Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)
1907-06-21 / 25. szám
190 7 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 2.19 megyékkel is közölte ezen indítványt, kikérvén azok nézetét, melyekből a kerület határozati javaslata alakul Azért, mielőtt még az egyházmegyék gyülekeznének, hogy az egyetemes bizottság indítványát ajánljam és azt számokban is határozottan kidomborítsam, írom e sorokat. Az egyetemes bizottság indítványa szerint az új államsegély 70 %a fordíttassék az egyházak terhei könynyítésére. Ezen terhek számokban kifejezve olvashatók az egyházegyetem által a minisztériumhoz felterjesztett, az 1902/3 évben beküldött Bevallásokból egybeállított kimutatásban, mely minden kerületnek megküldetett. Ezen kimutatás szerint ahhoz, hogy az egyházközségek által viselt, állami adójuk 50%~át túlhaladó terhei az államsegélyből pótolhatók legyenek, szükséges 197,341 korona. Ezen összeg megfelel az új államsegély 66°/o"ának. Nem szükséges, hogy a szó szoros értelmében a 70 u/ 0-hoz ragaszkodjunk, megközelíti ezt a fenti összeg. Könnyű ugyanis a 301,200 koronának 70%-át kiszámítani, de nagyon nehéz az összeget elosztani, heteket igénylő számításba kerülne, hogy az 50%" o n felül még egy vagy két %-nyi könnyebbítést hozó egyházankénti kimutatás elkészíttessék. Maradna az új államsegély nem 30, de 34%-ka. Kérjünk ebből 50,000 koronát az egyetemes nyugdíjintézet számára. Ezen összegből, melyhez két éven át még ilyen jön, ha nem is építhetjük fel szilárd anyagból a tavai óta rajzolt fellegvárakat, még is várakozásaink fele terjesíthető lesz. A még fenmaradó körülbelül 52,000 korona közigazgatási célokra fordítandó. Az egyetemes pénzügyi bizottság maga több esetben ráutalt az államsegélyre, melyből több egyetemes jellegű ügy életet ölthetne. Van a nevezetteken kívül más is, még pedig jó sok, a mire segély kell. Azért az egyházegyetem közigazgatási szükségleteire 12,000 koronát szánnék, 40,000 korona pedig a kerületeknek volna kiutalványozandó 1908 január hóban akkép, hogy minden kerület 10,000 koronában részesüljön közigazgatási célokra. A kerületek mire fordítják, az az ő dolguk, minden kerületnek meg van a maga baja vagy külön édes, gyenge gyermeke. Az idei kerületi gyűlések a várható összegeket még el nem oszthatják, csakis az egyetemes gyűlésen hozott határozat után ismerik a nekik kijáró összeget, melynek elosztására az 1908-iki kerületi gyűlés hivatott. Ezekre felhívom az egyházmegyék és kerületek figyelmét, kérvén őket, hogy lehetőleg ily értelmű határozati indítványt hozzanak. Meg vagyok győződve arról, hogy valamennyi egyházkerület egyetért abban, hogy az egyházak terheinek könnyítésére megszavazott összegek mindaddig az egyetemes pénztárban megőrizendők és csak akkor szétosztandók, ha az új államsegély törvény által biztosítva lesz. r. y. TANÜGY. Középiskoláinkról. Eddigi elfoglaltságom miatt csak most adhatok választ a „Középiskoláink" c. cikkemre megjelent feleletre. (L. „Evagélikus Őrálló" 1907, 1—2. szám 9- aldal.) Mindenekelőtt kijelentem, hogy a mi kedves „Evangélikus Orállónk" olvasó közönségét nem tartom szellemileg oly alacsony fokon állónak, hogy válaszomban személyt sértsek vagy támadjak, mert ez igazán oly kicsinyes és tapintatlan dolog volna, a mi egy magas színvonalon álló lap szellemével, a milyennek tartom az „Evangélikus Őrállót" is, semmiképen össze nem egyeztethető. Az első szó, mely ajkamra jő, az öröm szava. Hál' Istennek megtörött a jég I Úgy látszik, középiskoláink szakavatott „tanfiai" s már hivatalból is pedagógusainak tisztes gárdája lassan-lassan fel fog vonulni az „Evangélikus Őrálló" hasábjain s a hosszú idők tapasztalatait, melyekkel rendelkeznek a nevelés terén, nemcsak egymásnak mondják el majd ezután a tanári értekezleteken, hanem védekezve, vagy támadva, vagy új anyagot hozva felszínre, megismertetik azokkal a gyakorlatilag már vagy még nem működő, de szívvel-lélekkel egyházukon csüggő laikusokat és az e téren vezető férfiakat is. Örülnöm kellett tehát, a midőn dr. Paulovics J. tanár úrnak „Középiskoláink" c. cikkemre adott feleletéről tudomást szereztem. Hisz oly nagy a közöny — még a hivatalos egyházi személyek nagy részénél is— egyházunk ügyei iránt, hogy a felelet valóságos oázis a sivár pusztaságban, mely biztatólag int felénk s azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a példa követésre fog találni az ev. középiskolai tanárok körében. (De hihetőleg más irányban!) A közöny érthetetlen, mert hisz épen protestáns egyházunk egyik legszebb elve a szabad kutatás, véleménynyilvánítás: a szellemi erőknek küzdése, hogy az eszmék izzó kohójából előkerüljön azután a nemes, az igazi; hogy egy kérdést több oldalról megvilágítva tisztábban lássunk, hogy leszűrődjék az igazság, mely tőkéjét fogja képezni a jövő nemzedéknek. Igen ! vitatkozni, küzdeni, de mindég komolyan, mindég a dolog lényegét s a célt tartva szem előtt! Ezt, vagy amazt megírom, de nem azért, hogy oktalanul, sértő hangon támadjak személyt, mert ez kicsinyes dolog, hanem, hogy hozzájáruljak a kérdés tisztázásához, esetleg felvilágosítást adjak, de mindég tárgyilagosan s művelt egyénhez illő komoly hangon. („Döntsd meg a véleményt, de a személyt ne bántsd 1" La Fontaine.) A milyen nagy volt az első örömem, — a már említett okoknál fogva — ép oly nagy volt csalódásom. Egy komoly, középiskoláink állapotát megvilágító, állításaimat objektive cáfoló felelet helyett, egy kicsinyes, személyt támadó, a dolog lényegét meg sem érintő közlemény áll előttem, mely alighanem cikkem komoly átolvasása nélkül valamelyik tízpercben látott napvilágot. Egy komolyan gondolkozó ember sem olvashat ki „Középiskoláink" című cikkemből személyi sértést vagy támadást. A legnagyobb általánosságban mozog: az össze-