Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-05-24 / 21. szám

190 7 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 2.19 koztak. A döntő jelszó minden indok nélkül az volt: maradjunk a réginél! Ez a legkényelmesebb eljárás; de hogy nem helyes, azt e becses lap f. évi 1. számában közlött cikkemben foglaltak után, a reájok vonatkozó ellenző cikkek érveinek figyelembe vétele alapján, e sorokban igyekszem bizonyítani. A ki az ellenző cikkeket figyelemmel olvasta, lehetetlen, hogy nem vett volna észre egy különös jelenséget. Azt, hogy valamennyien érv gyanánt hangsúlyozzák az egyház lényegét és mindenféle, a kérdést nem érintő dolgokat. Az egyik azt mondja, hogy „nálunk az egyház élete a gyülekezetek körében mozog. Ha a gyülekezetek szelleme megbomlik, akkor a kerületek, vagy az egyetem közigazgatása hiába való". A másik azt, hogy „egyetlen férfiúra fájó szívvel bízná egyházi tanaink tisztaságát". A harmadik így kiált fel; nem új állásokra van szükségünk, hanem új szellemre! Ne alkotmányunkon, hanem eljárásunkon változtassunk. A negyedik azt bizonyítja, hogy „szellemet nem lehet paragrafusokkal teremteni", „hitéletet nem lehet csupán külső szervezettel éleszteni". „Szellem nélkül értéktelenné válik az alak". Sőt az én nézetemet pártoló nt. Krupecz István úr is azt hirdeti igen helyesen, hogy egyházunkban fő az evangeliom s nem a szervezet! stb. Hát ezek mind aranyigazságok, melyek ellen nekem nincs szavain. Csak azt nem értem, micsoda összefüggésben állanak azok, mint ellenérvek, az egyetemes püspöki állás szervezésével? Yajjon ezzel a gyülekezetek szellemi és erkölcsi hivatása megszűnik, vagy felbomlik ? Váj jon akkor „egyetlen" emberre lenne bízva egyházi tanaink tisztasága? Vájjon az új állás azt jelenti-e, hogy nincs szükségünk új szellemre ? És vájjon a közigazgatási szervezet javítása sakugyan veszélyeztetné a hitéletet és a jó szellemet ? Ezt én nem hiszem. Ezek az érvek semmiféle okozati összefüggésben nincsenek az új állással, melynek szervezése ép oly kevéssé érinti az egyház lényegét, az egyház jó szellemét és hitéletét, mint akár az esperesi, akár a kerületi püspöki állás. Az én igen tisztelt ellenfeleim félnek a centralizációtól ! Ezzel ijeszt először Raffay S. theologiai tanár úr, a ki úgy látszik, elvből ellensége a központosításnak; mert azt írja, hogy az akadályozza az egyéniség érvényesülését és megöli az egyéni felelősség érzetét is! 0 a központosításnak tulajdonítja a bürokratizmust, a szabályrendeletek nagy tömegét stb. Vele egyetért a Cirkevné Listy névtelen cikkezője is, a ki azt állítja, hogy az egyetemes püspöki állás felállítása még nagyobb centralizációra vezetne, mint a minő a mail Úgy látszik elkerülte figyelmüket, hogy hiszen a központosítás az egyetemes közgyűlés és az annak élén álló egyetemes főfelügyelői állás első megalkotása óta megvan. S alig hihető, hogy ez akadályozta volna valaha az egyéniség érvényesülését, vagy épen hogy megölte volna valakiben a felelősség érzetét. A központosítás tényleg létezik; ez ellen eddig senki nem protestált, mivel arra magasabb egyházi és állami érdekből szükségünk van. Valóban csodálatos, hogy midőn tisztán arról van szó, hogy régi evangelikus egyházszervezetünk alapján a paritás elve a legfelsőbb fokon is alkalmaztassék. akkor komoly tudós emberek állanak elő mindenféle érvekkel, bajokkal, hogy megijesszék velők azokat, a kik nem szoktak gondolkodni. Az eddiginél nagyobb centralizációtól való félelem teljesen indokolatlan. A mostani összpontosítás egyházunk viszontagságteljes történetéből fejlődött ki. Őseink azért tartották szükségesnek az erők egyesítését, hogy annál biztosabban állhassanak ellent az ellenséges indulatú hatalomnak. És erre — fájdalom — még ma is, a klerikálizmus virágkorában szükségünk van. A gyülekezet nélküli püspöki állástól való rettegés is indokolatlan. Az ellene felhozott érvek csak azt mutatják, milyen óriási hatalom a megszokás. Megvallom, hamarjában nem emlékszem, hogy régibb zsinatainkon erre nézve intézkedés történt volna. A legközelebb tartott zsinaton előfordult ugyan az egyetemes püspöki állás érintése kapcsán, de csak mellékesen. A történt felszólalásokból azonban látszott, hogy a zsinat tagjai ezzel a thémával előlegesen egyáltalában nem foglalkoztak. A szokás befolyása alatt csak azt hangoztatták, hogy ez „episzkopalizmushoz vezeti" Természetesen a kath. püspökségre gondoltak, a minek még a gondolata is ijesztő. Az eszmék zavarában felkelt Zelenka püspök úr, és mint tapasztalt férfiú, figyelmeztette a zsinat tagjait, hogy a püspök rendes lelkész nem lehet, hanem csak árendás, a mi nem igen fér össze a püspöki állással. Ezért lett aztán alkalmazva a püspök mellé másodlelkész. A többség azonban br. Kaas Ivor álláspontját fogadta el, mely szerint a püspök, ha elkülöníttetnék a gyülekezettől, nem volna „

primus inter pares", hanem lenne kath. primás! Nem ugyan ilyen értelemben, de most Poszvék Sándor is emlegeti ezt a hagyományos primus inter parest, mellyel azonban nálunk sokan visszaélnek. Rendesen összetévesztik a lelkészi hivatást a püspöki hivatással. Pedig egyházalkotmányunk illető szakaszaiból is kitűnik, hogy a két hivatás nem azonos. Igaz, hogy a püspök is pap, hogy ő is a gyülekezetektől kapja meghatalmazását; de ebből nem szabad azt következtetni, hogy nem feljebbvaló. 0, mint püspök sem vesztheti el papi jellegét, de főpásztori hivatása és kormányzási joga és kötelessége kétségtelenül magasabb, mint a többi lelkészeké. Csak ezen magasabb jellegének félreismeréséből és az üldözések nyomorúságaiból lehet kimagyarázni azt a szokást, mely szerint a püspök egyúttal lelkészi hivatalt is tölt be. Ennek azonban semmiféle hitelvi alapja nincs, sem Luther műveiben, sem az August ana Confessióban, sem a schmalkaldeni cikkekben. A mit erre nézve a mi zsinati törvényünk mond, hogy t. i. a püspöknek okvetlenül kell lelkészi hivatalt betöltenie, az egyszerűen túlzás, mely már eddig sok kárt okozott az ev. egyháznak. Mai korban, mikor a teendők száma oly erősen szaporodik, kettős kötelesség kettős hivatal egy személyben nem egyesíthető. Teljesen egyetértek e részben Poszvék Sándor nézetével, a ki szintén ebben keresi a baj forrását. És bevallom, hogy mikor a püspök magas hivatásáról