Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-12-28 / 52. szám

500 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 S rögtön parancsot ád a hóhérnak, hogy a bolond tanácsa szerint cselekedjék. Szájkosarat tesz a bűnös ajkára s erősen a nyaka köré köti. S midőn kezét az állványra feszítik és lábára ólmot akasztanak, hallgat, — s midőn a szeges székbe ültetik, hallgat, — és midőn izzó fogóval tépdesik, — akkor is hallgat. Mikor azonban a nép nem hallja őt kiabálni, ő maga kezd kiáltozni. A térről, az utcákról és az ablakokból csak egy kiáltás hangzik az egész városban : — Ne tagadd meg, ne ismerd be, ne hajolj meg! Nem is hajolt meg. Mert habár ő maga nem bírt kiáltani, enyhíté a gyötrelmét és bátorítá lelkét az, hogy a mások kiáltását hallotta. És szenvedett, míg meg nem halt kínjaiban. S ekkor a teret, utcákat, házakat és ablakokat új kiáltás rázta meg, örömkiáltás : — Nem tagadta meg, nem ismerte be, nem hajolt meg ! A fő-inkvizitor a haját tépte dühében. A bolond meg a markába nevetett. Mert az ő tanácsa okozta, hogy az egész nép kiált, mikor azt az egyet elhallgattatták. III. Dalolva. Dalolva rakják tavaszszal a madarak fészküket, csicseregve hordják új lakásukhoz a pelyheket. Zengnek a ligetek s a munka hangjaitól visszhangzanak a mezők. A vándor hallja az éneket a levegőben s azt hiszi, hogy a madarak gondtalanul röpködnek ágról-ágra, Pedig most van a legsietősebb munkaidejük s a napi gond nem engedi őket pihenni a rövid nyári éjszakán sem. Mikor a fészek kész, hallgat a madárdal s néma boldogságban takarja be az anyamadár meleg keblével örömének gyümölcseit s társa szerelme tanujeléül élelméről gondoskodik. S boldogságuk oly teljes, hogy a dalról megfeledkeznek. De leverik a fészket s a kis tojások földre hullanak, összezuzódnak a kövön. Az anyamadár azonban nem ül az ágra siránkozva és vesztét panaszolva. Rögtön új fészek építéséhez lát és társa új munkásdalt csicsereg. Dalt csicsereg, oly érzelmes és bűvös éneket mond, hogy gyönyörködve hallgatják a levegő lakói s örömmel sietnek segítségükre s a levert fészkekhez lágy pelyhet hordanak. Bár már őszre jár, mégis azt hinnéd, hogy tavaszi lombok között andalogsz. S nem szűnik meg előbb a dal, nem némul el előbb az ének, míg készen nincs az új lakás s az anya megint meleg keblével fedi boldogságának gyümölcseit. * Dallal ébresztettek föl, hazám, kábultságodból, nagy énekesek pengettek füledbe dalt a lantjukon s őseink régi énekei űzték el az álmot szemeidből. * S a nép ifjúsága faluról falura járt a dalokat dúdolva. Azt vélték, hogy a saját mulatságukra dalolgatnak s ők köveket hordtak új lakásunk építéséhez s áldozatokat hoztak a hon oltárára.** A falak és a tető fölépültek és csakhamar meglendült a világosság zászlaja ezer meg ezer házacska ormán. * A finn nemzeti érzést a nagyhírű népköltési gyűjtemények ébresztették föl a XIX. század elején s mai napig az írók és költők tartották ébren. ** T. i. a népdalgyűjtők. De lerombolták fészkünket . . . földúlták otthonunkat. Alig végződött be a rombolás s ismét fölhangzik az építők éneke . . . S íme már szárnyával betakarja Szuomi a dalosok csapatját, leányok és fehérsapkás ifjak indulnak meg és sietnek az erdők közé.* Dal zeng a nagy termekben s visszhang kél rá a legalacsonyabb viskóból is. Dalolva űzzük el a ködöt a homályos rengetegekből .. . dalolva öltöztetjük az erdei tájakat ismét a remény színébe . . . Dalolva olvasztjuk le a jégkérget keblünkről, dalolva tesszük kincsesé a puszta romokat . . . Dalolva építjük újra, óh népem, a te lerombolt fészkedet! .. . OKTATÁSÜGY. A kormány és a tanítók. • A dunántúli ág. hitvallású tanítók küldöttsége tisztelgett a napokban a képviselőházban Berzsényi Jenő képviselő vezetésével Wekerle Sándor miniszterelnöknél. A küldöttség szónoka a felekezeti tanítók fizetésének javítását kérte és hangoztatta, hogy nem szociálista vagy anarchista fegyverekkel küzdenek, hanem csak megélhetésüket akarják biztosítani. A miniszterelnök kijelentette, hogy félesztendeje vette át a kormány megbízását s első feladatának vallotta, hogy a közpályán működőknek s első sorban a tanítóságnak anyagi helyzetét javítsa. A tanítók, a kik a magyar kulturának és hazafiságnak nemcsak képviselői, hanem megszilárdítói is kell, hogy legyenek, mindennapi megélhetésüket akarják biztosítani s a kormány e kérésüket teljesíteni fogja a saját elhatározásából. Ismeretes gróf Apponyi beszédeiből, hogy nemcsak az állami, hanem a községi és felekezeti tanítók anyagi helyzetét is a korszellem színvonalára akarja emelni s a nyugati államokban elfogadott határig kiegészíteni. Reméli a miniszterelnök, hogy a fizetésrendezés dolga a közel jövőben már megoldást nyer. Mi nem kívánunk hódolatot, — úgymond — mert az igazságot akkor is fel kell ismerni, ha nem külön kéréssel jön. A kormány meg fogja valósítani a tanítók jogos kérését és fizetésüket a korszellemnek megfelelően fogja kiegészíteni. Hogy moraj alakjában hangozzék fel a helyzet javítására irányuló kívánság, attól nem kell tartani. Nagyobbra becsüli a tanítók erkölcsi nívóját, hogysem moraj alakjában nyilvánítsák kívánságaikat. Abban a tudatban és kikötéssel adja meg a kormány a dotációt, hogy a magyar tanítóság megmarad a nép igazi vezetőjének kulturális, erkölcsi téren és a hazafiság terén egyaránt. Teljesítse a tanítóság hazafias és kulturális misszióját, legyen a nép hazafias és erkölcsi irányítója. Ezek azok a feltételek, a melyekhez a kormány a dotációt köti. A küldöttség ezután Apponyi Albert gróf kultuszminisztert kereste fel, a ki hasonló nyilatkozatot tett. A kultuszminiszter előtt a küldöttség kérelmét Sass István, a somogyi tanítói egyesület elnöke adta elő, mire Apponyi Albert gróf a következő beszéddel válaszolt: Tisztelt uraim ! Annál kevésbbé fogok most terjedelmesen válaszolni, tisztelt szónokuk szavaira, mert hiszen csak néhány nap választ el attól az időtől, a * A női és férfi egyetemi hallgatók, kik mind fehér sapkát viselnek, nyári szünet alatt fölkeresik az ország belsejét és az írástudatlanokat tanítják. Ennek köszönhető, hogy ma már alig van ember Finnországban, ki írni-olvasni ne tudna.