Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-03-29 / 13. szám

110 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 Halál, feltámadás! C) o o o Egy a mást követi a keresztyén hit két legnagyobb üdvténye. Krisztus a keresztfán! Krisztus, a feltámadott! A szárnyaló lelket a gyász és az öröm gyors egymásutánban rázza meg. A halál borzadalma és a feltámadás emberi mértéket meghaladó dicsőségének elragadtató érzése. Gyászköntösbe borulva dől a hiterős lélek a Krisztus keresztfája előtt a meggyaláztatás porába, de felocsúdik, lerázza magáról a port és a megdicsőülés tiszta fényében ölti magára a boldogság köntösét harmadnapon, angyali szóra: Krisztus nincs itt, feltámadott! A hús és a vér sorsát akarták megpecsételni a kereszten, de megfeledkeztek a lélekről, a mely azt megeleveníti. És a hús és a vér szenvedhetett, meggyaláztathatott, megcsúfoltathatott és kivégeztethetett, de a Krisztusnak, a ki nem hús és nem vér csupán, hanem egyúttal az örök Isten végtelen létének és hatalmának önönmagában hordott megpecsételése, mindez mit árthatott? Emberi lélek által meg sem is sejthető pillanatban széttöri a halál bilincseit és előttünk áll újra és mindörökre ugyanaz, a ki volt: Igaz Isten, Igaz Ember gyanánt! Az ő halála csak út a feltámadáshoz és megdicsőüléshez, út a hit megerősítéséhez: ne félj, csak higyj, a te hited megtart tégedet ! Úgy szeretném, ha ezt a szót mindig is hallaná, sohase feledné a hazai evang. egyház! Ne félj, csak higyj! Erősítő szó a balgán ijedezőkhöz, tettre hívó a közönyösökhöz, öntudatra, önérzetre sarkalló az álmatagokhoz, restelkedőkhöz, gyávákhoz, alkalmazkodókhoz. Erős a meggyőződésem és ettől eddig el nem tántorított, de sőt hovatovább megszilárdít az élet minden tapasztalása, hogy egy a mi nagy bajunk: az erős hit hiánya. Zúg a panasz jobb- és balfelől egyház hanyatlásáról, számbeli veszteségről, pásztorok lanyhaságáról, idegen eszmék térhódításáról, világi vezérek tétlenségéről, vagy túlkapásáról, kormányszékekből jövő igazságtalan elbánásról, legnagyobb érdekeink, legszentebb és legáldásosabb törekvéseink eltompulásáról, kiilel lenség győzedelmes előhaladásáról, Cassandrajóslatok mind inkább és inkább teljesüléséről, — — mind egyre-egyre közelebb vonuló silhouettjei a fenyegető fekete halálnak! Sirályhangok verik fel a halkan morajló tenger felszínes csöndjét. Jajveszékelő, szivetrázó hangjai egyházszerető szivek kétségbeesésének! A hazai protestantizmusnak múltja van csak, jövője nincs. Biztos csak a pusztulás, a veszteség, az enyészet, a halál! De feltámadásról, megújulásról, új erőben régi dicsőséggel való haladásról alig hallani szót. Százan kutatják a pusztulás mellett szóló jelenségek okát, más százan az új életre keltés panaceáit. Bú és bánat tölti el amazok szivét, a pusztulás képeinek láttára, reménytelenség ezekét! De azt a szót, a mely új életet önthetne a zsibbadt tagokba, lelkes elszántság erejét a csüggedő lelkekbe, nem hallja köziilök csak egy is. Nem hizelgek magamnak azzal, hogy egyházi bajaink egyetlen okára, mint a többi okok ősforrására épen nekem adatott volna rátalálnom. Még kevésbbé azzal, hogy az ezernyi bajainkból kivezető egyetlen biztos ösvényt e húsvéti cikk keretén belől épen én tudnám megmutatni. De állítom — és ha a személyes hitélet benső tapasztalásai külső tényekkel szemben a bizonyítás erejével bírnak, a mint e téren, nézetem szerint, bírnak vele — bizonyítom is, hogy úgy az egyik, mint, a másik kereső fél nem jó helyen kutat. Sem a forrást, sem a gyógybalzsamot itt meg nem találja. A mint hogy nem is találhatja meg senki, a ki az égi hivatású, az Isten országa számára előkészíteni hivatott egyház életét kizárólag földi vagy e világi szempontok szerbit akarja megítélni. Az én nézetem szerint anyagi és erkölcsi bajaink főoka, a melynek a többi e téren kutató elme által megállapított szomorú tény mind csak egyegy tünete: a személyes, élő, evangeliumi erős hit hiánya. Szellemi téren dekadenciát csak szellemi okok szülhetnek. Az ág. hitv. evang. egyházat is nem mondvacsinált külső eszközök, nem külső ellenség, nem hatalmas ellenfelek, hanem a saját leghatalmasabb megtartó és mozgató erejének, a személyes élő' hitnek hiánya főkben és tagokban, világiakban és papokban sodorhatják veszedelembe. Ha ez a személyes, élő, tiszta evangeliumi hit élne bennök, nem támadhatna enyészet az összetartásra, az áldozatkészségre, a kívülről jövő támadások lelkes visszaverésére, a hűséges munkára evangeliumi öntudatra, az evangeliumi egyháznak e világon való dicsőséges hivatása átérzésére. Ha ez a személyes, élő evangeliumi hit maradna ura a lelkeknek, nem kellene félni attól, hogy papok és világiak, vezetők és vezetettek, pásztor és nyáj letérnek az egyházszeretet, a hozzájok illő tiszta erkölcsösség és a tőlük méltán elvárható egyházias tevékenység útjáról. Ne félj, csak higyj tehát, főben és tagokban, hazai evangeliumi egyház! Új erőre feltámadásod, jövőben felvirágozásod gyökere hited mértékében van. Lanyhaság, szkepticizmus, Krisztus üdvtényeiről és üdvözítő igazságairól való nagyképű s gúnyos beszéd, a benső, világmeggyőző személyes hit tartalmának az ú. n. haladó kor eszméihez való alkalmazásának szükségéről szóló léha beszédek