Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-02-02 / 5. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 36^ — hittel, szeretettel, örömmel eltöltsön mindenkit s főfeladatául ismeri, hogy „a XX. században, ennék igényei és feladatai közt érvényesítse a keresztyénségnek kimeríthetlen, el nem gyengülő erőit egy erős keresztyén Magyarország megteremtésére Mert úgy van meggyőződve — s ki vonná e szavainak az igazságát kétségbe, hogy Magyarországnak különösen szüksége van a keresztyén szellem s a keresztyén összetartás munkájára. Bántja őt a szerte mutatkozó kedvetlenség, örömtelenség, züllés, felfordulás és osztálygyűlölség, a mely elzsibbasztja a kart, elkábítja a főt s vesztébe sodorja a nemzetet. Azért itt az ideje a kettős munkának: felébreszteni a keresztyén hitéletet és e hitéletben s a krisztusi szeretetben egybeforrasztani a testvéreket, hogy a kik az Istennek élnek, azok a világot is Istennek meghódítsák. Ki ne helyeselné ezt is? A magas állású szózatíró lelkesedésének tüzes szenével megérinti a mi lelkünket is, s szinte türelmetlenül várjuk, mikép fogja e kettős munkaprogrammot közelebbről kifejteni. Várakozásunkban nem csalódunk: a kifejtés megindulása méltó az expositióhoz. A keresztyén hitélet felébresztésére van egy „csodálatos eszköze:" megmutatni az Urat, mint tették az apostolok, a lánglelkű Pál. Mert az Úr egyedüli, de egyúttal teljesen elegendő felelet is minden mi kérdésünkre, minden mi aggályunkra és tépelődésitnkre. S aztán hozzávezetni a lelkeket, hogy kiki fejleszsze ki magában a Jézus életét teljesen. Mert nekünk élet, öröm, erő kell : ennek az egyetlen forrása pedig a Krisztus; a bennünk élő, a minket megvilágosító Krisztus. Kihez is pártolnánk, mikor tudományunknál s erkölcsi eszményeinkkel elvesznek egyszersmind intézményeink; mikor a Krisztus nélkül az emberiségre sötét hideg éj borul csak, a melyben pislogó mécset gyújt ugyan az ész s a didergő ember próbál ugyan a humanizmus tüzénél melegedni, ámde biztos, hogy a századok ilyetén folyamán végre is megvakul és megfagy. Egy szóval minden sociális bajnak és nyomorúságnak egyetlen biztos orvossága, minden bizonytalanságnak egyedüli megszüntetője, a modern élet száz függő kérdésének, a melyeknek eldőltétől az emberiség jövő üdve vagy boldogtalansága függ, egyedüli biztos megoldása a Krisztus. Ez a keresztyén ethikának, véve a szót individuális és sociális értelmében egyaránt, a rövid, de teljes summája. És a mit Ottokár püspök eddig elmondott, elmondhatná vele együtt minden evangélikus szószékről minden evangélikus lelkipásztor is, s ha ez igazság keresztültörhetné magát, valóban beállana, a mit a mi püspökünk, szózatírónk is mintegy látomásszerűen lelki szemeink elé idéz: „új nemzedék, a mely nem beszédben, hanem erőben mutatja ki az Istennek országát." Hanem — olvassuk csak a fordulatot. Ott, a hol Ottokár püspök a Krisztust szólaltatja meg. ... „Szivünk e síró viharában Jézus nyújtja ki karját felénk, megragad s megnyugtat, mondván: kislelkű ember, nos ha belátod, hogy tehetetlen vagy nélkülem s elpusztulsz, ha én nem vagyok napsugarad s szived melege, hát jöjj s kövess, de kövess a szív s a lélek teljes odaadásával s összes reményedet, kincsedet s boldogságodat fűzd hozzám. Kövess szenvedélylyel s elszántan: szeress úgy, mint a hogy szereted az életet, hisz látod, hogy kívülem a halál pusztít; szeress, mint a hogy szeretned kell az erényt s a szépséget, hisz látod, hogy kívülem a bűn kisért; szeress, mint a hogy szeretned kell az erőt, hiszen látod, hogy kívülem a tehetetlenség próbálkozik; szeress, mint a hogy szeretned kell a szabadítót, az örök reményt, hisz látod, hogy nélkülem kárhozatba