Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-08-22 / 34. szám

1907 EVANGELIKUS ORALLO 299 Mindenekelőtt általánosságban akarok reflektálni arra. hogy a Gyürky föesperes. egyetemes nyugdíjintózeti ügyvivő által felvetett kórdós valóban időszerűtlen, helytelen ós szerencsótlen-e, mint azt e cikkekből olvashatni, — vagy ellenkezőleg: helyes ós célszerű, s ennélfogva szerencsés-e, mint ahogy azt én állítottam. Hát engedjenek meg kedves leíkósztársaim, ha még egyszer ós épen oly határozottsággal hangoztatom, hogy: igenis, szerencsés volt a kérdés felvetése — a minő határozottsággal azt múltkori cikkemben fejeztem ki. Mert hiszen azt, hogy az egyetemes nyugdíjintézet újjászervezés előtt áll, nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Általános volt az elégedetlenség az eredeti alapszabályokban biztosított nyugdíjjárúlékkal. A minthogy, ha a fögim. és theologiai tanárok, tanítók, bírák, vasutasok, közig, ós állami tisztviselők stb. nyugdíját összehasonlítjuk a magunkóval: ez az elégedetlenség egészen természetes is. De általános volt az a meggyőződés is, hogy az egyetemes nyugdíjintézet jelenlegi tőkeállományával és évi jövedelmeivel nagyobb igények teljesítésére képes, mint aminőknek kielégítését az alapszabályok biztosítják. Mindnyájunk előtt ismeretes végre az államnak az 1848: XX. t.-c. részbeni végrehajtására irányúló azon ténye, amelynél fogva a két hazai prot. egyháznak 3 millió K évi segélyt helyezett kilátásba, melyből annyi, amennyit erre nézve maga az egyházegyetem szab meg: az egyetemes nyugdíjintézetet illeti. Ezen közismert tények s részben novumok arra bírták az egyházkerületeket ós egyházegyetemet, hogy az egyetemes nyugdíj intézeti bizottságnak oly értelmű utasítást adjon, hogy még az 1907-ik óv folyamán szerezzen be minden szükséges adatot az egyetemes nyugdíjintézet új szervezetének az 1908-ik óv január elsejével való életbelóptethetóse végett. Közbejött a m. é. egyetemes papi értekezlet, amelyen az újjászervezés munkálatának megindításával foglalkozó Gyürky Pálnak volt alkalma meghallani a paptársak százfelé elágazó nézetét a nyugdíjintézet újjászervezésének elvi alapjai tekintetében. Ki egyenlő nyugdíjat kívánt, ki fizetése arányában, ki azt, hogy a nyugdíjigény összege a i szolgálati évek arányában növekedjék, ki azt, hogy legyen bizonyos egyetemlegesen megállapított minimális nyugdíjösszeg s aztán kinek-kinek tetszésére bízassók ennek egyszeresére, kétszeresére vagy többszörösére szóló igény megszerzése stb. A nézetek a lehető legteljesebb divergentiát mutatták, az értekezlet pozitív eredmény nélkül oszlott szét, — az ügyvivő tanácstalanúl állott. Reákopogtatott az újjászervezés szüksége, de távolról sem volt módjában kivenni ez újjászervezés irányelvei körül kijegecesedö közvéleményt. Mit tegyen ? Nem a legszebb, legbecsületesebb ós (amint majd a végeredményből látjuk) egyúttal a legszerencsésebb gondolat volt-e az alternativ kérdést leszállítani minden egyes érdekelthez ós az ekként, alkotmányosan kialakúló többség kifejezett óhajához, mint a kórdós lényegében törvényesen, minden illegális befolyásolás nélkül kialakul közvélemény döntő szavához képest indúlni el a további munkálatokban? Hát van ennél tisztességesebb, korrektebb — és mert szerencsés csak az lehet az erkölcsi világnézetben, ami egyúttal teljesen korrekt — szerencsésebb eljárás ? . . . S van-e egy.