Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)
1906-12-21 / 51. szám
490 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 Aztán az a sok együgyű mesterlegények és szobalányok által a gyűjtőszekrénybe dobott levelek ott a katholikus körben hová lesznek ? A szolga szedi ki őket, hogy jót nevessen rajtuk, vagy a főtisztelendő úr, hogy a fülbegyónásnál felhasználja ? Mert azt csak maga Soós páter sem hiszi, hogy Antal postatáskával futja be a várost és ő maga szedi ki a leveleket? És mily jellemző az Antal részére való adózás módja is. Előre mit sem kell fizetni! Mint a hogy modern hirdetések csalogatják a vevőket. A hivő, midőn Antalhoz fordul, csak Ígéretet tesz az adományra nézve; s csak midőn az óhajtott kegyet megnyerte, akkor adja meg, a mit ígért. Maga a könyvecske írója is 48. lapon felveti a kérdést: „Szabad-e Istennel és az ő szenteivel ily formán mintegy alkudni? Nem illetlenség-e ez?" De nyomban meg is nyugtat: szabad és nem illetlenség. Csak az esetre, ha Antal meghozza a kért anyagiakat, adja intésül: „De ekkor azután sietnünk kell leróni tartozásunkat, ezt már a keresztény becsület is parancsolja." (54. lap.) Szép becsület, szép bizalom! Ha Antal liferálni tud: fizetek utólag, ha nem tud : én se adok. Hát ez is jó cselekedet, ez is keresztény erény? Erre tanított Krisztus ? Róma papja szerint is ne a ker. szeretet, hanem üzleti érdek legyen a cselekedetek rugója? Ezt a vámszedők is megtették volna. Az így kalmárkodó népet kiűzte volna Krisztus a templomból. De ennek a mai anyagias világnak ilyen kegyesség, ilyen üzlet való. Róma megérti az idők jelét, alkalmazkodik a világhoz. Megtalálja a megfelelő kultuszformát és marad tovább in floribus. Csak aztán azt ne mondja valaki, hogy az e fajta termékenység bizonyítja isteni eredetét és küldetését, Ellenkezőleg az ilyenekből világlik ki, hogy mennyi Rómában az emberi találmány, a számítás és üzlet. Egy új Lutherre volna szükség, a ki erre is, mint egykor a bűnbocsátó cédulákkal űzött kereskedésre, lesújtson. Már művelt római katholikusok is megsokalták ezt az arany borjúnak szolgáló Antal-kultuszt. Ennek bizonyságául és befejezésül közlöm itt egyik nagy költőnk szellemes, jóízű szatíráját. Payr Sándor. Pá du a i szent /Intal lázadása. Uram ! én mindig szentül éltem, Tűrtem, szerettem, jól tudod. Szeretni szeretek tovább is, De tűrni tovább nem tudok. Ne vedd rossz néven lázongásom S ha eléd tárom szivemet. De a mi sok, hát igazán sok S szó nélkül hagyni nem lehet. Azért haltam meg ott lenn szentül, Hogy nyugton éljek idefenn, Azt gondoltam, hogy Páduánál Jóval békésebb lesz a menny. Bevallom most neked, csalódtam, Szörnyen csalódtam, óh Uram ! A lelkem csupa keserűség, És zúgó hámor az agyam. Vagy ötven évig csak megvoltam S éreztem, hogy itt lenni jó — De aztán tova tűnt a mámor, Elszállt a szép illúzió. Uram, a Föld kínoz. A földön Divatba hoztak engemet, S azóta szinte fumigálják A többi tisztes szenteket. Péternek, Pálnak semmi dolga, József is egész nap facér. Nem háborgatja őket senki Mul an dó szam árságokér'. Napestig nyugodtan sétálhat Maga a szent szűz, Mária — Legföljebb májusban száll hozzá Néhány szerény instáncia. A földi posta mind nekem szól, Kérvény naponta száz szekér: Jó házasságért, elválásért, Kis és nagy nyereményekéi. Már évek óta talpon állok, Sürgődöm, lótok és futok, De mindig jobban szaporodnak Ott lenn, Uram, a koldusok. S nem lelki üdvükért esengnek, Csak földi jókért, mind a hány, Úgy rémlik nekem, legállandóbb Betegség ott a pénzhiány. Eddig csak győztem türelemmel S a mit tehettem megtevém — De mindörökké szaladgálni, Ehhez az én erőm szegény. Segíts hát, kérlek, Uram isten, Vedd át végkép a Föld ügyét, Ments fel az égi szenzálságtól, És — nyugdíjazz minél elébb! Endrődi Sándor.