rohansz; szeress, mint a hogy szeretned kell azt, kire föleskedted hitedet, reményedet, szeretetedet. Szeress s töltekezzél az én gondolataimmal, az én elveimmel; mély tisztelettel, hódolattal hallgasd igéimet; ez igék szerint alakítsd életedet, kerüld a bűnt ; tisztítsd meg szivedet szentségeimben, a sz. gyónásban s hevítsd át lelkedet a szent áldozásban s biztosítlak, hogy új, szent, krisztusi nemzedék jelenik meg a földön, mely a zsoltár versét énekli: Isten által fejtünk ki majd erőt s ő megsemmisíti háborgatóinkat." „Hódolattal" hallgatni az igét pápás stylusban annyit tesz, mint venni azt úgy s oly értelemben, a mint és a mily értelemben azt az egyedül üdvözítő egyház tanítja; a szív megtisztítása alatt a szentségekben értsd a „szent gyónást" s a „szent miseáldozást", a melyek mindegyikében hivő lelked egész üdvössége vagy kárhozata a közvetítő papság kezében van letéve : s ha ezt szem előtt tartod, most már megtudod azt is, hogy mind az eddig elmondott szavak csak mézédes csalétek voltak — nem a Krisztushoz, hanem a Krisztus cégére alatt az egyedül üdvözítő egyházi institutióhoz, a melynek kulcsos közvetítője a szent hierarchiai „ordo." A mint hogy ezt mind nagyon szépen megmagyarázza nekünk clr. Városy Gyula, a székesfehérvári püspökségben Prohászka elődje s jún. 15-én hivatalába iktatott kalocsai érsek, kinek ez alkalomból mondott beszédével a jövő számban fogunk foglalkozni. Mert nem szabad egy percre sem megfeledkeznünk arról, hogy ha van a világon rendszer, úgy hatalmasabb és következetesebb s e következetességében kérlelhetetlenebb nincs egy sem a pápás hierarchiai egyház rendszeréhez fogható ; s hogy ha a rendszer egyáltalán erősebb, mint az emberek, úgy ez a szabály ép az előbbi okból kétszeres súlylyal érvényesül a pápás egyházban. Ott nem az a lényeges, hogy valaki Prohászka-e, avagy Városy-e; ott mindekettő jmispök csak és semmi más s szavaiknak tartalma — hangzásuk különfélesége dacára — in ultima analysi szükségszerűleg teljesen egy és ugyanaz. Hogy Prohászka Ottokár püspöknek eddigi szövegében szép evangeliumi hangon szóló beszéde is tartalmában, tendentiájában intranzigens hierarchiai s pápás szellemű: azt igazolja nemcsak beszédének fent közölt fordulata, hanem és még inkább annak második része, a melyben a hívőknek a Krisztusban való összetömöritéséről beszél, a kik ama hit alapján majd aztán érvényesíteni is fogják a keresztyén (értsd r. kath.) meggyőződést az élet összes terein. E tekintetben ismét nem mulaszthatom el, hogy ne közöljem szórói-szóra beszédének e részbeli bekezdő passusát, a mely valóságos vallomás számba megy s nem árt, ha tudomást veszünk arról, mily szemmel nézi a hazai pápás egyházi viszonyokat ez egyháznak egyik nagyrahivatott vezérférfia. „Csaknem 10 millió katholikus él — úgymond — e hazában, de a keresztény élet s keresztény szellem tekintetében, szemben a kulturélet fokozott igényeivel ez a szám nem esik latba. Az óriási erkölcsi s anyagi hatalom nincs a társadalmi s kulturális életbe mint hajtó s lendítő erő beállítva. Hírhedt gazdagságunk mellett templomaink nagy része szégyenletes téglatömeg; fejedelmi nagyságú alapítványaink dacára iskoláink nyomorúságban tengődnek. Vannak püspökségeink, káptalanaink, kulturális, jótékonysági intézményeink, iskoláink, lapjaink, de pénzünk átlag nyomtalanul szivárog el a pauperizmus réseiben s erőforrásainkat nem használjuk fel rendszeres, intézményes s az értelmiség s a nép érdekeit felkaroló tevékenységre. A szabadkőművesség jobban pártolja híveit, mint a keresztyénség s a szociáldemokráciától többet vár az éhes ember, mint a keresztény szeretettől. Lecáfolhatjuk-e e tényeket azzal, hogy ez is, az is ámít s merő