Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-12-21 / 51. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 493 az Úr több mint egy nagy theologus vagy hős (4. sk. 1.) vagy a vallásos élet klasszikusa (92. 1.) szóval, mint egy nagyon jó és okos ember (99. 1.). Az Úr legalább (az úrvacsora szereztetésekor v. Máté 10, 37; 11. 28. sk. stb.) sokkal többnek akar látszani. Ha nem az, akkor vagy csaló, vagy őrült fanatikus, vagy oly rossz tanító, a ki nem tudta megakadályozni, hogy tanítványai ily nagy mértékben félreértsék és természetfeletti lénynek tarthatták. Már az Úr földi élete ez a v*svwaic is szenvedésszámba megyen (3. 1.) engesztelő halála még hitünknek szentek szentje. Némileg érthetővé lesz ez ama kaukazusi főnök példája által, a ki saját anyját száz ostorcsapásra ítélte, ötöt ki is szolgáltat neki, de a többit helyette ő szenvedi el. Szóval: „minden kegyelmezés árt a törvény szentségének, kivéve azt, mikor a kegyelmező ;maga szenvedi el a büntetés elengedett részét". (9. 1.) Á ki így meghagyja és méltatni tudja Krisztus kereszthalálának jelentőségét, az nem botránkozhatik meg ezen halál symbolumán, a kereszten sem. S úgy Roscher is pl. Karlsbadban az utak mentén lévő krucitixusokon nagyon megörült és épült. (66. 1.). Krisztus isteni személyét és megváltói művét csak az tudja igy méltányolni, a ki nem devalválja a bűn súlyát és nem laposítja el lényegét. Roscher a bűnben „das absolut Böse" látja, a mely természetünk belső lényegére nézve idegen, sőt halálos, szemben azokkal, kik még el nem ért tökéletességet látnak benne. (75. 1.) Goethenél épen az nem tetszik neki, hogy a bűn lényegéről nincs fogalma, mint Faustja mutatja, (76. sk. 1.) pedig az erkölcsiség követelményei alól a lángészt sem lehet felmenteni. (82. 1.) Szóval, a bűn gyalázatjokra vagyon a népeknek (Példabeszédek 14, 35.) (102. 1.) és elrontja az isten műveit is, melyeket pedig jónak teremtett. (65. 1.) Különösen sokszor foglalkoztatta Roschert a halhatatlanság és a halál utáni élet. Feljegyzései sokszor szólnak róluk. A halhatatlanság gondolatát már az ószövetségben találja. (24. sk. 1.) De hitének bizonyossága inkább az Úr ígéreteire (Ján. 12, 26. 16, 24., Thess. 4, 17.) támaszkodik (43, 50. 1.). A halál utáni életet Roscher igen sokszor és nagy előszeretettel istennek az emberekkel már a földön végzett nevelési munkála folytatásának nézi (33. 43. 1.). A barátság, hitvestársi, szülői és gyermeki szeretetnek már itt a földön mutatkozó csiráit isten nem engedheti elpusztulni (44- 1.) A mit a földön megkezdtek, azon műveiket az emberek ama életben folytatják és nagyobb tökéletességre viszik. Mily műveket teremthettek így pl. Sophokles és Shakespeare ! Oly müveket, melyek sokoldalúságban, magasságés mélységben úgy viszonylanak földi műveikhez, mint a menny a földhöz. (47. 89. 1.) Itt a földön az elődökre következő utódok sokszor messzebbre haladnak, mint a hol azok megállapodtak s azért nem ritkán gőgösen lenézik azokat. Hogy fognak majd ezek megszégyenülni, ha látni fogják, hogy elődeik mily sokkal többet haladtak még, sőt szabadabban s harmonikusabban, mint ők! (87. 1.) így felfogva a mennybeli élet egyáltalán nem lehet unalmas és egyforma, mint egyes gúnyolódok állítják (46. 89. 10 Ezen sajátos gondolatokhoz járulnak olyanok, melyek határozottan arról tanúskodnak, hogy szerzőjük mélyen behatolt a keresztyén hit világába, láthatatlanságát avval indokolja, hogy különben nemcsak a bűn, de a szabadság és az erény sem volna lehetséges. (101. 