Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)
1907-08-22 / 34. szám
30(5 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 303 járúlókot fizet is. Ez nem igazság! Igen, ha a nyugdíj-intézet tökéje csak a lelkészek évi járúléka által szaporodna, akkor lehetne szó a fizetésszerinti megállapításról, de a fentiek alapján nem, mert különben a szerényebb fizetésű társak tökéhez való joga csorbái, érdeke hátrányt szenved, ők a rövidebbet húznák. Hiszen a nyugdíjas nemcsak befizetésének jövedelmét élvezi, hanem a közös tökéjót is; a töke p6dig közös s annak gyümölcsét csak akkor élvezzük egyenlő mértékben, ha a nyugdíj egyenlő. De ha az egyenlő mértéket el is ejtenők, akkor az egyenlő jog alapján módot kellene nyújtani arra, hogy a gyengébb jövedelmű tiszttárs is, biztosíthasson magának nagyobb nyugdíjat. Ezt fokozatok által lehetne elérni olykópen, hogy pld. a nyugdíj háromféle lenne: 1600, 2000, 2400 koronás, s mindenki tetszése szerint választhatna, melyik fokozatba akar belépni s a szerint fizetné is óvi díját. Igaz, hogy ez se felelne meg mindenben a méltányosságnak, de ez által az egyenlőség elve legalább annyiban érvényesülne, hogy mindenkinek módot nyújt magasabb nyugdíjra. Ezen lehetőség dacára ís nézetem szerint a keresztyén szeretet és testvériségnek csakis az felel meg teljesen, ha a nyugdíj összege egyenlő. A fentiek szerint az egyetemes nyugdíj-intézet új rendszere így lesz méltányos és igazságos. Franzfeld. Bohus Károly, evang. lelkész. III. Egyetemes nyugdíjintézet. Meg vagyok arról győződve, hogy nemcsak magam vagyok az, ki egyetemes nyugdíjintézetünk érdemes ügyvivőjének kérdő lapját véve, megdöbbent, olvasva annak ama mellókkérdésót, hogy miként kívánjuk a jövőben nyugdíjigényeinket érvényesíteni, ugye, hogy ez kinek-kinek élvezett fizetése nagyságától tétessék függővé, avagy pedig úgy, hogy tekintet nélkül a fizetésre minden tag egyforma nyugdíjban részesüljön ? Hatványozódott megdöbbenésem, sőt valósággal megijesztett ezen lapok búzgó Szerkesztőjének 32. sz. lapjában közzétett cikke. Az igen tisztelt Szerkesztő úr ugyanis ama reményének ád kifejezést, hogy a nyugdíj kinek-kinek fizetése arányában járjon majdan ki. Én ellenkezőleg azt hiszem, hogy a magyarhoni ág. hitv. ev. lelkészek 95% a mellett szavazott, hogy a nyugdíj egyforma legyen. Hiszem pedig ezt mindenek előtt azért, mert egyetemes lelkészi nyugdíjintézetünknek alapja a szeretet, az pedig külömbsóget tenni nem képes s nem akarhat. Hogy nyugdíjintézetünknek körültekintőnek kell lenni, hogy a mathematikát szolgálatába kell vonnia, miután anyagiakkal, pénzzel operál, az kétségtelen. A szeretet alapjáról azomban még így sem térhet le. Már alakulásakor bebizonyította, hogy ez alapon akar ténykedni azáltal, hogy kimondta, miszerint az elhunyt lelkész özvegye, működött bár férje csak egy évig, vagy annál kevesebb ideig, a nyugdijra jogosult, sőt ép oly nagyságban kapja azt, mint az, kinek férje 10, 20, 30, 40, 50 évig működött. Igaz, hogy a 2X2 = 4-nek is engednie kellett s így 10 évig tőle a befizetendő járulók bevonatik. A csupán számtani alapokon nyugvó nyudíj-intózeteknél ez sehol sincs meg. Ök az özvegyet, kinek férje csak 9 év 11 hónapig volt az intézetnek tagja, végkielégítésben részesítik ugyan, de rendes nyugdíjban nem. A mi nyugdíjintézetünknek ép ez volt koronája, hogy nem volt személyválogató s ha Krisztus Urunk tanításához ragaszkodni akarunk, — ami kétségbevonhatatlan — nem lehet ez után sem. Nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy a hazai ev. kerületi ós esperességi nyugdíjintézetek alapszabályait ismerhessem s igy azokról nem nyilatkozhatom. Ismerem azomban a volt békési ós a jelenlegi arad-békési segély-egylet alapszabályait, mindkettő külömbsóget tesz tagjai közt élvezett javadalmuk szerint; ám de nem nyugdíjigény, hanem óvi járulókuk miatt. így a jobb javadalmat élvezők többet fizetnek, a gyengébben javadalmazottak pedig kevesebbet, hátramaradottaik közt azomban csak szolgálati idő szerint tesz külömbsóget, de egyenlő szolgálati idő egyenlő segélyt biztosit mindenkinek. A volt békési esp. segély-egyletnél törtónt ugyan nem egyszer kísérlet, hogy a járulókok, miután a nyugdíj igények egyenlők, szintén egyenlősittessenek, de ép azok foglaltak ez ellen állást mindenkor, a kik a legmagasabb illetéket fizettek, szemük előtt lebegett Üdvözítőnk mondása: „akinek sokat adtak, sokat kívánnak elő tőle". (Luk. XII. 48.) Szerény nézetem szerint azomban eltekintve azon ideális, fenséges krisztusi elvtől, hogy mi mindnyájan egyenlők vagyunk, financiális szempontból is kivihetetlen, s lehetetlen egyetemes nyugdíjintézetünknél a fizetési külömbség szerinti osztályozás. Ez esetben az óvi hozzájárulásnak is külömböző fokozatúnak kell lenni, de nemcsak a tagok, hanem az egyházak részéről is. E kettő talán még kivihető, ámde a közalap, az egyetemes egyház hozzájárulása, valamint az állam segélye kizárja azt, hogy a tagok közt külömbség tótessék. Ha már az élet külömbsóget tett a hasonkópzettségü testvérek közt, midőn egynek kevesebbet, másnak többet juttatott — készséggel elismerem, hogy ezeknek többet is kell fáradozniok s fáradoznak is — ne tegyünk külömbsóget mi egymásközt akkor, midőn már a munka terhétől elfáradtan, akár ideig-óráig tartó, akár örök nyugalomba vonulunk. Az államsegély s a közalap mindnyájunkat egyformán illet meg; nyugdij-intézetünk is tehát egyházaink s magunk is egyformán járulván hozzá, egytormán gyámolitson mindenkit, a ki arra rászorult, ne tegyünk külömbsóget még korszerint se, elég baj az szegény fiatalon maradt özvegynek ós árváknak, hogy kenyérkeresőjük kidűlt. Vegyük eszünkbe Pál apostol mondását: „Nincsen sem Zsidó, sem Görög, nincsen sem szolga, sem szabados között váltogatás : Mert ti mindnyájan egy vagytok a Jézus Krisztusban." Gal. III. 18. Nyugdij-intézetünk nem haszonra dolgozó valami pénzintézet, hanem samaritánusi szeretetet gyakorló intézmény, kősziklán áll az, mert krisztusi szeretet az alapja, „mert más fundamentumot senki nem vethet azonkívül, a mely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztus." I. Kor. III. Apatelek, 1907. aug. 11. Gálik Mátyás, lelkész. * Miat aki a vitához a kiindulási pontot szolgáltattam: tartozom cikkíró lelkésztestvéreimnek válasszal.