Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-11-28 / 48. szám

19vx7 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 423 pításnak, mely a nagyobb nyugdíjigényt a nagyobb fizetés tényéhez köti. Tessék csak a mathematikai mérlegre tenni ezt a felfogást az egyenlő fizetési kötelezettséggel szemben ; majd ez a rideg számokkal dolgozó mérleg — ha csak valami kéznyomás nem igazítja — kérlelhetlenül ki fogja vetni magából azt a felfogást; mert egyenlő kötelezettségeknek csakis egyenlő jogok felelhetnek meg, s hol ez nem úgy van, ott a mérleg félre billenik, esetleg felborul egészen. Mivel azonban a humanizmus elvét már is többször hangoztattam a rideg számok ellen ; tehát elfogadom a humanizmusból eredő ama vigasztalást; de egyúttal ugyanazon alapon, ugyanazon joggal azon ajánlatot teszem a nagyobb fizetésű tagoknak: ők is csak annyit fizetnek be a nyugdíj-intézetbe, mint mi kisebb fizetésüek, elégedjenek meg tehát egyelőre ők is az 1600 korona nyugdíjjal, nem sokára úgyis 2400 koronát kapnak. Ez az ajánlat még jobban is összefér a humanizmussal, mint amaz; mert ami nekik jog szerint dukál, azt úgy is megkapják ós semmi veszteségük nincs, ha annyit kapunk mi is, mint amennyit ők. Vagy nem úgy példázott Üdvözítőnk a szőlő munkásoknál ? Vagy az ő munkájuk a nagyobb fizetésű állásokban több ós nehezebb volt talán ? Több lehetett, de nem volt nehezebb; mert nekik nem kellett a szegénység láncai közt tenni szolgálatot. Jobb volt e tán? Ezt meg majd a mi Urunk itóli meg, ki igazán itól. S ha az Úrnak lelke a nyugdíjintézetben az utolsónak is annyit akar adui, mint az elsőnek: vegye fel ez a maga nyugdíját ós menjen el békességgel, áldja az Urat ós minden ő belső része annak szent nevét, hogy ő a kisfizetésüekóvel egyenlő kis nyugdíjjal, még mindig nyugodtabban élheti át élete estvójét, mert előveheti eltett javait, miket nagyobb fizetéséből szolgálatának idején magának megtakaríthatott. Egyenlő fizetési kötelzettség esetén a nyugdíj csakis egyenlő lehet. Jogi alapon csak ez elv áll meg. Kivetni valót ez elvből a felebaráti szeretet sem talál. Ha valakinek többet akar adni a nyugdíjintézet, hozza be a többszörös befizetési kötelzettségeket. A 15. §. a) pontjához utólag tett módosítást, mely a nyugdíjba mehetésre 65 éves életkort ajánl, teljes készséggel fogadom. Hatvanöt óv bizony elég az emberekkel való küzdelemre, ritka kivétel, ki ekkorra le nem törik. A c) pontban foglalt s hivatalból való felmentés korlátait szorgos körültekintéssel keilend azonban megállapítani, mert ha az csak úgy általánosságban lesz kimondva, hogy a lelkész hivatalból felmentethetik a szolgálat alól ós nyugdíjaztatható : úgy igen könnyen ki lesz szolgáltatva a lelkész a hatalmi önkény túlkapásainak. A 16. §. azon intézkedésében, mely szerint 10 óvi szolgálati idő letelte előtti munkaképtelenség esetén végkielégítést állapít meg, megint sértve látom a Krisztusnak törvényét. Persze a nyugdíjintézetre is váratlan calamitás, ha egv fiatal tagja munkaképtelenné válik ós e miatt fizetnie kell; érteni is tudom, ha a nyugdíjintézet tartós ráfizetés elől egyszersmindenkori végkielégítéssel akar menekülni, de a nagyobbik baj mégis azé a szerencsétlené, ki munkaképtelenségével talán egy egész családot ragad magával a kétségbeesésbe. Szabad itt a nyugdíjintézetnek Krisztus utasításától eltérni? Ha mer eltérni tőle, akkor ne harsogjuk tele a világot gyámintézeti jelszavakkal! A nyugdíjintézetnek is szabad az irgalmas samaritánustól tanulni, ki még az ismeretlen idegen gyámolítására is megnyítá erszényét. Töröljék el, JJrak

