Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-06-07 / 23. szám

190 7 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 2.19 építsük Isten igéjével s az önzetlen krisztusi szeretettel a belső embert a hitben gyenge s az eltévelyedett ezrek lelki üdvösségét! Ne sopánkodjunk! Végezzük híven kötelességünket, mert mi vagyunk Megváltónk hivatott munkatársai. 0 pedig így int: „Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen bé mennyországba, hanem, a ki cselekeszi az én mennyei Atyámnak akaratát!" Börzsöny. m. p. Kollektiv háztartás. Mióta megszűnt a többé visszavarázsolni nem tudó gondtalan, boldog paradicsomi élet, hogy az ember munka nélkül, a természetadta gyümölcscsel táplálkozott s a fügefa leveleivel takaródzott, azóta az élet mindig nehéz és gondterhesebb. Az élet mestersége, mindnyájan tudjuk és szüntelen tapasztaljuk, hogy nem könnyű, de sőt a kor haladásával, habár tagadhatatlan, hogy a haladás sok, eddig ismeretlen és nem használt eszközt és módot nyújt az élet kényelmére és könnyítésére, a fokozott igényekkel maga az élet, a megélhetés is nehezedik és súlyosabbá válik. Általános a panasz, az elégedetlenség a mai kor megélhetési viszonyaival szemben. Fent és alant, szegény és gazdag egyaránt érzi és viseli a mai kor nehéz megélhetési gondjait. Egy általános elégedetlenség forr a társadalomban, mely a mai megélhetési viszonyoknak megváltoztatását, könnyítését sürgősen követeli. Minden drágább. Munka, szolgálat, élelmi és bármily árúcikk egy évtized óta legalább ötven percenttel emelkedett. Hogy hová fog ez vezetni, meddig fog ez terjedni, kiszámíthatatlan, megmondani nem lehet, de hogy az ember, kit a megélhetés rohamosan emelkedő hullámverése minden oldalról fenyegetően ostromol, keres, kénytelen keresni módot és eszközt, hogy a megélhetését a mennyire csak lehet könnyítse és biztosítsa, az egészen természetes. Ezen törekvés hozott létre sok olyat, mit a mai kor embere egész természetesen használ s könnyíti, kényelmesebbé teszi vele a rövid földi élet amúgy is gondterhes napjait, miről a mult embere álmodni sem meri, avagy csak a rég letűnt s többé vissza nem térő aranykorban képzelte azt lehetőnek. Ezen törekvés vezette az egyes, magában álló embert, annak a bibliai igaz mondásnak tudatára, hogy nem jó az embernek egyedül lenni, hogy az egyesülésben, a tömörülésben van az erő, hatalom s ezzel a jólét, a boldogság. A különálló egyedekből így alakult a család, így fejlődött ki a törzs, a nép, a nemzet, az állam, a mai modern kulturtársadalom. Hogy azonban az élet maga, mint ilyen, habár mindig előretörő, mégis egy visszatérő, ismétlődő körben forgó életfolyamat, azt a mai modern társadalmi élet számos tapasztalati példával igazolja. Ugyanis míg régen az egyedül álló ember keresett társat, törekedett egyesülésre és tömörülésre, addig ma egyes osztályok, törzsek, népek, államok, egyszóval sok egyest magában foglaló érdekek keresik a tömörülést, állanak szövetségbe. Politika terén: magyar-, osztrák-, olasz-, németés viszont az orosz és francia szövetség; gazdasági téren : agráriusok, merkantilisták szövetségei; ipari téren: munkaadók és munkások szövetségei, itt ismét a különféle ipari, kereskedelmi, munkás, napszámos csoportok szövetségei. Mindez egyesülés, kollektivizmus az egyes osztályok érdekeinek támogatására és megvédésére. Tagadhatatlan, hogy e törekvést ma és mindenkor az ember s általában az emberiség szociális érzéke szülte, ápolja, fentartja és terjeszti. Hiánya ezen egyébként helyes, természetes s mindnyájunkkal veleszületett szociális törekvésnek az, hogy ma még egyoldalú s nem egyetemes, inkább az egyes osztályok s nem annyira az összeség érdekeit tartja szem előtt, nem tud, avagy nem akar, mint tényleg sokszor tapasztalható, hogy vonakodik az egyetemességnek ama magasztos fogalmára és álláspontjára helyezkedni, melyet Jézus az igazi mester, az Isten országának oly szép és természetes fogalmának meghatározásával kijelöl, mely szerint az Isten országának éltető elve a szeretet, uralkodik benne az igazság, szabadság, egyenlőség, testvériség, békesség, melengetője az alázatosság, irgalmasság és könyörületesség. Elvek, eszmék, irányok ezek, melyek ma széles Európában, de különösen nálunk Magyarországon teljesen uralják az emberek gondolkodását. Ezek felett elmélkedve, figyelmem önkénytelenül hazai evangelikus egyházunk hanyatló, pusztuló, sivár állapotán akad meg s elémbe tolul a kérdés, mi az oka annak, hogy dicső lutheri egyházunk hazánkban minden tekintetben háttérbe szorul, ősi tekintélye, pozíciója hanyatlik, folyton kisebbedik ?! Okát ennek főleg abban látom, hogy hazai egyházunk nem tud vagy nem akar a mai óriási változásokon átment viszonyokhoz képest célszerűen és okosan berendezkedni, hanem mintha körülötte semmi sem történt volna, még mindig a régi, bár kegyeletes ósdi utakon halad s az idő és élet rohanó forgataga hol jobbra, hol balra alkalmazkodásra szorítja. Hogy félre ne értessem, előre kijelentem, hogy a legőszintébb híve, leglelkesebb barátja vagyok úgy az egyéni, személyi, mint a testületi, gyülekezeti önállóságnak, függetlenségnek, szabadságnak, hol az egyén szabadon mozoghat s erőit, Istenadta tehetségeit szabadon kifejtheti s kárhoztatom, elitélem, az egyest teljesen magába olvasztó, megsemmisítő abszolutizmust, hierarchiát, kommunizmust, de midőn ezt kijelentem, hangsúlyozottan megjegyzem, hogy helyeslem az egészséges és célszerű kollektivizmust, egyesülést, együttműködést, melyre az embert és testületet is nemcsak az okosság, hanem az élet és természet maga is ösztönzi, sokszor kényszeríti. Viribus unitis! egyesülésben az erő! A napilapokban olvasom, hogy tekintettel a mai nehéz megélhetési viszonyokra és a cselédmizériákra, Nagybecskereken az egyrangú és egyigényü családok összeálltak és közös, kollektiv háztartást fognak vezetni s a