Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-01 / 5. szám

38 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 190? A katholikus kongresszusnak öt évvel ezelőtt elkészült munkálatára a püspökök tanácsa beadta véleményét a királyhoz, a ki a miniszternek adta ki. Wlassics miniszternek álláspontjához nem járultak a püspökök. Apponyi állást, mint miniszter, csak azután foglalhat. Előre is elutasítjuk a Wlassics-féle álláspontot, melynek célja világos: állam rabigában tartani a katholikus klérust, állami kezelésben az egyházi és iskolai alapokat, magukat a katholikus iskolákat is. Az egyházpolitikai reformokat — úgy hirdetik — azért kezdeményezték és vitték keresztül, mert elválasztaniok kellett az államot és egyházat. El is van választva, önálló is, autonómiával bír minden felekezet, csak a legnagyobb, mely több mint a nemzetnek fele, melynek vagyona is; intelligenciája is, szervezete is aránylag nagyobb, tehát önkormányzatra legképesebb, a római katholikus egyház nem bír az önrendelkezési joggal és intézményeivel. Mikor valamit elvenni akarnak a katholikus egyháztól, akkor egyenlőség a jelszó, mikor felszabadulásról, jogról beszélünk és az 1868-iki törvényt idézzük, akkor nincs többé szó se egyenlőségről, se egyház és állam elválasztásáról, se törvényről, hanem politikai tekintetekről, legfőbb kegyúri jogról, az állam édes gondviseléséről. És marad a katholikus egyház a király udvarában továbbra is madám Pompadour, a kit arany és ezüsttel elhalmoznak, selyem és bíborba öltöztetnek, hogy erényeit gyalázatra, fenséges erejét állami igavonásra, égi szolgálatát udvari cselédségre változtassák. Szavalnak modern életről, felvilágosult századról európai, magasan szárnyaló műveltségről, a keresztyénség emberiséget boldogító tanításáról, elveiről és ezeknek diadaláról, pedig a római cézárizmus él és uralkodik felettünk az államban és az állam által. Meg vannak az imperátorok és uralkodnak ugyanazon elvek szerint, mint hajdan. Az imperátor a pontifex maximus. Más címen; de ennek hatalmával kormányozza az egyházat. A főpapság állami hivatal, az alpapság az egyházi fejedelmeknek igazgatási közege. Czézár mellett, akár Jusztinián idejében, aprólékos gondossággal kidolgozott szervezetben a császári bürokrácia hálózza be és fogja le az állam minden részét és tartja kezében a polgárok sorsát. A légiók is meg vannak. A katonáknak fegyverben járó százezrei, fegyverbe szólítható milliói egyenlően kiszolgálja a Czézárnak államot kormányzó bölcs uralkodását és Caracalla szerű tempóit és erőszakosságait. A szabad egyházak rendszere csak akkor van befejezve Magyarországon, mikor a katholikus autonómia által a legnagyobb egyház is a többivel egyenlő jogon, alapon fog működni az államban és szabad lesz iskoláival, vagyonával. Mindeddig nincs biztonságban a protestáns autonómia és keleti egyház önkormányzata se, mert él az impérium vallási rendje. A cézárizmust és középkort nem lehet fentartani a magyar katholikus egyházban, ha az állam modernül alkotmányos, belső igazgatásában önkormányzati, felelősségre alapított és népképviseletében demokrata általános választói joggal. Áz állam nem állhatja útját annak, hogy bevallott, törvénybe foglalt elvei érvényesüljenek a legterjedelmesebb kultur és kultusz intézményében. Sőt első feltétele az, hogy a polgárok kezdő és mindig folyó nevelése az állam életének nagy elveit hirdesse, tanítsa és gyakorlatban meg is szilárdítsa. Az állami szervezetnek kiegészítő társadalmi része az egyház szervezete. A belső önkormányzatnak legyen iskolája az egyházközségek önkormányzata és a vallás legyen