Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-01 / 5. szám

36 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 semmitéle rendelkezést nem foglal magában; azonban van egy titkos utasítás, a melyet a miniszteri értekezlet elfogadott s a mihez a király is hozzájárult. Ez a titkos utasítás, a mely az 1681-iki törvények pártos intézkedését még szigorítja, az evangelikus iskolát az articularis helyen is csak a grammatikáig engedi meg, a felsőbbfokú iskolákra, ha csak határozott külön királyi engedélyokiratra nem támaszkodnak, kimondja a feltétlen halálítéletet. Magasabb fokú intézet alapítását az állam csak azon esetben hagyja jóvá, ha állandó és biztos jövedelmű, a gyűjtésektől nem függő alaptőkéje van; a kéregetést, mint az ország lakosainak megterhelését újólag határozottan megtiltja. Ettől az időtől fogva ez a törvénytelen utasitás szolgált a helytartó-tanácsnak s az alatta álló hatóságoknak irányadóul. Az elnyomottak hasztalan küzdöttek ellene; a törvényt, a melynek intézkedése magában véve is igazságtalan volt, a hatalmas, izzó gyűlöletű ellenfél halálosztó pallosképen forgatta. III. Károly e rendelettel tört utat Mária Terézia és II. József korszakos reformja előtt.

1 Erdélyben, bár sem törvény, sem rendelet nem előzte meg, korábban kezdődött az irtó hadjárat. 1715-ben újra megalapították az erdélyi róm. kath. püspökséget s neki adták a gyulafehérvári fiskális uradalmat. Hogy a püspöknek méltóságához illő székhelye, egyháza legyen, előbb erődítés ürügye alatt, utóbb nyíltan a valódi célra való hivatkozással, lefoglalták a reformátusok birtokában levő székesegyházat, kollégiumot, püspöki, papi és professzori lakásokat. Steinville generális tekintélyes összeget igért váltságképen, de a ref. konzisztorium hasztalan folyamodott folyósításáért, sőt, midőn a külvárosban egy telken templomot kezdtek építeni, félbenhagyatták, a hajléktalanná lett kollégium meg alig tudott fedelet találni. Az iskola 1716 febr. 26-án költözött ki a városból, megfordított zászlók alatt, fekete posztóval bevont dobokkal. Előbb Krakkóban húzódott meg, utóbb Szászvároson próbálkozott; mivel sehol sem volt maradása, végre az esztendő végén Marosvásárhely adott neki otthont.

2 Ugyanekkor foglalta el Steinville az unitáriusok kolozsvári fő- és kistemplomát, parochiáját, iskoláját, nyomdáját katonai erővel s a protestáló papot „megrí vogatván kitaszigálta nyakra-főre a palotából". Szinte elviselhetetlen csapás volt az erdélyiekre a kamarajavadalmak és dézsmahaszonvétel megszüntetése, mely III. Károly óta Mária Terézia utolsó tizedéig időnként változó erélylyel, de állandóan folyt. Átvizsgálták az adományleveleket s megszüntettek minden javadalmat, a melynek okiratán a legcsekélyebb formahibát fölfedezték. 1717-ben a 6689 rh. forint értékű javadalom a bizottság rosszakaratú rostája után 405150 magyar forint értékre szállt alá. Minden természeti járandóságot megváltottak, de szertelenül olcsón. 1699-ben például egy kősónak árát 15 dénárban, 1717-ben már 10 dénár1 Fináczy i. m. I. 31. 1. — Molnár A. i. m. 283. 1. 2 Bod Péter, Smirnai Szent Polikárpus. 149. 1. Pokoly I. i. m. III. 70. s köv. 1. ban állapították meg s ilyen arányban csökkent egyéb termékek váltsága is.

1 1720-ban a mármarosszigeti iskolának régi fejedelmi adományképen járó 500 kősó fejében 20 forintot, utóbb csak 8 forintot fizetett a kincstár a harmincas években pedig, a mikor kincstári pénzen róm. kath. jellegű iskolát nyitottak, a dézsmát is megtagadták tőle. Ép így megfosztották a debreceni anyaiskolát az Apafy Mihály adományozta évi 5000 kősótól, a külön rendelt 100 forint értékű kősó adománytól s a Zólyomi-féle miskei birtok után járó 50 frt évi segélytől. Mind e javadalomfosztások törvénytelenek voltak, mert az 1691-iki Lipót-féle hitlevél, mely Erdély XVIII. századi állami életének alaptörvényéül szolgált, a második cikkben határozottan megerősítette az erdélyi fejedelmeknek bármely vallásfelekezethez tartozó gyülekezetek s iskolák számára tett alapítványait akár Erdélyben, akár a magyarországi részekben, a Székelyföldön és Debrecenben.

2 1752-ben a községi segélyt is megszüntette a hatalom, pedig ez Debrecenre életkérdés volt. Ez az idő a debreceni iskola megpróbáltatásának legsúlyosabb korszaka, a melynek terhét nagyon kevéssé apasztották a külföldi hitsorsosok adományai. Az angol egyház 1000 font sterling évi kamatául 30 fontot, a hollandi egyházi szolgák társasága legalább 255 forintot, a svájci egyház 346 foriniot áldozott Debrecenért. 1766-ban a collegium elöljárósága 33,755 frt tőkepénzt vallott be az állami vizsgáló bizottságnak.

3 Az erdélyiek 1754-ben kezdték összeírni alapítványaikat, azonban semmi készpénzvagyont nem mutattak ki. A sokféleképen próbált református egyház attól félt, hogy az államkincstár a kamatfizetés biztosítása mellett beköveteli tőkéit s birtokjogát idővel vitássá, kétségessé teszi.

4 A pártfogók megfogytával a protestáns iskolák kivétel nélkül rászorultak az adományok gyűjtésére. A hatóságok azonban ép oly okon, mint a kivetést, lépten-nyomon akadályozták. A protestánsok folyamodásaival szemben az adózó nép anyagi kimerülésével érvelnek. 1755-ben a kancellária hallatlan megterhelésképen említi, hogy az osgyáni iskola 100 főnyi ifjúságának ellátása a hívek gondja, holott ezt a pénzt sokkal észszerűbben az adó lerovására és a katonák tartására kellene fordítani. 1754-ben elfogtak és a vármegye börtönébe vetettek három pataki legátust, mint országos csavargókat; összegyűjtött pénzöket pedig a Cassa parochorum javára elkobozták. 1760-ban végre országos rendelet tiltotta el a supplicatio és legatio minden képzelhető módját. A rendelet egyenlően szólt a katholikusoknak és protestánsoknak, de az egyenlőség csak látszólagos volt. Az előbbiek gazdag alapítványok birtokában nyugodtan nézhették a hatalom rendelkezéseit, a protestánsokra ellenben kegyetlen csapást mért. A rendeletet nem hajtották végre mindenütt egyforma szigorúsággal. Zem1 Pokoly i. m. 2 Molnár A. i. m. 316. 1. 417. 1. 3 Molnár A. i. m. 468. 1. 4 Bod. P. Hist. Eccl. III. és Pokoly III. 104—105. 1.