Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-06-07 / 23. szám

Ill év Budapest, 1907 június 7. 23. szám. EVAMELKUS ŐRÁLLÓ EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven; a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden hónapban. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : GEDULY HENRIK evang. lelkész, Nyíregyháza. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. TARTALOM: Új idők, új kötelességek, m. p. — Kollektiv háztartás. H. I. — A Luther-Társaság könyvkereskedése. — Tárca : KubiDyi Albert. 1856—1906. — Szemle. — Belmisszió. — Belélet. — Pályázatok. Új idők, új kötelességek» II. Minthogy az élő hit az, mely az embert újjá teremti, első sorban ez ápolandó. Igaz, a hit Isten adománya, de igaz másrészt az is, a mit Pál apostol mond: „A hit a hailásból vagyon (németben : aus der Predigt), a hallás pedig Istennek igéje által. (Rom. 16, 17.). A miből a lelkészre ama elsőrangú kötelesség származik, hogy Isten igéjét hirdesse, hogy általa építse hallgatói szívében az élő hitet. Sajnos, e sarkalatos elv manapság éléből nagyon kezd veszíteni, a minek természetes következménye, hogy a hit lángja is kialvófélben. A hitetlenség terjed s vele párhuzamosan a bűn. A szószéken napi kérdések, filozófiai tételek, történeti események tárgyaltatnak, Isten igéjével való minden szerves kapcsolat nélkül, a mi érdekes lehet, de hitépítő semmi esetre sem. Sajnos ama másik tény is, hogy „a szószéken pap, künn világfi "-elve a kelleténél is jobban hódít, a mit a szent írás képmutatásnak nevez! E tekintetben kötelességeink hívebben teljesítendők, mint a kik sáfárkodásunkról Istennek vagyunk felelősek. Sokszor hallottam a panaszt: Kinek prédikáljak? Az üres padoknak? A hol a padok üresek — azt én mindig a lelkész rovására írom! Öt évi lelkipásztori tapasztalás engem arról győzött meg, hogy Isten igéjére, mint az örök élet élő vizére minden lélek szomjúhozik — persze: tisztán kell nyújtani, minden emberi szalmabölcseség nélkül és nem úgy cselekedni, mint egy volt városi lelkész, a ki, mert vasárnap délután kevesen jártak a templomba, egyszerűen beszüntette a vasárnap délutáni istentiszteletet. fjL .vÁW / Az igének a templomban való gyakori, lehetőleg vasár- és ünnepnap délutáni hirdetésén kívül (homilia) a lelkésznek minden alkalmat fel kell használnia, hogy azt terjeszsze. S itt hadd mondjam el nézetemet a hívek látogatásáról is, a mely kérdés aktuális kezd lenni. Látogassa-e«a lelkész híveit ? Hallom, hogy a „Cura pastoralis"-ról szóló könyv bírálatánál épen Baksay ellenzi e fontos lelkipásztori teendő gyakorlását, még pedig azért, „mert az alkalmatos időt nehéz eltalálni!" Az „alkalmatos idő" a gyakorlatban sokkal egyszerűbben fest. mint a papiroson. Mert a lelkész látogatásának más célja nem lehet, minthogy: vagy örüljön az örülőkkel, vagy: sírjon a sírókkal. Benne van már a mi lelkünkben, hogy az örömhöz elhívjuk barátainkat, ismerőseinket, hadd osztozzanak mi velünk a mi örömünk áldásaiban, viszont a csapás napjaiban elvárjuk, hogy hívás nélkül is felkeressenek s oszszák meg velünk bánatunkat. Mert úgy-e bár: valakit az öröm napjaiban felkeresni meghívás nélkül: tolakodás s valakit a bú napjaiban föl nem keresni: részvétlenség, rosszszívűség! Mily egyszerű, lelkünkből fakadó normativuma a lelkészi látogatásnak! Hívei, ha egyébként hű lelkipásztor, az öröm napjaiban (esküvő, keresztelő stb.) megtisztelik meghívásukkal: menjen el s osztozzék örömükben s öröme legyen hozzá, mint hű lelkipásztorhoz méltó öröm. Ellenben, ha híveit a bú napjai környezik, ha a családban haláleset fordul elő, vagy más csapás, szerencsétlenség éri őket: hívás nélkül is elmenjen! Hívei egyenesen elvárják őt, hogy vigasztalja, erősítse őket. Attól ily körülmények között ne féljen, hogy alkalmatlan időben végzi látogatását! Mennyire örül például a szegény beteg, ha a lelkipásztor megjelenik betegágyánál! Mily rossz fényt vet a lelkészre, ha úgy kell őt hívni, szinte kényszeríteni a szenvedés, a bánat helyére! Ezenkívül pedig igen fontos a hit ébresztése és erősítése szempontjából mindaz, a mi Istenigéjé-