Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-01 / 5. szám

35 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 190? TÁRCA. A protestáns iskola és irodalom a XVIII. században.

1 Az elnyomás, az államhatalom rideg ellenséges indulata talán az oktatás és irodalom terén volt legsúlyosabb és legtűrhetetlenebb. A reformáció a középkorral szemben, mely a tudományt a theologia igájába fogta, a szabad vizsgálat elvének diadalát jelentette és ha az örökségéből táplálkozó egyházak a XVII. században bizonyos fokú kötöttséget meghonosítottak is, elvileg ragaszkodtak a protestantizmus hős korának hagyományaihoz. Ennek az elvnek feltétlen tisztelete biztosít a protestantizmusnak oly nagy jelentőségű helyet a mívelődéstörténetben s ép ezért minden bilincs, a mit a XVIII. század a protestáns iskolára és irodalomra rakott, tulajdonképen az emberiség egyetemes nagy érdekeiben tett kárt. Az elnyomást e téren is a „Regnum Marianum" eszméje irányítja. Az állam nem kulturállam, hanem térítő állam, amely nem az általános felvilágosodást, lelki nemesbülést tűzi ki céljául, hanem merőben idegen eszmény szolgálatába szegődik. Az állam r. kath. jellegének minél határozottabb kidomboritásáért csekély ár szemében az emberi jog, műveltség, népjólét. Az elnyomásnak minden képzelhető fajtájára találunk példát. Főbb alakjai: az iskolák anyagi forrásainak elfojtása, a felsőbb tanfolyamok megszüntetése, a külföldi egyetemek látogatásának korlátozása, a könyvrevizió és a cenzúra, mint a gondolatterjesztésnek két, intézményszerűleg állandósított s szinte széttörhetetlen békója. Az oktatás és irodalom e megláncolását a XVIII század nem felekezeti jelszavakkal, hanem az állam érdekével és a király jogával okolta meg. Legalább az 1715. évi LXXIV. t.-c., a mely a következő nemzedékek oktatásügyi politikájának kiinduló pontjául szolgált, minden iskolára nézve kimondja a király felügyeleti jogát, bárkik alapítsák s akár egyházi, akár világi ifjúságot nevel. Ugyanezen törvénycikk az általános elv folyamányaképen különösen megnevezi az alapítványok ellenőrzését s a számadások megvizsgálását.

2 E törvényes rendelkezés igazi célját egy más törvény, az ugyanazon országgyűlésen alkott XXXI. cikk világítja meg, mely az ágostai és helvét hitvallásúaknak a maguk céljaira szolgáló kivetéseit s a maguk közt való gyűjtéseket királyi harag és törvényes büntetés terhe alatt szigorúan megtiltja.

5 1 Mutató az Atheneum kiadásában megjelent Zsilinszky-féle egyháztörténetből. i 1. §. Cuiusmodi Seminariorum, convictum et collegiorum, pro juventute Ecclesiastica, aut seculari, per quoscunque, sive intra, sive extra regnum fundatorum, dum, et quando necesse videbitur inspectionem; et cum exactione rationum, utrum fundationi satisfiat? investigationem; Sacra Regia Maiestas sibi soli, pro Apostolico munere, et suprema authoritate sua reservat. 3 2. §.... Non secus particulares quoque inter ipsos collectae et impositiones iisdem augustanae et helveticae confessioni addictis, sub indignatione Regia et poena legali prohibitae sint et interdictae. Nyilvánvaló, hogy a kormány a protestáns lakosság adózó tehetségének csökkenését s így az állam anyag kárát akarta ilyen módon elkerülni, de az természetesen nem ötlött fel, hogy a róm. kath. egyház az állam tulajdonából akkora értékű javakat bír, hogy jövedelmük többszörösen fölülmúlja a protestánsok önmegadóztatásával esetleg együtt járó veszteséget. E téren is kétségtelen az állam részrehajlása; az egyik egyházat minden képzelhető módon dédelgeti, a másikat pedig az állami közjó nevében ridegen megfosztja összes tápláló életereitől. A protestánsok régi alapítványaik törzsrészét az üldözés következtében elvesztették s csak gyűjtésekkel, önmegadóztatás útján tudták valamennyire pótolni a vérvesztést. Az eperjesi collegiumra p. o. a külföldi protestáns uralkodók segítségéért is folyamodnak, 1708ban Kermann Dánielt és Pohorszky Sámuelt küldik a Lengyelországban táborozó XII. Károly svéd királyhoz.

1 Az is előfordul, hogy egy-egy alapítványuk az alapító család catholizálása következtében válik vitássá, így a Hrabovszkyak az evang. iskolai célokra tett alapítványt a római hitre térés után visszakövetelik. A pártfogó gazdag nagyurak kihaltak s a reménység egyre csökkenőben. Telekesi Török István halálakor Torkos András hű jellemzését adja halotti beszédében e szomorú kornak. „Augustana Confessio szerint való magyar keresztyénség, nemes országunkban csak olyan vagy, mint egy pusztán hagyott akol, mint a megszedett szőllőben levő romlanozott kunyhó. Oda vannak erős cédrusfáid, oda vannak a főfő rendeid. Itt-ott felbukkanó egynekegynek úgy örülnek, „mint a zsidó nép örvendezett az assyriai fogságban Mardokéusnak".

2 Ritkaság számba ment az olyanféle nagyobb alapítvány, mint a Löffelholtz császári-tábornoké Eperjes javára. Szóval, nem akadt egyetlen protestáns iskola sem, mely pusztán alapitványai jövedelméből meg tudott volna élni s ne szorult volna rá a hívek adakozásaira. Alaptőkéjük a kobzások s új telekszerzések, új építkezés miatt fölöttébb megcsappant. A hatalom észrevette és felhasználta e gyengeségüket. A felügyelet terhét is csupán a protestáns oktatás érezte. A római kath. egyház iskolája az állam céljának tökéletesen megfelelt, sőt a kormány róla vette a mértéket; a felügyelet ily körülmények közt vagy elmaradt, vagy iskolai látványosságá, puszta diszszé szelídült, a protestánsoknál pedig teljes kíméletlenséggel jelentkezett. A törvény végrehajtását az 1722/23-iki országgyűlés a helytartó-tanácsnak egy külön szakosztályára bízta, e türelmetlen testületre, a melyet a róm. kath. papság az eretnekség ostorának tekintett.

3 Ez>olt a „Commissio piarum fundationum", mely 1725-ben kezdi meg működését. 4 A Carolina resolutio az iskolákra vonatkozólag 1 Molnár A. A közoktatás története 350. 1. Hörk, Az eperjesi collegium tört. II. X. 79. 1. 2 Payr S. Telekesi Török István, Budapest. 1896. 51—52. 1. 3 1723. LXX. t.-c. 1 Fináczy, A magyarországi közoktatás története Mária T. korában.

I. k. 6.J.J