tanítómestere a polgári kötelességeknek és a tiszta lelkiismeret uralmának. Mikor az élet az önzést teszi minden cselekedet indítékává, mikor az érdekek küzdelme gyakran eltéríti az embereket való céljuktól, akkor az önzetlen, lelkiismeret szerint való életet elvben tanítani és gyakorlatban bemutatni intézményeinek munkáiban az egyház igaz feladata. Alkotmányos államban az egyház úgy erős és úgy hasznos, ha az alkotmányos igazgatásnak nevelő műhelye. Demokrata államban nem élhet tekintélyben, nem lehet hatalmas csakis a demokrata egyenlőséggel és szabadsággal összhangban szervezett és tanító egyház. Különben a közéletben előbb az egyház és állam külön úton jár, aztán szembe is kerül. Ilyenkor hívek nélkül, vagy kevés hívőnek bátortalan oltalmában az ellenséges államhatalommal szemben elbukik az egyház. Az autonómiai szervezet a többi magyar egyházhoz is, az alkotmányos élethez is, a belső konszolidációhoz is közelebb hozza a katholikus egyházat, összhangot teremt. Most a legelhagyatottabb, legkisebb figyelemben részesül a katholikus papság. Minden bevett felekezet papjainak az állam kiegészítette a kongruáját a teljes fizetés erejéig, csakis a katholikus papság nem részesül abban. A többi felekezet papjai törvény alapján jutnak illetményükhöz, a katholikusok miniszteri kegyelem által részesednek csekély segélyben. Mindenféle feltételhez, munkálathoz, rendezéshez van kötve a kongruájuk kiszolgáltatása. Ha jó indulattal van a minisztérium, a feltételeket csökkentik, ha rosszakarattal intézkednek, soha azok be nem következnek. Mert a kegyúri jog, párbér stb. előzetes rendezéséről beszél az 1887-ben kelt királyi kézirat, mint megelőző feltételről. A mikben 19 esztendő alatt semmi sem történt. Nem kezdett a kormány, hallgatott a kongruabizottság. . ,. Már két éve mondják, készen van a nagy és kis javadalmak összeírása. Lehet. Azonban a szegény papok nem élnek meg bizottsági tárgyalásból és irkálásból. Másfelől tűrhetetlen, hogy a többi papság után második osztályú klérus legyen a két katholikus klérus. Mi a magyarázata, hogy egy községben a görögkeleti lelkész egész 800 forint jövedelmet húz évek óta és a több hivőt gondozó görög-katholikus plébános450forinttalnyomorog? A mellőzés, a hátratétel világos. Ennek így maradni nem szabad. A katholikus kongrua-bizottság kell, hogy érezze a helyzet ferde voltát és munkálatát fejezze be. Nem lehet ezen igazságtalan állapotot tovább hurcolni. Az állam igazságot szolgáltasson! Legyen egyenlőség autonómiában, javadalomban, jogokban! Országgyűlés. A vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetésének részletes tárgyalása alkalmával az összes hazai protestantizmus részéről 3 felszólalás hangzott el: Ferenczi unitárius, br. Bánffy ev. ref. és Veres József ág. h. ev. vallású képviselőké. Bánffy különösen az 1848: XX. t.-c. 2-ik §-ába ütköző sérelmekkel és a 3-ik §-át szűkkeblűen magyarázó kormányleirattal, Veres pedig a papi kongruával és a hazai protestantizmus ki nem elégített jogos igényeivel foglalkozott. Bánffy éles volt, satirikus, erős, őszinte és igaz, — Veres formailag tartózkodó, de tartalmilag félreérthetlenül egyenes. A két felszólalásnak máris volt annyi eredménye, hogy Apponyi válaszában kénytelen volt kidomborítani azt az igazságot, hogy a kilátásba helyezett 3 milliónyi állami hozzájárulás nem fedi a törvénycikk rendelkezéseit és hogy az a szükséghez és az állam pénzügyi helyzetéhez képest emelkedhetik. Egyébként óvatosságra, mérsékletre intette a protestantizmust. De a helyzet — sajnos — nem hogy mérsékletre és óvatosságra, de még erőteljesebb akció