Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-04-26 / 17. szám

150 *~v EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 tene a németországi hittestvérek táborában mind gyakrabban hallható jelszó: „keine Pastorenkirche, sondern eine Gemeindekirche Az alaki tekintetben figyelemre méltó másik kérdés ez: várhatunk-e új hivatal, új intézmény szervezésétől igazi javulást, bizton remélhetjük-e a sajnálatos viszonyoknak oly módon való átalakulását, a mint azt a napirenden levő javaslat feltételezi s mindannyian óhajtva óhajtjuk? Kötve hiszem. Itt akadunk, nézetem szerint arra a pontra, mely annak a csalódásunknak lélektani alapjára s annak az annyiszor hangoztatott panasznak valódi okára vet világot, hogy törvényeink és szabályrendeleteinknek üdvös hatása a hozzájok fűzött várakozásnak megfelelőleg nem mutatkozik. „Szellemet nem lehet paragrafusokkal teremteni, szellemet nevelni kell. Pedig a zsinatnak egyedüli feladata a paragrafusok alkotása, a kodifikáció". Ezt az állítást kockáztattam egyik, a zsinat egybehívása alkalmából közzétett cikksorozatom* elején. Nagyon vérmes reményeket tápláltunk, a kodifikáció pedig csakis az edényt szolgáltatta, hogy benne az egyházi közszellem forrva és érve a hitéletet erősítő és üdítő tápszerré fejlődjék. Szellem híjján értéktelenné válik az alak. A kontár képét a drága keret sem teszi klasszikussá. A rossz bor a legjobb hordóban is megecetesül. Az a mi bajunk, hogy mi kívülről építünk befelé, felülről lefelé. Munkásságunk inkább extenzív, mint intenzív. Egy új tornyócskával díszíthetjük egyházalkotmányunk épületének tetejét. De hogy azért a hajlék lakályosabbá lesz-e, rend, béke honol-e majd bensejében, — az eddiginél nagyobb rend, buzgóbb munkásság, egészségesebb szellem? — az véleményem szerint oly kérdés, melyhez alapos kétség fér. Igaz, hogy a fejtegetésem tárgyául szolgáló javaslat célja új, egészségesebb szellem teremtése. Azon sok feladatok közt, melyeknek megoldását az indítvány az „egyetemes püspök"-től várja, a legfontosabb, a legüdvösebb s a legszükségesebb az, hogy „a bel- és külmissziőt irányítsa". A vallásos, az egyházias érzület, a hitélet fejlesztése, a lelkipásztori tevékenység irányítása, bíz ez nemcsak szép és dicső hivatás, hanem az egyházias közszellem s az attól feltételezett egyházi közviszonyok javulásának egyetlen biztos útja. De célravezető-e elkészíteni az épület tetejének tervét, midőn annak alapja sincs megvetve? Nem esünk-e ismét abba a hibába, hogy gondoskodunk az alakról a nélkül, hogy megvolna a tartalom, megássuk a medret, mielőtt a forrásra bukkantunk, melynek vize befogadására, hullámzó árjának irányítására szolgál a meder? „Irányítani" csak egy tényleg meglevő mozgalmat lehet. Hazai * L. az Evang. Egyház és Iskola 1891. évfolyamában megjelent „A zsinat küszöbén" című cikk bevezetését! evang. egyházunk „missziói" tevékenysége pedig — sajnálatos! — a kezdet kezdetének stádiumában van. Nem annyira irányításra, mint indításra van szükség. Erre pedig nemcsak az egyházkormányzat élén álló vezérférfiak, hanem mindazok vannak hivatva, kik népünk erkölcsi nyomorúságának enyhítése végett ismerik és lángoló lelkesedéssel teljesítik a hiten alapuló szamaritánusi szeretet szent kötelességét. S a kötelesség e tudata — erkölcsi kötelességről lévén szó — jogi törvénnyel, felsőbbségi rendelettel, vagy hatósági tekintélylyel sem nem ébreszthető, sem nem szabályozható. A lelkipásztorkodás hűséges gyakorlatában a lelkész önkéntes munkássága nyilvánul. Hivatalos kényszerrel, előzetes irányítással itt célt nem érünk. Alulról kell itt építeni, az egyesek lelkesedéséből fakadó munkásság sikere egyengeti útját a közegyház „missziői

u hivatása betöltésének, még pedig csakis egyháztársadalmi úton, rokonérzésű férfiak szabad egyesülése közvetítésével. Egy Wichern, Fliedner, Lőhe-nek nem az egyházi kormány „irányítása", hanem a szeretetben munkás hit jelölte ki a célt, melyet világraszóló, lélekmentő alkotásaikkal megvalósítottak. Ha Pozsony az „egyetemes püspök" „irányításáét várja, volna-e diakonissza s egyéb a belső misszió érdekét szolgáló intézete? Gyámintézeti célra is buzgón adakoztak volt egyes gyülekezetek és iskolák, mielőtt az áldásosán működő intézet, egyesek „irányítása" mellett szervezkedett. Ha pedig — a mint szívemből kívánom — megindul, nemcsak szórványosan, hanem országszerte, a nem hangzatos szavakban, hanem életrevaló alkotásokban nyilvánuló mozgalom, ennek egységes vezetésére az önkéntes társulás útján egymással szövetkező tényezők meg fogják találni emberüket. Megtalálták ott, a hová, midőn a belső misszió parlagon heverő földének míveléséről van szó, nem irigység s nem pirulás nélkül fordul tekintetünk. Megtalálták, de nem mindig az egyházkormányzat vezérférfiai körében. A charizmák sokfélék, ritkán egyesülnek egy ember szellemvilágában. Előre szervezni hivatalt, melynek betöltése az egyházi közügyek összes ágaira kiterjedő, alapos készültségű és belső hivatottságból folyó, egész embert, osztatlan erőt igénylő munkásságot tételez fel, már csak a munkafelosztás szükségére való tekintetből nem volna tanácsos. Az „egyetemes püspök "-nek az indítvány értelmében az is volna hivatása, „hogy a hazai egyházegyetem minden hozott határozatait pontosan végrehajtsa". A végrehajtás egyrészt oly ügyekre vonatkozik, melyek az egyházegyetem saját házi igazgatásával állnak kapcsolatban, illetőleg az egyház körén kívül álló hatóságokhoz való viszonyból folynak, másfelől oly ügyekre, melyek az alsóbb