105. t) Stuart Mill a szülés fájdalmai és veszedelmei miatt tagadta a gondviselést. De ha Isten a veszély csökkentésére úgy rendezte volna be a dolgot, hogy a gyermekek hamarább jöjjenek a világra, nem volna akkor még nehezebb egy gyengédebb lényt felnevelni és nem gyarapodna akkor még a születések száma és egyúttal a gyermekek halandósága is ? Mily vigasztalan állapot. Tehát Isten mégis csak jobban rendezte azt. „Sowie er anfängt, gegen Gott zu räsonnieren, wird selbst der sonst klügste Mensch dumm". (39. 40. 1.) Mindezeket azért vallhatja Roscher, a keresztyén hit igazságáról onnan van meggyőződve, mert ő is megtette ama tapasztalatot, melynek Péter apostol ad kifejezést : „Uram kihez mennénk ? örök életnek beszéde vagyon nálad". (Ján. 6, 68.) (41. 1.). Ezen tudós emberalázattal és bizalommal, benső hittel tudott imádkozni, mint a könyvünkben közölt példák mutatják. Az aratás vagy egy új akadémiai félév előtt — azt mondja — sem sok, sem elegendőért, hanem csak azért kell imádkozni, hogy az, a mit az Úr adni akar, a lélek örök egészségére használtassék (1. 1.). Imádsága, melyet félév elején szokott mondani, így szól: Kedves mennyei atyánk, nem tudom, vájjon sokat vagy keveset fogsz-e ez alkalommal nekem ajándékozni. De én arra kérlek, ha kevés hallgatót találok ma, segíts, hogy ez ne vegye el bátorságomat és hogy a kevésért ép oly háládatos legyek, mint a sokért. Ha sok hallgatóm van, ne engedd, hogy ez hiúságra vagy elbizakodottságra csábítson. A mi pedig előadásaim benyomását hallgatóimra illeti, engedd meg, hogy ha valami helyeset és jót tartalmaznak, gyökeret verjen és gyümölcsöt teremjen az. Ha pedig nem igazat tartalmaznak, az keltsen ellenmondást, úgy, hogy minden körülmények közt a te birodalmad, az igaznak és jónak birodalma úgy hozzám, mint az én tanítványaimhoz eljöjjön. Ámen. (45. 1.). Életveszélyben akképen imádkozik: „Kedves Uram, Jézus! Te megígérted, a ki én hozzám jő, semmiképen nem vetem ki. Előttem ugyan teljesen világos, hogy én most még teljesen éretlen, méltatlan és képtelen vagyok, hogy a Te szent orcádat lássam. De én azért fohászkodom Hozzád, a ki a pislogó szikrát nem akarod eloltani, hogy engem, ha most a földi életből elszólíttatom, azon lények társaságába hozz, a kik Téged szeretnek és tisztelnek". (78. 1.). Oly imádságok ezek, a melyek egyszerűségükben is oly alázatosságról és oly szeretetről, bizalomról tanúskodnak az Úr iránt, továbbá oly benső életközösség viszonyát tűntetik fel az Úrral, hogy ezen tudós nemzetgazdász bizony sok papot és professionátus theologust is megszégyenithet. Sírköve feliratául Ján. 6, 37-et választotta: Jézus azt inondá: „A ki én hozzám jő, semmiképen nem vetem ki". Evvel szeretnék én mindenki előtt, a ki síromat látja, tanúbizonyságot tenni arról, hogy egyedül mily alapon, de hála Istennek teljes bizonyossággal is nyugszik az örök életre irányuló reménységem ... A ki így él hitében és istenével ilyen élő közösségben van, attól nem meglepő, ha a hit és a vallás legnehezebb kérdéseiben is a helyes feleletet megtalálja. Igy Roscher is tudja, hogy bonckéssel és nagyítóval nem lehet az élet és a tapasztalat minden teréhez hozzáférkőzni. Épen azért ezen ismeretségek elkülönítése és külön módszer szerint való vizsgálása is magától értetődik, a mit azonban mai nap még minden theologus sem tud belátni. (83. 1.). Ehhez hozzájárul, hogy az igazi keresztyénségben tényleg sok anthropomorphismus van (a miből a rationalisták jogtalan vádat kovácsolnak 14. 1.) és hogy emberi nyelvünk képtelen a kimondhatatlant eléggé kifejezni. Ép azért olcsó dicsőség, ha a szentháromság tanát avval akarjuk megcáfolni, hogy egy nem lehet három és három nem lehet egy. „Az egyház csak azt akarta mondani, hogy itt három végtelenül fenséges szellem lényegbeli és akaratbeli egységben él, a melynek az egész ismert világban nincs analógiája. Ezen