% a 10 év előtt munkaképtelenné | vált szolgának végkielégítését és biztosítsanak neki állandó segélyt. A 17. §. intézkedései közül is azokat, melyek az egyforma nyugdíjjogosultság elvével ellenkeznek, törlendőknek tartom. A 18-dik §. intézkedései között ki kellene mondani, hogy aki nyugdíjigényét el is veszti, befizetett járulékait kamat nélkül visszakapja. Legalább nem vethetné senki szemére a nyugdíjasoknak, hogy olyanok befizetései árnyékában nyugosznak, kiknek befizetései ottvesztek s magok földönfutókká váltak. Az özvegy ellátási díjáról szóló 19-dik §-nál az az ón óhajtásom: úgy irányíttassók a tervezet, hogy az özvegy minél többet kapjon, pótjárulók fizetésére pedig semmi szín alatt ne köteleztessék. Inkább fizessen a férj többet, inkább kapjon ez kevesebb nyugdíjat, de utánna, s tán kicsinyei közt síró özvegyének a nyugdíjintézet résztvevő gonddal, lehető legteljesebb segéllyel apassza könyeit. Magamról szólva: ón nem bánom, ha soha egy fillér nyugdíjat nem kapok is, csak munkaképességben tartson meg Istenem, míg itt bujdosnom kell. Minden szenvedés ós tűrés közt szívesen szolgálok és fizetem a felemelhető járulókokat is; csak nyugtasson meg a nyudíjintózet afelől, hogy ha már nem tehetem ón, ő gondját viseli itt hagyott enyóimnek. Azt hiszem, nem egyedül magam gondolkodom így. Ez apai érzés hatása alatt nem tudom elfogadni a 20-dik §. 2-dik kikezdósóben tervezett azon intézkedést sem, mely szerint: ,a díjazás, ha tag hivatalban állott, akkor a halálától számítandó félév leteltét . . . követő hónap 1-ső napján veszi kezdetét". Kérem, méltóztassék e tervet úgy módosítani, hogy az özvegyet ós gyermekeket az ellátás az apa halála napjától kezdve illesse. Azt hiszi valaki, hogy az a kegyelmi félév, melyet az alkotmány az elárvult családnak biztosít, oly valami, minek ellenértékéül a nyugdíjintézet bona fide visszatarthatja ez időre eshető ellátási segélyt ? A vagyonos családnál igen is valami lehet ez a kegyelmi félév, a férj fizetéséből e félévre eső részlet; de a szegény családnál szerencse, ha semminél kevesebbel nem záródik le. Az a kegyelmi félév annak az elárvult családnak minden féléve közt a legdrágább ós legkeserűbb féléve; melyben a családfő elvesztése folytán az insóg a nyomorúságnak egész tengerét zúdítja a szerencsétlen elárvult családra s kérlelhetlenül kínozza a gondolat, hogy hamarosan elfogy a tápláló mindennapi kenyér ós nem leend hely, hová a fejét pihenni hajthassa. Az a családfő — a viszonyok úgy hozván magukkal — előre kapta fizetését jó részt ós mert előre, egy summában kapta, tehát a kis fizetéssel arányban nem álló nagy kiadási terhek nyomása alatt el is költötte rég. Az a kegyelmi félév az elárvult családnak az apai fizetésből már nem tudott megtartani semmit; de azért igen nagy becsű, mert legalább visszafizetéstől menti meg a családot. Ily viszonyok közt, ily viszonyok láttán meg tudná tenni a nyugdíjintézet, hogy a kegyelmi félévre hivatkozva az elárvult családot egy félévi ellátási járúléktól elüsse ? Nem hiszem ! S ha mégis meg akarja