Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-01-18 / 3. szám

III. év. Budapest, 1907. január 18. 3. szám. EVAMELIKUS ŐRÁLLÓ EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven; a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára a „Hivatalos Közlemények" melléklettel együtt egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. TARTALOM: A keresztség áldása és kötelezése. — Nyilt levél. Baltazár J. — Felterjesztés a kultuszminiszterhez. — Egyházi élet. — Pályázatok. — Szerkesztői üzenetek. A keresztség áldása és kötelezése. Márk 1, 9—11. Vízkereszt napján lélekben ahhoz zarándoklunk, a ki vízzel keresztelt a Jordánban, s mint Isten prófétája, hirdette az Isten országának közeledését. Keresztelő János a pusztában, egyszerűen, talán nélkülözések között élt. És mégis bizonyosan boldog volt, mert Istenének élt. A ki pedig Istenben gazdag, éljen bár a pusztában, öltözzék bár darócba, táplálkozzék bár vad mézzel és sáskával, még sem érzi magát szegénynek. Mert a lélek Irtbeli gazdagsága bőségesebb kútfeje az ember boldogságának, mint a földi jólét, pazar fény, dúslakodás bősége. És ehhez a földiekben szegény, de lélekben gazdag egyszerű emberhez a kényelem közepette is elégületlen szívűek ezrével zarándokoltak ki a pusztába, hogy az ő szavainak bíztatásával erősítsék meg csüggedő lelküket. A kinek szive telve van boldogsággal, másokra is kisugárzik annak fénye s éltető melege. Ez az oka, hogy a boldog és elégedett ember boldogságot és elégültséget teremt mindenütt, hogy a hitben erős léleknek kincséből ezrek és milliók elégülnek meg. Kik a Keresztelőt felkeresték, mind az Isten országa után vágyakoztak. Kik onnét visszamentek, a keresztség felvételével mind az Isten országa munkálására kötelezték magukat. Mi is mind magunkon hordjuk a víznek keresztségét, így hát mi is mind le vagyunk kötelezve Isten országának építésére. Tesszük-e híven kötelességünket? Építjük-e magunkban és közöttünk Istennek országát? Avagy csak puszta elröppenő kívánság ajkunkon az imádság szava: Jöjjön el a te országod ? de tettekre nem bírunk hevülni, hogy szent lelkesedéssel és kitartással munkáljuk a jót s irtsuk a gonoszt? Pedig a mi keresztségünk még nagyobb kegyelemmel gazdagít bennünket. Pál apostol mondja: Avagy nem tudjátok-e, hogy valakik megkeresztelkedtünk a Jézus Krisztusba, az ö halálába, keresztelkedtünk meg ? Eltemettettünk azért ö vele együtt a keresztség által a halálba, hogy miképen feltámasztatott a Krisztus a halálból az Atyának dicsőségére, azonképen mi is új életben járjunk. (Róma 6, 3—4.). Minket a keresztség Krisztussal egyesített új, szent, örök életre, azért mi nemcsak várjuk, reméljük, hanem hitünkkel bírjuk is már az Isten országát, a melynek diadalát minden erőnkkel munkálnunk kötelesség. Rajtunk a vízkeresztségnek ugyanazon következményeinek kell lennie, a milyeneket Jézusnál látunk. 0 is elment a Keresztelőhöz, ő is felvette a víznek keresztségét, de nem azért, hogy bűneinek bocsánatát nyerje s megtisztítva lelkét a?- Isten országánnlr befogadására, hanem hogy mint Isten engedelmes gyermeke, betöltsön minden isteni rendelkezést s ő is ott kezdje meg Isten országának munkálatát, a hol többi embertársa kezdette. Keresztsége nem is maradt csak puszta vizkeresztség, hanem az isteni kegyelem és szeretet erősítő, megszentelő biztosítéka, valóságos szellemkeresztség volt. Mert a mint a vízből feljött, az egeket megnyilatkozni látta és az Isten lelke mint a galamb szokott, úgy szállott le rája. így lett Jézuson a János vízkeresztsége a lélek keresztjévé. A mi másnál a megtérésre való kötelezés volt, az nála az Isten szeretetének bizonyságává lett; a mi másokban az Isten kegyelmének reményét keltette, az benne az Istennel való egység tudatát erősítette. Rajtunk is ilyenné kell válnia a vízkeresztségnek. Kik megkeresztelkedtünk a Krisztusba, mi is lássuk a megnyilatkozott egeket, hogy azok nem a rettegtető titokzatosság hona, hanem a legszeretőbb mennyei Atya hívogató, meleg otthona; hogy azokban nem kérlelhetlen biránk, hanem a Jézus Krisztusban édes jó Atyánk lakik; hogy onnét nem a harag és a boszú, hanem a kegyelem és szeretet gyümölcsei hullanak csak reánk. A keresztség csak akkor lesz áldássá mi rajtunk, ha az ég megnyilatkozik nekünk is és felismerjük, hogy onnét jöttünk, oda megyünk, ott van a mi igazi hazánk, onnét igazgatja a bölcs gondviselés éber szeretettel földi vándorlásunknak útjait.