úttal egészségesebb, tapintatosabb eljárás, mint aminő az utólagos panaszok, elégedetlenségek lehetetlenné tótele? Meglátjuk, ki hová szavaz?! Ha a többség az egyenlő megállapítás mellett lesz, feltételezhetnek kedves cikkíró testvéreim annyi testvóriessóget ós alkotmányos érzületet hennem is, de többi, esetleg velem szavazó testvéreimben is, hogy a legteljesebb mérvben ós a legnagyobb tisztelettel deferálunk elhatározásuknak ós azt magunkra nézve kötelezőnek fogadjuk el további magatartásunkban. És felteszem ezt jó magam is az ellenkező nézeten levő lelkósztestvóreimröl. Ilyen kilátások mellett aztán van-e ok rettegni a két táborra szakadástól, egymás elleni irtó sajtóháborútól s nem tudom még miféle veszedelmes következményektől? Én azt hiszem, nem ez, de még ennél sokkal nagyobb horderejű kérdés sem volna elég erős arra, hogy egyházegyetemünk papságát kót gyűlölködő táborra szakítsa. Kiki leadja véleményét a kórdölapon, esetleg kifejezi azt az egyházi sajtó hasábjain— s aztán : jön az egyszerű összeadási müvelet — a túlnyomó többség (Gálik Mátyás testvérem szerint 95%) ebben az irányban adta le szavazatát: tehát ebben az irányban indúl meg a további muuka ! És aztán lószen nagy csendesség, mert mindenek megnyúgosznak a testvérek egyeteméből kialakúló alkotmányos többség akaratán ós mert az élet törvényei szerint akkorára majd ismét más ós más kérdések merülnek fel és foglalnak le minket is. Ennyit a kérdés formai jelentőségéről. Lényegileg azonban ismételve ós ismételve hangsúlyozom, hogy épen a lelkesztestvórek érdekében állónak tekintem a fizetés szerinti megállapítást. (És itt csak röviden kívánok reflektálni arra, hogy ezt az én álláspontomat a testvórietlensóg, igazságtalanság stb. niveujáról eredőnek tekintik. Aki engemet ismer, az egyszerűen nem mondhat efólóket. Többet a dolognak ehez az oldalához mondani nem kívánok. Beszéljenek nyíltan azok, akik ismernek igazán, lehet-e nálam vagy állásfoglalásomban ilyen kiindulási pontokról szólni ?). És pedig egyszerűen azért, mert ha egyenlő nyugdíjat fog megszabni a többség akarata, akkor az a törvényben meghatározott 1600 K fizetés-minimumnál magasabb nem lehet. Ha ellenben a fizetés arányában állapittatik meg a nyugdíjigény, akkor nagyonnagyon sok lelkósztestvórnek, akiknek fizetése 1600 K-nál nagyobb, módjában lesz nagyobb nyugdíjhoz is jutni, de a nyugdíj 1600 K-nál kisebb akkor sem lehet. ítélje meg már most bárki, hol van itt a szeretetlensóg ós testvórietlensóg álláspontja? Ennyi tartozik a dolog érdemére. Van még annak egy — a jogosúltság szempontjából felvetett oldala. Vagyis, jogosúltak-e a nagyobb fizetésű lelkesztestvórek arra, hogy egyenlő eddigi befizetés, egyenlő államsegély mellett ők ezentúl mégis nagyobb nyugdíjra szerezhessenek igényt. Hát erre is igen egyszerű a felelet. Nem térve ki arra, hogy a nagyobb javadalmú lelkészek rendszerint (legalább saját tapasztalatom után indúlva, valóban így van) nagyobb gyülekezetek élén állanak, ideget, szellemi erőt, testi egészséget korábban megörlő nagyobbszámú teendőt végeznek stb. — s így talán korábban jutnak a nyugdíjba kivánkozás kényszerhelyzetébe, de mondom, nem szólva erről, mint olyan körülményről, amely végre is csak jóindulatú mérlegelés, de nem számszerű meghatározás tárgyát képezi: egyedül azt akarom kifejteni, hogy a magasabb igényre való jogosúltság feltóteleinek az eddigi egyenlő teherviselés után való megállapítása szintén nem egyéb, mint egyszerű mathematikai eljárás. S miért fizessünk mi biztosító intézetek-