamentumait e hazában lassanként aláásogatja oly vidékeken mind nagyobb