Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-06-07 / 23. szám

190 7 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 2.19 nek terjesztésével, hirdetésével összefügg. Az ifjúság vallásos oktatása vasárnapi iskolákban, böjti, téli, vagy adventi esti felolvasások, egyházi lapok, népiratkák terjesztése, népkönyvtárak létesítése, vallásos tárgyú fali képek terjesztése, egyházi énekkarok szervezése stb. Mennyire pezsgőbb mindjárt az egyházi élet, ha eme hitépítő, eme Isten igéjét terjesztő intézményeket evangelikus gyülekezeteinkben meghonosítjuk. Végtelen hálás és fontos, de másrészt végtelenül elhanyagolt terület ez egyházi hitéletünk mezején, melynek intenzív, lelkiismeretes megmunkálását az új, békés idők új kötelességképen írnak nekünk elő. Arma silent! Egyházi alkotmányunk falai felépítve, építsük a belső hitélet szilárd falait! Építsük Istennek országát közöttünk! Menynyire üdvös dolog volna, ha eme kötelességek hív teljesítését egyenesen a püspöki hivatalok vennék a kezükbe s rendelnék el, hiszen ők a hitélet hivatott őrei! De vájjon elegendő-e a hitet éleszteni, a hitet a szivekben ébreszteni? Vájjon kimerül-e lelkipásztori munkásságunk az Igének minden körülmények közt és minden megfelelő eszközzel való hirdetésével? Vájjon végeztük-e összes kötelességeinket Istenországának közöttünk való terjesztése és megszilárdítása érdekében, a melyek teljesítésére az új, a békés idő egyenesen felhív? Korántsem! S tekintetem egyházi beléletünknek egy másik igen tág, de sajnos: nagyon elhanyagolt, puszta és kopár mezejére esik: a beimisszió mezejére. A belmíssziót én egyházi életünkben kezdettől fogva oly területnek tekintettem, a hol a hit által tevékenykedő felebaráti szeretet gyakorlatilag: áldozatkészség által egyrészt, másrészt: a szeretet intézményei által működik. S a míg a cura pastoralis, a lelkipásztorkodás feladata: kiválóan az Ige hív hirdetése s általa: a hit élesztése, addig a belmisszió eminens feladata: az élő hitnek a tevékeny szeretet által való gyakorlása. A gyakorlati keresztyénség egész terjedelmében a belmisszió tág mezején tárul lelki szemeink elé. S mert az élő hitnek kell, hogy a szeretet által tevékeny legyen (Galat. 5, 6. v.), természetes, hogy az élő hitnek a gyakorlati keresztyénség, a belmisszió szerves folyománya. A belmisszió szeretetintézményeinek száma, melyeknek javarésze a gyülekezeti élet körén belül is szervezhető s szervezendő: szerfelett nagy s felölelik a könyörülő, az istápoló keresztyén szeretetnek mindenségét. A testi és lelki nyomor számtalan változataiban s megjelenési alakjában, melyen az Ige puszta hirdetésével már segíteni nem lehet, mely a szeretettől vezérelt kéz támogatását várja: mind a belmisszió hatáskörébe tartozik. A testi szegénység leküzdése számtalan megnyilvánulásában, a munkanélküliség, a vagabundusok rendezetlen kérdésének rendezése célszerűen vezetett foglalkoztató műhelyek által, a kolduskérdés rendezése nemcsak szociális, de első sorban egyházi s mint ilyen: belmissziói kérdés. A testi betegségek számtalan alakai ellen való küzdelem: kórházak építése által. A szegény- és betegügygyei szorosan kapcsolt a diakonok és a diakonisszák kérdése. Vájjon mennyit tettünk már e téren? Lelkiismeretünk válasza nem megnyugtató. Az árva-, a cseléd, az alkalmazottak (pincér stb.) úgy vallástársadalmi rendezése és megoldása szintén feladatunk közé tartozik. Kézenfekvő s feltétlenül szervezendő belmisszió intézmény, mely bár minden gyülekezetben életbe lépne: a gyülekezeti nőegylet. Ez alapja és kiinduló pontja leTietne mindenféle gyülekezeti és általános egyházi belmissziói tevékenységnek. Ismétlem e tér, mely más evangelikus államokban kimondhatatlan áldás forrásává lőn, hazai egyházunkban, különösen a lelkészek részéről is bizonyos indolenciában részesül. S ha valaki ez eminens lelkészi kötelességről lelkészi konferenciákon beszél vagy értekezik: szinte lesajnálják egyes kollegák. Egyleti tömörülés az erők hatványozása érdekében manapság még úgyszólván ki van zárva. A gyülekezetek nagy részében — bizonynyal a lelkipásztor nembánomsága következtében — mi sem történik. Az új egyházi élet szele még nem érintette őket. Nem hogy belmisszió, de a cura pastoralis tágabb gyakorlása is ismeretlen s ez egyedül a vasárnap vagy ünnep délelőtti prédikálásban merül ki. Az idő többi része vagy a gazdaságnak, vagy a kaszinónak s a kártyának jut. Isten országa érdekében s az emberiség vallásos nevelése érdekében több időt még nem akarunk szentelni! Egyházilag a vallásos élet hü és lelkiismeretes ápolása szempontjából bizony még nagyon tétlen a mi életünk. S bár mily súlyosan is hangozzék e vád, de igaz! 700 gyülekezeten végig tekintve, alig egy néhányban történik valami az új idők új feladataiból s hogy nem történik, azt bizony senki másnak a rovására nem lehet írni, mint a lelkésznek. E vád nem általános, e vádat a mindennapi élet félelmetesen igazolja ! Mit cselekedjünk tehát? Bizonynyal: munkára fel! Hitünk nem kétségbeesni, de Istennek nevében s Isten nevének dicsőségére munkálni tanít! Bizonynyal: munkára fel! Minden gyülekezetben! Mindenütt vannak sebek, mindenütt vannak hiányok, miket gyógyítani, miket pótolni kell! Kettős eszközünk: az Ige hív hirdetése minden megfelelő módon s a szeretetnek intenzív gyakorlása, mint azt János apostol nékünk előírja: (I. János 3. 18.). Bizonynyal: munkára fel! Ez az új idők új kötelessége egyházunkban, hol 300 évig karddal építettük egyházunk alkotmányát,