Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-03-29 / 13. szám

1907 lit kozunk most bocsátkozni. Pedig elég nagy forrongást okozott megjelenése. Sohm könyvében csak az egyházjog fejlődésének történetét adja. (Kirchenrecht, I. Bd. Die geschichtlichen Grundlagen). De itt arra az eredményre jött, hogy a vallásos hitélet ellentétben áll a jog lényével. „Az egyház szellemi mivolta minden egyházi jogrendet kizár. Az egyházjog ellentétben az egyház lényegével fejlődött ki." (Előszó XI. 1.). Úgy látszik, hogy az egyházjog ezen története megírásához szükséges egyháztörténelmi tanulmányok adtak alkalmat a szerzőnek arra, hogy az „Allgemeine konservative Monatsschrift"' c. lapban egyháztörténeti cikkeket adott ki. Ezen cikkeket azután könyvbe foglalta össze és mint „Kirchengeschichte im Grundriss" adta ki. Kevés oly szellemes és alapos rövid egyháztörténet létezik, mint ezen jogász írta kis (8. kiadásában 218. 1.) könyv. A kiadások nagy száma is bizonyságot tesz kedvességéről. Egyes részei pedig oly szakszerű alapos kutatások eredménye, hogy szerzőjét méltán kitüntették honoris causa a Dr. theol. díszes címével. A mire azonban ezen soraimban súlyt helyezni akarok, az szerzőnknek személyes vallásos álláspontja, a mint úgy az egyházjogtan, mint az egyháztörténet elárulja. Annak előszavában olvassuk a következő kijelentéseket, a melyek a keresztyén hit oly ismeretére vallanak, milyennel csak annál találkozunk, a ki azt saját tapasztalatából ismeri. A szerző leírja azon nehézségeket, a melyek a jogászt az őskeresztyénség forrásainak tanulmányozásában gátolják. „Egy új világ veszi körül, a keresztyén hitélet világa... melyben jogászszemével semmit sem láthat és jogászkezével mitsem foghat. Oldd le a te saruidat lábaidról, mert a hely, a melyen állasz, szent föld. A keresztyénség mint földfeletti világfeletti valóság jött a világba. Sohasem fogod azt megérteni, ha magad abból a csodás pohárból nem ittál, melynek tartalma a lélek szomjúságát megelégíti. Igyál és soha nem fogsz többé szomjúhozni. Igyál és új világot fogsz felfedezni, melyet azelőtt sohasem láttál, — a lelkinek világát, a mely a földi világot átfogja, túlragyogja." Az egyháztörténetnek számtalan sok helyét lehetne idéznem, mely mind ékesnél ékesebb szavakkal foglal állást az evangélium és annak hite mellett. Az ókori üldözések történetének elbeszélésében szerzőnk csöppet sem takargatja az akkori keresztyének gyarlóságait. Sőt ő éppen abban l íitj 3j y fi csodálni valót és a keresztyénség legnagyobb sikerét, hogy nem lehetett megsemmisíteni, sőt, hogy éppen annak ellenére is győzedelmeskedett, hogy sokan hívei közül oly nyomorultul képviselték". (17. 1.). Mily szép szerzőnk vallomása, hogy keresztyénségünket nem Pálnak, az apostolnak köszönjük (mint sok theologus is állítja), hanem Krisztus Urunknak, az emberek fiának, a ki egyúttal Istennek fia". (22.). A gnoszticizmus szerinte a 2. század racionalizmusa, azon „békekötés, melyet a a 2. század míveltsége a keresztyénségnek felajánlott. Ha a keresztyénség elfogadta volna, a 2. század míveltségével együtt tönkre ment volna". (25- s. k. 1.). Mily közel itt a párhuzam korunk hasonló törekvéseivel. Avagy mily találó e megjegyzés: „a természetes ember született katholikus". (30. 1.). Sohm sem hiszi, hogy a niceai zsinat eredményét a császári befolyás döntötte volna el (44. 1.) és hogy azon nagy küzdelemben, melyet ott eldöntötték, csak szóharcot folytattak volna. „Sőt inkább arról volt itt szó, hogy a pogány filozofiát végre a keresztyénség talaján leverjék . . . Die Hellenisierung des Christentums war durch Athanasius und das Nicänum mit Erfolg bekämpft worden" (47. 