Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-03-15 / 11. szám

96 támadásokkal elütni nem lehet. Válaszom rövid, de világos leszen. Hogy bírálatom helyes, hogy állításom megegyezik a közvélemény felfogásával, hogy nem rágalmaztam, hogy valótlan állításokat és tudatlanságokat nem állítottam, hogy Tóth Aladár kifakadásaival szemben a lehető legfényesebb elégtételt kaptam, csak arra hivatkozom,® hogy egyházmegyénk főesperese a nagyhonti evang. tanítóegyesület január 10-én hozott határozatait megsemmisítette. Ennél fényesebb elégtételt kívánni nem lehet. De ennél nagyobb szégyen nem érheti az általam megbírált gyűlést, annak ad hoc elnökét és előadóját, mint, hogy oly határozatokat fogad el s bocsát tárgyalás alá, hogy azokat a felettes hatóság kénytelen helytelen s egyházunk szellemével ellenkező voltuk miatt megsemmisíteni. A leckéztetésre válaszom az: „Honor est honorantis". Ne feledkezzék meg a cikkíró az én jelenlétemben tett eme nyilatkozatáról: „Mikép bírálhatja meg egy pap mint dékánus a tanító tanítását, mikor nem szakember, nem ért hozzá"'. Ezzel az ügyet részemről teljesen befejezettnek tekintem.* Bát, 1907. március 6. Hajdú Lajos, ev. lelkész. SZEMLE. „

A szikla." „ Vallás és tudomány" c. alatt a minap a ,,Budapesti ílirtap" egy érdekes berlini tudósítással kedveskedett a maga olvasóközönségének. Egy Wasmänn nevű nagyhírű jezsuita páter és elismert természettudós a német protestáns birodalom fővárosában számos előkelő és tudós közönség jelenlétében tartott több rendbeli előadásában „védelmére kelt épen a protestáns részéről annyira szorongatott keresztény világnézetnek (sic!) abban a városban, mely nemrég a monizmus főharcosának, (a tudós jezsuita legnagyobb ellenfelének) Haeckel jénai professzornak tapsolt". Eltekintve itt attól, hogy az öntudatlan természeti erőt valló Haeckel-féle naturalista monizmust a mi Hírlapunk sok javaslattal és még több tájékozatlansággal „protestáns"-nak minősíti, mely szerinte ugyancsak „szorongatja a keresztény (értsd pápás) világnézetet", Wasmann előadásaiban egy nagy apologetikai gondolat ragadta meg figyelmünket, s ez az, hogy a tudós jezsuita a keresztyén világnézetet (mely nála természetesen a pápással azonos), „egy sziklához hasonlította", a melyet állítólag a „protestáns tudomány" részéről ugyancsak szorongat a sok tajtékzó hullám. Nem lehet szándékunk a jezsuita páter tudományos és apologétikai tekintetben jórészt helyes és találó fejtegetéseit boncolgatnunk, csak azt a képét fogadjuk el — természetesen pápás mellékíze nélkül — hogy a keresztyénség valláserkölcsi világnézete, mely theismusánál fogva az egész mindenség összefoglaló egységének egy öntudatos szellemi erőt, a valóságos teremtő istent vallja, csakugyan * Mindkét tényező nyilatkozván s az ügy rendes egyházi közigazgatási útra tereltetvén, a vitát mi is befejezettnek nyilvánítjuk, ama leküzdhetetlen hő óhajunk kifejezésével, vajha az egymásra utalt két tényező egyházunk javára kifejtendő összhangzatos működését sehol meg ne zavarná félreértés és békételenség. Szerk. az a szikla, a melyen megtörnek az egyoldalú természettudományos törekvések materialista hullámai, s a melynek egységesítő törekvésében találkozik az ember vallásos és tudományos érdeke. Mert hát igaza van Homssbrosch grófnak, a volt jezsuita páternek és ma Németországban a jezsuitizmus legnagyobb ellenségének abban, hogy Wasmann, a jezsuita „nem lehet tudós és nem lehet előharcosa a keresztény világnézetnek, mert felfogása, tudománya alá van rendelve rendfőnökének", jobban mondva : a csalatkozhatlan pápás tantekintély feltétlen érvényének. Mindenekelőtt tiltakozunk Haeckel naturalista monizmusának a prot. tudományossággal való azonosítása ellen, mert prot. tudósnak nem tarthatjuk azt, a ki „az isten létének hite ellen tör", hanem csakis azt, a ki a maga tudományos világnézetével is „az istenség gondolatát" erősíti meg, szóval, a kinek hite békességben él a maga tudományával. Mert hát a valódi prot. tudós szerint még a modern természettudomány is összeegyeztethető a keresztyénség vallásos-erkölcsi világnézetével s a személyes hit vallásos világa a modern természetismerettel. E tekintetben — mint azt Wasmann is tette — a fejlődés és a leszármazásJanát helyes theologiai alapon értelmezve az evangeliumi keresztyénség kánona az, hogy a természeti erők és törvények sohasem pótolhatják az istent, sőt inkább az erők és törvények is az ő mindenható akaratának kifejezői. A természeti élet folyása törvényszerűen és nem véletlenül vagy esetlegesen megy végbe s e törvényszerű és céltudatos akarat a természetben (s még inkább a történetben) az öntudatos isteni energia, a világteremtő és világkormányzó isteni mindenhatóság. A természeti világ folyása és életrendje az istentől való függőségében az isteni beavatkozást tes/.i szükségessé, a mivel a csoda lehetősége és észszerűsége van beigazolva. A mindenható isten, mint ilyen, Tyndall találó szava szerint csodát tehet valahányszor és valahol jónak látja. Hitünk és meggyőződésünk szerint az isten a természetnek is mindenható ura és istene, a kinek akarata minden lénynyel és dologgal szabados. Ezért a mindenható isten a könyörgést s az imát meghallgató édes atya is. ím ez az ev. protestantizmusnak, s vele a keresztyénségnek, az ember vallásos és tudományos érdekeit egyaránt megnyugtató és kielégítő theistikus világnézete. Ehhez azonban semmi köze annak az állítólagos „protestáns" Haeckel-féle monista világfelfogásnak, a mely szerint a világban pusztán csak természeti erők működnek, a melyben a nagy mindenség szül, teremt, fejleszt, tart fenn és igazgat mindeneket, a hol nincs teremtő s nincs mindenható szellem, a hol az universum maga az istenített természet, valamelyes pogányos physikai valóság, a természeti erők és anyagok összefoglalása, a melyben nincs hely az öntudatos lélek számára, nincs hely a külön erkölcsi jó számára, nincs külön szellemi világ, nincsen cél, nincs szabadság s nincs lelkiismeret, hanem minden a csupán mechanikusan ható természeti erők összeműködésének a folyománya, tehát végső elemzésében a létért való küzdelem és a természetes kiválasztás eredménye. Mennyi tévedés abban a büszkén hirdetett monista világnézetben! Erős tévedés benne az öntudatos vagy szellemi erők és az öntudatlan vagy természeti erők közötti lényeges különbség fel nem ismerése. Óriási botlás benne, hogy a szükségképeniség szerint élő természetvilág és az öntudatos elhatározásból működő szellemi világ között nem akar különbséget tenni. Azért hirdeti minduntalan, hogy az egész tapasztalati világban s így az emberében sincs szabadság, hanem minden csak szükségesség és kényszerűség s hogy a világban szó sem lehet az istennek, mint véghetetlen szellemnek és örök akaratnak céltudatos uralmáról, ha-