Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-01-11 / 1-2. szám

8 EVANGEL1KUS ŐRÁLLÓ 1907 „Vegyük figyelembe azt is, miszerint a gazdasági szervezkedésnek természetes folyománya, liogy a gazdasági életben az ei'kölcsi törvények jobban érvényesülnek. A gazdaságilag szervezett társadalomban a nyereszkedési vágynak, a kapzsiságnak és embertársaink minden módon való kiaknázásának korlátokat tudnak állítani s ilyenformán hatalmasan emelhetjük a társadalom ethikai színvonalát. A fentiekből tehát megállapíthatjuk azt az igazságot, hogy a szervezett társadalomnak jobbnak lesznek egészségiviszonyai és magasabb lesz kultúrája és morálja, Es vájjon hogyan állunk vallás dolgában? A legnagyobb sajnálattal kell napjainkban tapasztalni, hogy a hitbuzgóság hanyatlóban van. Az emberek figyelme annyira a létért való küzdelem felé irányul, úgy el vagyunk foglalva világi dolgainkkal, hogy a vallásos érzületápolásért nem marad idő. A társadalom szervezettsége mellett a létért való küzdelem tetemesen megkönnyebbül s így erőink egy része felszabadulván, a vallási érzés ápolására több gondot fordíthatunk. Nemkülönben figyelembe veendő az a körölmény is, hogy a társadalom szervezetlenségéből származó sok csalódás, anyagi veszteség és szenvedés az embereket elkeseríti. Már pedig az elkeseredett lélek ritkán hajlik a vallásos érzület felé, a minthogy viszont a szerencse által felkapott ember elbizakodottságában többnyire vagy egészen megfeledkezik a vallásról, vagy igen lanyhán veszi hitbeli kötelességeit. l

rgy gondolom, hogy felállíthatjuk ezt a tételt, miszerint minél több ember találja meg valamely társadalomban haladását és előremenetelét, minél több ember lehet sorsával megelégedve, — annál kedvezőbb a talaj vallásos érzület terjesztésére. Az eredmény tehát az, hogy a társadalom szervezettsége a vallásosságot is előmozdítja". (Sz. m. t. 88 sk. 1.) A mezőgazdasági szervezkedésnek egy, a szerző ítélete szerint messze kiható jelentőséggel biró módját „Földreform" című kisebb iratában ismerteti. A jogosult optimizmus határán kissé túlmegy a szerzőnek a „Szervezett magyar társadalom" c. műve végén (95. 1.) kifejezett azon ítélete: „A kik a szociálista tanokkal elfogultság nélkül behatóbban foglalkoznak, azok előtt világos, hogy a szociálisták programmjának mérsékelt keresztülvitele által is olyan társadalmi állapotot teremthetnénk, mely tökéletesség dolgában úgy viszonylik a maihoz, mint a villamos lámpa mécshez". De szívemből kívánom, hogy a nemes gondolkozású szerzőnek sikeres munkája jutalmául, minél teljesebb része legyen abban az örömben, boldogságban, melyet „Földreform" című müve végén (23. 1.) így jellemez: Hiába, a szívnek legtisztább öröme embertársainak boldogítása, az embereket szeretni a legnagyobb boldogság. Örök igazság marad, hogy a leggazdagabb emberek azok, a kik önmaguk iránti kötelességüknek teljesen megfelelvén, személyi képességüket és vagyoni hatalmukat úgy használják fel, hogy abból minél több áldás fakadjon embertársaikra. Mily boldogok azok, a kiknek ily élet adatott 1" Páris Frigyes ezen munkáinak részletesebb ismertetésétől és bírálatától abban a reményben tartózkodom, hogy lelkésztársaimnak alkalmuk volt vagy lesz azokkal közvetlenül megismerkedni. Reánk nézve a főkérdés már most az: miliő álláspontot foglaljunk el az úgynevezett szociális kérdéssel, a szociálizmussal s a jellemzett reformtörekvésekkel szemben? Miben áll egyházunknak idevonatkozó, tehát : szociális hivatása, feladata ? Mielőtt ennek a kérdésnek részletesebb tárgyalásába bocsátkoznám, néhány általános megjegyzést bocsátok előre. Eddigi fejtegetéseimben a szocializmus szót abban a szűkebb közönséges értelemben használtam, mely körülbelül egyenlő a ^szociáldemokrácia

