Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-01-24 / 4. szám

EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 Az önzésé, mert kényelmet, hizelgést keres; a vakságé, mert nem ismeri fel, hogy a tömeg ízlése és vágya magával a tömeggel változik. Ne szabjátok magatokat a világhoz I Mert a világ, csalfa, múlandó, szeszélyes, balgatag ! Hanem változzatok el a ti elméteknek újulása által. Azt mondja az apostol: A régiek elmúltak, íme mindenek megújultak (II. Kor. 5, 17.). Megújult az ég, mely nem a rettegett bírónak. hanem a legjóságosabb Atyának otthona. Megújult a hit, mely nem tévelygés többé, hanem az Atyával való legszentebb életközösség eszköze. Megújult a reménység, mely nem jutalmat vagy büntetést vár, hanem a Krisztusban a fiaknak ajándékozott szent örökséget. Megújult a szeretet, mely nemcsak a vérség kötelékéig terjed, hanem a mennyei Atya roppant családjának minden egyes tagjára kiterjed. Megújult a föld, mely nem a szenvedés, nyomorúság terhes börtöne, hanem az Istenhez való hűségünk próbatere. Megújult maga a halál is, a mely nem rettentő ellenség, hanem kapu az örökkévalóságba. Minden, minden megújult, csak még az ember gondolkodása nem. A keresztyénség csak akkor éri el célját, akkor tölti be hivatását, ha az emberek gondolkodását átalakítja. Ha az ember lelke úgy átváltozik, hogy kedveli az Istennek ama jó, kedves és tökéletes akaratát. Nincs nagyobb nyűg, mint a mit az ember maga rak magára. A társadalmi érintkezés, divat ezernyi formája, furfangosan kieszelt útvesztője mindenkit csak kínoz. Nem jó, de tűrjük, mert ez a szokás. Nem kedves senkinek, de viseljük, mert különben megítélnek embertársaink. Nem tökéletes, sőt nagyon is gyarló, sokszor nevetséges és mégis ragaszkodunk hozzá, mert divat. Oh pedig az ember méltóságának, hivatásának nem e folyton változó, hanem az örökké jó és tökéletes isteni akarat keresése, kedvelése és teljesítése felel meg. Isten parancsai mind szentek, tökéletesek, igazak és üdvösségesek. Akarata a mi boldogságunk kútfeje. Csak kedveljük azért az ő jó, kedves és tökéletes akaratát, mert e világ elmúlik és az ö kivánsága is, a ki pedig az Istennek akaratát cselekszi, örökké megmarad. (I. Ján. 2, 17.). Ámen. Egyetemes püspök. A bányai evang. egyházkerület minden téren valóban nagyérdemű felügyelője, dr. Zsilinszky Mihály ő nagyméltósága a magyar evang. egyház iránt érzett és mindenkor tettekkel bizonyított szeretetének indítására több fontos zsinati teendő között megbeszélés tárgyául, az egyetemes püspökség tervét is felvetette. Óhajtja, hogy „minél többen hozzászóljanak e felvetett kérdéshez". E kifejezett óhajtás indít engem is a hozzászólásra. S ettől még az az előlegesen kimondott ítélet sem tart vissza, a mely a hozzászólástól bizonyosan sokakat elriaszthat. „A lehető ellenvetések legnagyobb részét ismerem; de azok nem higgadt megfontolásból, hanem hirtelen odavetett frázisokból állottak". Hát én most nem akarok a frázisok kínálkozó tömegébe belemarkolni, hanem komoly ellenvetéseket igyekezem tenni. Csak egyet kérek: a mint én lelkem teljes meggyőződésével hiszem és tudom, hogy a kérdés felvetőjét a legjobb akarat és az egyház igaz szeretete vezette, mikor tollat fogott, higyje el és tudja meg a cikk előkelő írója ép úgy, mint minden más is, hogy engem is ugyanez érzelmek indítanak ellenvetéseim elmondására. A cikk ama részéhez, mely az autonómia elcsenevészését, a „személyes felelősség elveinek kijátszására" irányuló sajnálatos törekvést, „egyházi közéletünknek nagy ellenmondásokban való mozgását", az egyházban uralkodó apathiát; a felügyelőknek csupán parádés szereplését, az egyetemes felügyelő hatáskörének bizonytalanságát, az egyházi határozatok és törvények végrehajtásának elmulasztását panaszolja fel, ezúttal részletesen nem kívánok szólani. Ha azonban e panaszt egy kerületi felügyelő emeli, s ha ez a kerületi felügyelő nem kisebb és érdemekben nem csekélyebb ember, mint Zsilinszky Mihály: akkor elérkeztünk ama határhoz, a melynél a legkomolyabb számadás és önfegyelmezés kötelezettsége elől kitérnünk szégyen és bűn volna. Azok, a kiket állásuk és tekintélyük e számoltatásra kötelez, teljesítsék kötelességüket! Kétségtelen, hogy e kötelesség érzése indította a bányai kerület felügyelőjét is a felszólalásra. Rendet, ellenőrzést óhajt, s ennek elérését az egyetemes püspöki állás létesítésétől várja. A mily nemes az óhajtás, ép oly értéktelen az eszköz. Nekem olyformának látszik az eset — bocsánat a hasonlatért —, mint ha valakinek itt is, amott is rongyolik, foszlik a gúnyája és úgy akar a bajon segíteni, hogy aranyos sujtást rakat rá. Á foszló gúnyát vagy meg kell foltozni alaposan, vagy újat kell helyette szabatni, — a sujtás mit se használ. Valamikor nekem is különösnek látszott, hogy az egyetemes széken a kettősséget a zsinat nem tartotta szükségesnek megteremteni. Következetlenségnek tünt fel e hiány előttem is. Ma másként látom a dolgot. Mennél jobban megismerem egyházunk szellemét és szükségleteit, annál helyesebbnek ismerem el e látszólagos hiány fentartását. Nálunk az egyház egész élete, minden nyilvánulásában és létének feltételeiben is a gyülekezetek körében mozog. Bármily erős és pontos volna is a kerületek vagy az egyetem közigazgatása, ha az egyes gyülekezetek szelleme megbomlik, az egyház pusztulásnak indul. Jó, lelkiismeretes pásztorokat állítani az egyes gyülekezetek élére s e végből a lelkészképzés dolgát rendezni, zemináriumok létesítésével is előmozdítani, szerintem ez az egyház legelső és legfontosabb teendője. Egyházunk szelleme nem tűri, de nem is kívánja a központosítást. Mennél több központja van a munkálkodásnak, mennél többfelől kelthetjük fel és foglalkoztatjuk a tettre vágyó erőt és jóakaratot, annál több haszon származik belőle. Azóta indult hanyatlásnak a személyes felelősség nemes öntudata, mióta az egyházi élet uniformizálása dominál. A bürokratizmus, a szabályrendeletek tömkelege, az irodai rubrikázás öli meg az egyéniség érvényesülését, s ezzel együtt a személyes felelősség érzetét is. Minél több teendőt ruházni az esperesekre, minél nagyobb hatáskört biztosítani számukra, s minél kevésbbé központosítani a püspökök vállára úgy a szellemi, mint az anyagi ügyek vitelének gyakran nevetségesen aprólékos terhét: annál elevenebb lesz az élet, gyorsabb a közigazgatás, nagyobb az érdeklődés, gyümölcsözőbb a munka. Az egyetemes püspöki állás szervezését a püspökök roppant elfoglaltsága nemhogy igazolná, hanem egyenesen tiltja. Mert a kerületi püspökök állása lefelé azontúl is ugyanaz maradna, a mi eddig volt, de fölülről