Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-12-21 / 51. szám

KARÁCSONYI MELLÉKLET Falusi femplomban. Derűs nyári reggel — harangzúgást hallok, Bell régen hallottam én ezt a harangot, Beh régen, beh régen! El is felejtettem, Emléke elaludt lassan a lelkemben Hogy innét elmentem. Hogy szivembe zúg a harang szava újra, Emlékeim álmát valami elfújja, Eber ábrándokat szövöget a lelkem, Gyermekkorom újra itt van a jelenben, A többit felejtem. Megyek a templomba . . . Szivem elfogultan Nyüzsög kebelemben, míg oda visz útam, S mintha nagy bűnöknek megbánója volnék, Szorongva tűnődöm magamban: ha én még Imádkozni tudnék. Hej mert a míg jártam a hiú világol, Úgy elfelejtettem én a Miatyánkot! Belekezdek félve, elakadok benne, Csak a mindennapi kenyérnek kérelme Maradt meg eszembe\ A kicsi templomba nagy komolyan lépek, Meghatottan nézem az ájtatos népet, Régiből ismerem a legnagyobb részit, Ok is megismernek, csodálkozva nézik: Mit keresek én itt. Fenkölt iinnepélylyel a zsolozsma zendül S új emlék fakad fel megint a szívembűi, Új emlék megint az ősz pap imájára, Mit a templom népe buzgón mond utána. Szemeit lezárva. Merengő orgona, komoly fehér falak, Félhomály, kopott szék, mind a régi maradt, Csak egy kellene még közibök: egy gyermek, Ki összetett kézzel édes anyja mellett Buzgóságra gerjed. Di hiszen ö itt van: összetett kezekkel Mondom a könyörgést a gyülekezettel. . . Imádkozni, mikor körültem e jó nép, Mintha csak most is a régi gyermek volnék, Tudok már, tudok még. Szabó Endre.