Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-05-31 / 22. szám

190 7 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 2.19 szeretet, a béke országát! Hogy legyünk mi is Istennek választott, Istennek engedelmes népe. S itt természetes dolog, a munka teljesítésének oroszlánrésze a lelkészekre vár, mert hiszen ők Isten országának hívatott munkásai. S ha egyházi vallása beléletünk Isten igéjének örök alapján kiépítve erőtől duzzadni fog, ha egyházainkban az evangelium, a hit ereje a szeretet intézményeiben is nyilvánulni fog: tettünk eleget szent kötelességünknek. Mit cselekedjünk? Mik amaz új kötelességek? Ezekről óhajtok szólani. m. p. Válasz az „egyetemes püspök" kérdésében tett észrevételekre. ii. Egyetemes püspök, Summus episcopus, vagy a mint Raffay Sándor theologiai tanár úr után mások is vakon mondták „érsek", nem fér össze a protestáns egyházi alkotmánnyal! Ezt mondják ellennézetű t. bírálóim. Nagyon sajnálom és csodálom, hogy protestáns egyházunkban még mindig akadnak komoly férfiak, a kik ilyen hirtelen odavetett, gyermekijesztő üres frázissal „érsekkel" állanak elő akkor, mikor komoly tárgyról van a szó. Az „érsekség és hierarchikus létra" emlegetése demokratikus alapon álló és népképviseleten nyugvó ev. egyházunkban egyszerűen képtelenség, nonsens. Még tréfának is rossz. A ki pedig komoly képpel mondja ki, az vagy nem tudja mit beszél; vagy ha tudja, akkor olvasóinak gyengeségére, tudatlanságára számít. Valóban csak irigyelni lehet azoknak a boldogságát, a kik egyházi állapotainkkal meg vannak elégedve, a kik attól félnek, hogy az a „lutheránus érsek" nem kap munkát; a kik azt képzelik, hogy ez úri módon négyes fogatú hintón fog járni, fényes palotában lakni, évente 30 ezer koronát elkölteni stb. Ezekre nem reflektálok. Mert, mi a különbség a római katholikus hierarchia és a protestáns autonómia között? Az, a mi az abszolutizmus és parlamentarizmus között; az önkény és a szabadság között, az arisztokrácia és a demokráca között, a sötétség és a világosság között stb. Nem folytatom az ellentétek felsorolását, mert nem akarom megsérteni e lap művelt olvasóit ily primitív magyarázatokkal. Egyszerűen megállapíthatom, hogy e kérdésben az ellenző urak között érdemleges és a tárgy komolyságához méltó ellenérveket csak Poszvék Sándor cikksorozatában találtam. Csak ő hatolt a kérdés mélyére, csak ő fogta fel annak valláserkölcsi és közigazgatási jelentőségét és tette meg reá figyelemre méltó megjegyzéseit. Ezekre óhajtanék néhány ellenészrevételt tenni. Poszvék S. méltányolja azt a hivatást, melyet én az egyetemes püspöknek szántam; de — úgymond — homályban hagyom a közvéleményt arra nézve, mi módon lehetne az eszmét megvalósítani? Erre egyszerű és rövid válaszom ez : oly módon, mint a hogy az egyházi elnökök teendője van körvonalozva az alsóbb kormánylati fokozatokban. A mint ott megvan különböztetve és szakaszokba foglalva a kettős elnökség feladata; épen úgy lenne megkülönböztetve és szakaszokba foglalva az egyetemes püspök teendője is. Elvi nehézség nincs. Itt a rohanó közélet követelményei, egyházunknak sebei, bajai, és általában az állam és egyház közötti viszony rendezéséből folyó nagy kérdések fogják a gyakorlati teendők sorát meghatározni. Ha valaha volt szükség egyházunk jogainak és törvényeinek védelmére és az 1848: XX. törvénycikkekben foglalt tökéletes egyenlőség és viszonosság elveinek életbeléptetésére és a klerikális törekvések és a nyilt támadások elleni küzdelemre: akkor ma újra olyan helyzetben vagyunk, a mikor a nyilt törvényszegésekkel kell szembeszállanunk. A történelmi fejlemények kényszerítették őseinket az egyetemes felügyelői állás szervezésére, hogy egyesült erővel képesek legyünk megküzdeni az ellenséges indulatú hatalommal. Ma szintén a történeti fejlemények kényszerítenek bennünket arra, hogy gondoskodjunk új egyházi tényezőről, védelmezőkről, munkamegosztás szervezéséről és legfőbb érdekeink ápolásáról. Hiszen nem én vagyok az első, a ki veszélyes idők reánk szakadásában módot keres erőinknek sikeresebb kifejtésére. Áldott emlékezetű Szeberényi János bányakeriileti volt szuperintendens óta, a ki már 1839-ben tett indítványt egyetemes püspöki állás szervezése ügyében, majdnem minden utódja hangoztatta, hogy ez a mai állapot tarthatatlan ; mert két nagyfontosságú hivatalt viselő püspökeinktől lehetetlen dolgot követelünk! Én erről a kérdésről többször beszélgettem nagynevű és nagy munkaerejű dr. Székács József püspök úrral, a ki mint pesti központi pap és szuperintendens, tényleg egyetemes püspökké lett; és beszélgettem méltó utódával dr. Szeberényi Gusztávval és Geduly Lajos pozsonyi híres lelkészpüspökkel is. Mondhatom, hogy mindig meghatott ezeknek az érdemes férfiaknak panasza a teendők sokasága felett. Mindez meggyőzött engem arról, hogy ez a mostani állapot, ennek további fentartása csak arra jó, hogy minden püspök kétségbeessék a kettős hivatallal járó kolliziók felett, hogy haladási vágya és törekvése letörjön és az igazi nagy egyházi kérdések iránti érzéke eltompuljon ! De hát „principiis obsta" — erre figyelmeztet engem igen tisztelt barátom Poszvék Sándor, a ki túlságosan ragaszkodik bizonyos elvekhez, melyek a haladást csekély nézetem szerint akadályozzák. Szabadjon tehát nekem is olyan princípiumra hivatkoznom, mely benne van a zsinati törvényben és mely az én gyengeségemet erősen támogatja. Méltóztassék egyházalkotmányunk első részében az általános elveket megolvasni. Ott van a 12-dik szakasz, melyben elvként van kimondva, hogy az evang. egyház törvényhozásában és kormányzásának minden fokozatán a lelkészi és világi elemek egyenjogú befolyása sértetlenül fentartatikl Méltóztassanak ezen törvénycikk felett