1.). Mily szép szavakkal vezet át e jogász a középkorból a reformáció korára! Miután a reformáló zsinatok és az állam törekvéseinek hasztalanságáról szólt, az egyházi reform terén azt mondja, hogy nem szervezetbeli, hanem lelki megújhodásra volt itt szükség: a vallás és az egyház lényegéből, az evangelium kimeríthetetlen kútforrásából fakadó új életerőkre, olyan műre, melyet nem fejedelmek, sem királyok, sem püspökök vagy pápák, hanem egyedül az Isten vihetett véghez. Isten angyalának kellett alászállania, hogy az egyházi élet vizeit felzavarja és velük új gyógyító erőt közöljön. (123. 1.) A Lutherről szóló részt (36. §•) legjobban egészen szeretném idézni. De meg kell elégednünk néhány mutatványnyal. „Mely aggodalmak, mely küzdelmek'' — melyeken Luther átment és azután — mely győzelem! „Az igaz ember hitből él" ez volt ama melódia, mely lelkét mennyei örömökkel betöltötte. Az ember üdvözül, nem saját cselekedeteiből . . . hanem egyedül a hit által, kegyelemből, szabad, irgalmas, kifogyhatatlan kegyelemből. Die Gnade und Wahrheit, welche in Jesu Christo erschienen ist, jetzt leuchtete sie dem Manne hell, friedebringend, entzückend auf den Pfad seines Lebens . . . És a mi neki magának boldog bizonyosságává vált, azt neki az egész világnak trombiták harsogásával kellett hírül adnia. Ellenfelei szorították, mígnem az egész egyházat, melyen lelke oly hűségesen csüngött... maga és az evangelium közt látta. És ezen pillanatban nem habozott egy pillanatig sem, hogy mindent, a mi előtte addig nagynak, dicsőnek, szentnek, nélkülözhetetlennek és pótolhatatlannak látszott, feláldozzon pusztán a Jézus Krisztus evangéliumáért..." (131. s. k. 1.). Az újkor történetéből csak arra mutatunk rá, a mit szerzőnk a protestantizmus erejéről mond. Az semmi egyéb, mint „a hitből való megigazulás evangeliuma. Ez a mi egyházunknak elpusztíthatlan ereje, mely által élni fog az idők végéig. ... A századok folyamán jönni láttuk az ultrainontánizmus hullámait. Nem öröktől fogva, hanem tegnapról valók ... És a mint jöttek, úgy el is fognak megint oszolni. Csak egy bizonyos: az evangelikus egyházzal szemben tehetetlenek lesznek, mert a mi házunk sziklán épült, a mi Urunkon a Krisztuson." (205. 1.). Ez az igazi protestáns öntudat, mely nem pusztán az ultramontánizmus sokszor csak tehetetlen dühös kitörésekben nyilvánuló tagadásán, hanem az evangelium hitének készséges vallomásán alapszik. Hasonló szempontból érdekes még, a mit Sohm a jelen kor helyzetéről mond különös tekintettel a fenyegető szociális forradalomra. Reá mutat annak a materiálizmussal, a kor mívelődésével való összefüggésére. És aztán kérdi, mi fog rajtunk segíteni? Csak a keresztyénség! „Noch ist unsere Gesellschaft nicht entchristlicht. Ja der positive Glaube des Christentums hat aufs neue Scharen von Anhängern unter seinen Feldzeichen versammelt. Noch kann alles gerettet werden. Aber eins ist sicher: Nicht unsere Bildung ivird uns retten, sondern allein das Evangelium (218. 1.). Hogy Sohm ezen nyilatkozataival nemcsak puszta elméleti nézeteket vallott, melyektől szive talán távol áll — nem tehető fel. Hogy ő ellenkezőleg ezen hitben valóban él is és így teljes szívből írta mindazt, a mit hallottunk, abból is látható, hogy a keresztyén egyház közösségének élő tagja. E sorok írója még igen jól emlékszik azon időből, mikor Lipcsében tanult, hogy jogtudósunkat minden vasárnap ott látta az egyetemi templom istentiszteletein. Oda pedig manapság nagy tudósok, még theologusok sem járnak kelletlenül, szívük sugallata nélkül. Azután milyen tevékenységet fejtett ki Sohm a szociálpolitika terén. Ő is azon konzervatív politikusokhoz tartozott, a kik Stöckerrel élükön igen jól látták és tudták, hogy korunk társadalma és vele egy-