Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-12-21 / 51. szám

492 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 államtudományok magántanára telepedett meg Göttingában, 1843-ban lett rendkívüli, 1844-ben pedig már rendes tanára. Az 1848. évben Lipcsébe hívták, a hol aztán meg is maradt élete végéig (1894.). Tanári, de irodalmi működését is Thukydides ismertetésével kezdte. És a történészt később sem tagadta meg soha. Sőt, mikor működése mindinkább a nemzetgazdaságtan mezejére szorítkozott, itt is a történeti módszer és irány volt egyik kiváló sajátossága és érdeme. A kezdetben 13 hallgatóval rendelkező fiatal tanárból csakhamar európai hírű és messze országokból felkeresett tekintély lett a nemzetgazdaságtan terén. A hetvenes években egyes előadásaira sokszor majdnem 400 hallgató is beiratkozott, kik között 125 szászországi mellett 207 hallgató Németország egyéb részeiből való és 64 külföldi volt. 107 féléven keresztül körülbetül 35,000 beiratkozás történt nála. Roscher nemzetgazdaságiam műveinek felsorolása és jellemzése vagy e tudomány terén kifejtett munkásságának méltatása nem lehet a mi feladatunk. Megelégedhetünk annyival, hogy kétség kívül nagy tudóssal van dolgunk, a ki nem csak az ő szorosabb értelemben vett szaktudományában, hanem a történelem terén is korunk magaslatán állott. És ezen férfiú mégis hivő keresztyén volt, a mint azt „Geistliche Gedanken eines Nationalökonomen'' c. alatt halála után kiadott könyve mutatja. Nem lehet célunk, hogy Roscher ezen könyvének fordítását avagy csak kimerítő ismertetését is adjuk. Be kell érnünk annyival, hogy a szerző arcképének megrajzolásához, kegyességének feltüntetéséhez néhány jellemző vonást kiemelünk belőle. A szentírás keresztyén hitünknek és életünknek forrása és zsinórmértéke. Abból, hogy valaki milyen állást foglal el vele szemben, megítélhetjük álláspontját a keresztyén hittel szemben is. Jellemző itt Roscherre az, hogy családjában esténként egyes részleteket fel szokott olvasni a bibliából, azután az is, hogy a nemzetgazdaságtan történetéről írt könyvében legtöbbször a szentírást idézi. Említett könyvének mindjárt első lapján védi a szentírástól olyan módon való tanácskérést, hogy azt valahol felütjük. Szerinte a szentírásban minden vers ... a legjobb tanács és a jövendő örökkévalóságnak, melytől pedig egyedül függ igazán minden, csalhatatlan jövendölése. Máskor meg a szent írás jövendöléseinek beteljesedésében bizonyítékot lát a keresztyénség igazsága mellett, 1. Móz. 3, 15. szerinte nemcsak az Úr megváltói halálát, hanem természetfeletti születését is előre hirdeti stb. (37. 1. sk.). Mily csodálattal szól az új szövetség sokoldalúságáról, a melylyel az emberi élet minden fontos körülményét legbensőbb lényegében, t. i. istenhez való viszonyában megvilágítja. Az egyház későbbi korában beállt egyoldalúságok, túlzások lehetetlenek lettek volna, ha mindig híven az új szövetséghez tartották volna magukat. (53. 1.) Az ószövetség számára több kegyeletet kíván. Mily szégyenletes dolog azért az, hogy egy fiatal ref. lelkész Mózest alkalmilag gyilkosnak nevezte, míg pl. a Kladderadatsch zsidó szerkesztője, „dieser Hanswurst" lelkesedéssel beszél a biblia nagyságáról, fenségéről, mélységéről s szépségéről stb. (13. sk. 1.) Az ószövetség lelkét a messiási jövendölésekben találja (10. 1.) és Izrael történetének páratlan sajátosságát csak a „pseudohistorikusok" tagadhatják (32. 1.). Máté evangeliomának utolsó verseiben (18, 18—20.) a „legnagyobb szavakat látja, melyeket valaha a földön mondtak". (78. 