1" szó jelentésével. De a tudomány nyelvén a szociálizmus szónak általánosabb érrtelme is van s jelenti azt az elméleti és gyakorlati nézletmódot, mely a köznek, a közösségnek eszméjéből indulva ki, az egyest, az egyént pusztán mint a közösségnek egy tagját, mint az egésznek egy részét tekinti s azt a köznek föltétlenül alárendeli. Ebben az értelemben a szociálizmus ellentéte az individualizmus-nak, mely az egyest, az egyént s ennek jogát helyezi előtérbe s ennek a közre, a társadalomra való tekintetet alárendeli.* Mindegyik nézletmódban van valami igazság, de magában véve mindegyik egyoldalú. A kétféle elv úgy az elmélet, mint a gyakorlat terén folytonosan küzd egymással és bár a józan elmélet a sajátlagos keresztyén felfogás körén kívül is a kettőnek harmóniáját keresi az úgynevezett organikus felfogásban s bár a való élet a maga természetes szükségleteivel és imperatívuszaival sokszor korrigálja az egyoldalú elméletet: szilárd meggyőződésem szerint az individualizmus és szociálizmus egyoldalúságának és túlságainak kikerülése s a mindkettőben rejlő igazsági mozzanatok életteljes egyesítése, az individualizmus és szocializmus valódi harmóniája vagy, a mi ugyanazt jelenti: egészséges individuálizmus és egészséges szociálizmus csak a keresztyénségben van adva, csak keresztyén, evangyéliomi alapon lehetséges. Igaz, hogy a keresztyénség körén belül is a katholicizmus inkább a szociálizmus, a protestantizmus inkább az invidualizmus felé hajlik; sőt úgy látszik, hogy a protestantizmus nagyobb mértékben hajlik az invidualizmus, mint a katholicizmus a szociálizmus felé. De ismétlem és határozottan fentartom, hogy a keresztyénség elvileg az individualizmus és szociálizmus ellentéte fölött áll s egyedül képes az individualisztikus és a szociálisztikus elvet egészséges, életteljes harmóniába hozni; és pedig azért, mert egyedül a keresztyénségben, a Krisztus evangyéliomában van adva az az isteni erő, mely az egyént egyrészt a megigazító hit által felszabadítja, szabad erkölcsi személyiséggé teszi, mely amaz isteni erőre támaszkodva egy merőben ellentétes történeti-szociális környezettel szemben is képes magát fentartani és érvényesíteni, addig másrészt ugyanakkor ezt a szabad erkölcsi személyiséggé vált egyént a hitben munkás szeretet által mindeneknek szolgájává, az egyész emberiség üdvét célzó isteni akaratnak lelkes eszközévé, a Krisztus testének, mint az ő benne hívők közösségének élő tagjává, Isten országának nemcsak polgárává, hanem munkásává is avatja.* A keresztyénség ideálja nem az embereknek csupa urakból, vagy csupa szolgákból álló társaság, nem holt konglomerátum, álljon az bár csupa kristályokból vagy drága kövekből, hanem egy az egész emberiséget felölelő, az Istennek lelkétől áthatott élő Organismus, melyben Krisztus a fő s melyben minden egyes tagnak, szervnek megvan a maga sajátlagos, önálló, semmi más által nem pótolható jelentősége és az egészben elfoglalt helye által meghatározott feladata, melyet teljesítve nemcsak saját épségét tartja fenn, hanem az egész organizmusnak is szolgál; egy oly erkölcsi személyiségekből álló élő organizmus, melyben Istennek kegyelmes és szent akarata tökéletesen érvényesül s mely a természeti világot és annak javait is fokozatosan Isten céljainak, Isten akaratának szolgálatába hajtja. Ez az ideál Istennek országa a maga teljes valóságában, de oly ideál, * A szociálizmus szót ezen általános értelemben véve, a szociáldemokráciát, melyről előbb szóltunk, oly módon határozhatjuk meg, hogy a szociáldemokrácia a szociálizmus elvének elsősorban a gazdasági s azután az egész társadalmi életre való egyoldalú alkalmazása a népuralom követelése mellett. * Ebben az értelemben a hivő keresztyén az igazi szociálista.