Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-01 / 5. szám

37 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 190? plén vármegye gyűlésén a reformátusok azt kérdezték: „Hát a franciskánus barátok s egyéb ilyen szerzetesek hogyan élnek? A mi deákjaink is hogyan fognak élni?" Erre a vármegye kimondotta, hogy a rendeletet nem kell az önként adott alamizsnára vonatkoztatni.

1 A bihari alispán már vasra veretett egy kéregető erdélyi tanítót.

2 Borsod vármegye, a hol pedig a reformátusok tömegesen laknak, 1761-ben elfogatta Csernátony Dánielt, a mármarosszigeti iskola togátus deákját, a ki elöljárói ajánló levelével ünnepi legatióra ment. A fiatal embert három álló hónapig vízen és kenyéren tartották s a kegyelmes szívű királyné e durva és kegyetlen bánásmódot utólag helyeselte.

3 A helytartótanács ezzel sem érte be; mivel Csernátony ajánló levelein ott volt a „mármarosszigeti gymnasium" pecsétje, nyomban szigorú vizsgálatot javasol a felsőbb tanulmányok eredetének s a kir. engedélynek kinyomozása végett. Ezt a javaslatot a kormány mellőzte. A rendeletre jellemző, hogy nemcsak a gyűjtőket sújtja büntetéssel, hanem az adakozókat is, tehát szemmel látható a gyökeres kiirtás szándéka. A következő években valamennyire enyhült a szigorúság. A prot. iskolák s pártfogóik szakadatlanul ostromolták a trónt folyamodásaikkal; kifejtették, hogy nem kivetett járulékok beszedéséről van szó, hanem teljesen szabad adományokról; ha e szeretetből adott fillérek ^ beleütköznek a rendelet tartalmába, akkor a barátok koldulásait is el kell tiltani. Ez utolsó argumentum hatott s 1763ban már az ünnepi legációt elnézték a hatóságok. 1779ben, az új kor küszöbén megint egy jellemző esetre bukkanunk. A debreceni professzorok (Sinay, Hatvani) ellen tiszti keresetet indítanak, mert ajánló levelekkel látták el egy diákjukat, a kit Kis-Sároson gyűjtés közben elfogtak. Súlyosbító körülmény gyanánt szolgált, hogy a rab diáknál héber és görög betűvel írt útitervet találtak, a mi a gyűjtésnek titkos, ravasz, csalárd jellegét bizonyítja.

4 A legációt, szüreti és aratási szupplikaciót különben II. József idején is gátolta a helytartó tanács.

5 A tilalom céljáról még világosabban tájékoztat bennünket az a rendelkezés, hogy míg a prot. iskolák saját híveik támogatásától is megvannak fosztva, addig a prot. patrónus sőt az egyszerű egyháztag is köteles a kath. iskolák fentartása terhén testvériesen osztozni. (Folyt, köv.) SZEMLE. A róm. kath. egyház ma eljutott a megifjodás egy klasszikus életszakaszához. Mária Terézia kora feltámadt. A pápás egyház újra birtokba veszi az állami hatalmat saját céljainak szolgálatára és pedig minden tartózkodás nélkül, „sans géné", mintha mi sem volna természetesebb a világon. Alább közlünk két cikket, az egyik az 1 Bernát I. levele Vay Ábrahámhoz. Molnár A. 315. 1. 8 Pokoly III. 106. 1. 3 Fináczy i. m. I. 46. 1. 1 Fináczy II. k. 377. 1. s Keresztesi naplója 33. és 77. 1. „Alkotmány", a másik a „Magyar Nemzet" hasábjairól való. Az utóbbit Ugrón Gábor irta, a „hamis zuzájú zabonbán". E vélemények roppant tanulságosak s jellemző a mai korra, hogy ellenmondás nélkül hangzottak el. Csernoch János szerint a vallásegyenlőség abból áll, hogy a protestánsok is eljuthatnak minden hivatalra, így vélekedtek 1790/91-ben is a klérus tagjai. Ámde nálunk ez az egyenlőség sincsen meg, mert király csak r. kath. vallású lehet s kultuszminiszter tudtunkkal még nem volt protestáns ember. És hol van még az egyházak vagyoni egyenlősége ? Buzáth Ferenc megint ellenmondás nélkül hangoztatta, hogy legyen már egyszer vége az örökös protestáns segélyezésnek. Szóval a róm. kath. atyafiak — a rengeteg egyházi javadalmakon kívül, a melyekben püspökeik, káptalanjaik századok óta bent ülnek, a papi congruájukat az állam terhére akarják rendeztetni s mindezt a „vallás egyenlőség" szent nevében. És lehet, sőt valószínű, hogy sikerül is nekik. Több reflexiót nem fűzünk most a dologhoz, hanem közöljük a két cikket egész terjedelmében. I. Az Alkotmány. 1907. jan. 18. Pázhuzamos rendezés. Báró Bánffy ma megsürgette a Házban a protestánsoknak igért három milliós segélyt. Követelte, hogy az erre vonatkozó törvényt mielőbb nyújtsa be Apponyi kultuszminiszter. Apponyi azt felelte, hogy a törvényt „akkor fogom benyújtani, a mikor egyházaink (értsd a katholikus egyház és a felekezetek) ügyének az a párhuzamos rendezése, melyre törekszem, olyan stádiumba jutott, hogy annak egyértelműséggel és teljes harmóniában való elfogadása ebben a Házban is biztosítva lesz." Hozzátette Apponyi, hogy ez nem jelenti a dolognak hosszú időre való eltolását, mert ambíciója, hogy ezeket az ügyeket lehető legrövidebb idő alatt dűlőre vigye. Apponyi tehát nemcsak párhuzamosan akarja rendezni a katholikusok és protestánsok kívánságait, de az erre vonatkozó törvényeket is egyszerre akarja benyújtani. Apponyi ezen nyilatkozata nagy megnyugvást kelt bennünk. Mert így reméljük, hogy végre-valahára a mi ügyünk is megoldást nyer. Különben megeshetett volna, hogy a protestánsok segélyezését Apponyi törvényileg biztosítja s azután a katholikus autonomia s a kongrua rendezése ismét ad graecas calendas maradt volna. Ha azonban junktim áll fenn a protestáns alapítványszerű segély s az 1848. XX. t.-c. jogalapján követelhető katholikus ügyek rendezése között, akkor nem félünk, hogy ismét csak a remény és ígéretek kátyújában fogunk megfenekleni. Mert a protestánsok még mindig dűlőre tudták vinni a maguk ügyeit és kívánságait. A párhuzamos rendezés tehát majd csak magával ránt minket is a stagnálásból. Az pedig bizonyos, hogy a vallási dolgok ilyen párhuzamos rendezése a Házban biztosabban és nagyobb harmóniában fog keresztülmenni. II. A Magyar Nemzet. (1906. okt. 25.) Szabadságot az egyháznak! Irta: Ugrón Gábor. Nem radikális Magyarország. Ne féljen senki, hogy elrohan a haladásban. Az alföldi kátyúk a régi jó időből még meg vannak az utakon is, az életben is. Minden mozdulat előre hosszú cihelődéssel kezdődik és néha végződik is. Csupán néhány hősnek a szája radikális. Egy csapat nagyságos úr, olyan saját termelésű nagyságos úr, a — demokrata. A katholikus autonómia, miáltal az egyház az alkotmányos államba illeszkedik, 1871-től fogva készül. És most is ott áll, a hol 1871-ben.