1.) És abban, hogy egy fiatal theologus H. (nem tudom, Harnackot érti-e itt, tudomásom szerint csak sokkal későbben, a keresztyénség elterjedéséről írt s 1902 kiadott könyvében állítja ezt Harnack) ezen verseket minden bizonyíték nélkül nem tartja hitelesnek „einen Gipfelpunkt der neueren Afterkritik" (96 1.). A hegyi beszéd mily helyes megértésére vall, hogy az az eszményt állítja fel, a mely csak akkor valósulhat meg, ha minden ember ideálisan fog gondolkodni. Ily felfogás mellett Máté, 5, 35. sk. verseiben olvasható részein sem lehet megütközni. (42. 1.) Mi a hegyi beszéd, ha hátterében nincs ott a megváltás ? Az egész emberiség legborzasztóbb, törvényszerű elítélése. Mi a hegyi beszéd, ha nem isten fia, hanem egyszerű ember tartotta? A legiszonyúbb, vagy képmutatással vagy őrültséggel határos öncsalás. (73. sk. 1.) Roscher János evangeliomának hitelessége mellett foglal állást, (28. 1.) O szikszilárdan meg van győződve, hogy ezen evangeliom „die Krone der ganzen heil. Schrift" hiteles. (38. 1.). Pál apostolnak Philemonhoz írt leveléről egész dicséneket mond a híres nemzetgazdász, a mi azért is nevezetes, mert e levél különösen a rabszolgaság méltatásának szempontjából is fontos. (78. sk. 1.) Gyakran találkozunk könyvünkben megjegyzésekkel a bibliai kritikára. Azt tudjuk, hogy Roscher ezen kritikának János evangeliomára vonatkozó nézetét nem osztja. De máskor is ellentétbe helyezkedik vele és különösen Straussal is (13, 20. 1.). Egy ízben helyesli a kritika azon elvét, hogy a bibliai könyveket ugyanazon módszer szerint kell megítélni, mint a profán iratokat. De ő úgy találja, hogy a bibliai kritika oly módszert követ, a mely „in der Profanliteratur allgemeines Kopfschüttelu hervorrufen würde". Erre aztán felhoz néhány példát (16, 17. 1.), Mindezt nem azért mondja, mintha félne az ily kritikától. Sőt ellenkezőleg kijelenti, hogy az ő hitét a kritika legkevésbbé sem képes megingatni (55. 1.) Mindebből könnyen átlátható, hogyan mondhatta Roscher a modern paedagogusokról, kik a biblia egyes verseinek könyv nélkül való tanulását az iskolában oly nagyon meg akarják szorítani, azt, hogy nem igen tapasztalhatták, mily kimondhatatlan és gazdag vigasztalás forrása lehet bánatteljes álmatlan éjszakákban az ilyen emlékezetbeli kincs (41. 1.). Életírója is hangsúlyozza, hogy tudásaik bibliai versekből és énekekből álló lelki kincs megszerzésére nagy súlyt helyezett. Azért volt bizonyára a felekezeti iskolának is a barátja. (73. lap). A ki ilyen állást foglal el a bibliával szemben, az a rationalismusnak nem lehet híve. Roscher sem az. Egy svájci rationalista lelkész prédikációjáról azt mondja, hogy ideális gondolkodású zsidó, mohamedán vagy pogány embereknek is tetszhetett volna. Tartalma „wertvolle Brosamen, die von unseres Herrn Tische gefallen waren". Az ilyen rationalisták közreműködését a mai keresztyénség bizonyos körei számára el lehet fogadni. De a teljes keresztyénség ellen nem szabad hadakozniok. Csak úgy alkalmazható rájuk. Márk 9, 40. Legtöbbnyire elveti a rationalismust Krisztus Urunk szemelyének méltatásával kapcsolatban. Ot szereti Roscher szive egész melegével. Csak azt kívánja, hogy halála után oly lények társaságába kerüljön, kik az Istent és az idvezítőt igazán szeretik. Köztük megelégszik áz utolsó helylyel is. (95. sk. 1.). Azért nem is kételkedik istenségében, sőt annak bizonyítékát, mint történész már az Úr nyelvében is látja. (107. 1.). Az Úr természetfeletti emberré levéséről meg van győződve. (94. 1.). Ebben a hitében nem zavarja őt a pogány vallások analógiája, a mennyiben ő ebből nem ezen keresztyén fődogma hasonló mythikus természetére, hanem arra következtet, hogy ezen tény az ember általános és mély vágyának felel meg. (13. 1.). Az Úr bűnnélkülisége ezért is a keresztyén hittan alfa és ómegája (43. 1.) és világos, hogy