Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)
1906-12-07 / 49. szám
464 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 Itt élt Balog s Windisch, a humanista, Greguss a szépre itten oktatott, Itt dicsőült meg Rázgha, itt szállt síkra Stromszky, Hauser, yed^e sze/?/ jogot, S mikor király és nemzet kibékültek, Samarjayl itt tettük vezérünknek, 5 itt említjük, Günther, ál dón neved. Ki megnyitód az új évezredet. Ök, a dicsők, mór mz/ííi pihenni tértek, Tovább foly a harc, mi nem pihenünk, De áldozván az ősök emlékének, LYyíy érezzük, együtt kiizdnek velünk. Kicsiny sereg, éledjen hát bizalmad, A sötétség nem nyerhet itt hatalmai! A hol kezet fog a mult és jelen, Örök törvény: biztos a győzelem! POZSONYI ÜNNEPEK. Hirschmann Nándor igazgató beszéde. Mélyen tisztelt ünneplő Közönség! Ily ritka nagy örömünnep, mint a mai, önkénytelenül is egymáshoz fűzi a multat, jelent és jövőt! A múlté a kegyeletes megemlékezés, jelené a hálatelt öröm, a jövendőé a rendületlen bizalom ! A régi idők emlékét feleleveníteni a mai nap tulajdonképeni feladata ; de a legközelebbi érzés, mely kifejezést kér, mégis csak a jelenen való öröm és hála, hogy úgy adatott nekünk, a mint magunk előtt látjuk. Örök hálával adózunk a Mindenhatónak, hogy e napot megengedte érnünk, hogy fentartó egyházközségünket és vele iskolánkat, hitbuzgó és hazafias elődök e ragyogó alkotásait az idők viszontagságaiban áldó kezével megtartotta és a hanyatlásból is mindenkor új életre keltette. Övé a dicsőség! Tiszteletteljes hálával tartozunk mindazoknak, a kik jelenlétükkel a mai napot emlékezetessé tették, a kik iskolánk munkáját elismerő szavaikkal elhalmozták. Szívélyes hála önöknek is, tisztelt jelenlévők, iskolánk egykori tanárai vagy tanítványai, a kik az ország minden részéből idesereglettek, hogy velünk örüljenek, velünk ünnepeljenek, a kik örömmel keresték fel a jubiláló iskolát, hogy újra találkozzanak régi barátjaikkal és volt tanáraikkal, a kik nélkül a mai ünnep nem is lehetne minek lennie kell, a jelen és múltnak ölelkezése. A jelenlévők szívélyes üdvözlése után a mai nap kizárólag a multat illeti, mert ünneplésre jogot csakis 300 éves multunk ad. 300 év, mily hosszú idő ! És ha végigtekintünk e 300 év történetében, mennyi küzdelem, mily sok fényes és sajnos gyászos esemény is tárul szemeink elé. Ott látjuk boldog emlékű elődeinket, a midőn 1606ban az egyházközséggel együtt megállapították annak veteményes kertjét, iskoláinkat is. A tanintézet magában foglalta akkor az elemi iskolát, a latin vagy tudósok iskoláját és a felső vagy szakiskolát. Mint tanítók a külföld, különösen Németország legkiválóbb tudósai működtek benne, a kik az új iskolának rövid időn belül dicsőséget szereztek. 1656-ban a hívek az iskolának új, díszes épületet emeltek, melyet azonban 16 évvel későbben ä mellette levő templommal együtt elvett Kolonics Lipót. A „gyászévtized" eltelte után — 1682-ben — a fentartó egyházközség a mai Konventutcában az iskola számára új hajlékot rendezett be, a mely azonban nagyon egyszerű volt. Az iskola fennállása egyáltalában nem volt biztosítva, mert az államhatalom és a szolgálatban álló kath. klérus kijátszotta az 1681. évi soproni országgyűlés határozatait és elütötte a protestánsokat a számukra biztosított oltalomtól. Iskolánk e miatt a XVIII. században sokszor a legkomolyabb válságokba jutott. De az isteni gondviselés a súlyos megpróbáltatások közepette is megtartotta; elődeinknek hitbuzgósága és a jövőbe vetett reményük adott mindenkor újabb bátorságot a kitartásra. Lelkes férfiak, kiváló tudósok, mint Bél Mátyás, Beer Frigyes Vilmos, Tomka-Szászky János, Benczúr József, Stretskó János csüggedést nem ismerő kitartással és oly sikerrel vezették az iskola ügyeit, hogy nemsokára a magyar ev. iskolák között az első helyet foglalta el. A régi roskadozó helyiség szűk lett, ekkor a hívek 1783-ban a régi helyére új, emeletes épületet emelnek az iskolának A XIX. században bekövetkezett nagy pénz-devalvació egyházunkat és vele iskolánkat is majdnem az enyészet szélére juttatta. De a gondviselés most is őrködött és megmentette f ciskolánkat a végpusztulástól. A pozsonyi iskola, a magyarhoni ev. egyház „alma mater"-e teljes kifejlődésre jut. Felső fokán egy bölcseleti, jogi és theol. tanfolyammal bővül; szervezete mintaképe lesz az ev. iskoláknak. E szép reményekre jogosító fejlődést azonban megakasztja a XIX. század közepén a szabadságharc letiprása után bekövetkezett gyászos időszak. Miután iskolánk a Thun féle tanrendszert német tannyelvvel elfogadni nem akarta, elvesztette nyilvánossági jogát és a törvénytelen hatalom „magánintézetnek" nyilvánította. Ennek dacára a tanintézet továbbbra is szervezkedett. A Thun rendszerével megegyező középiskolai tanrendszer lép életbe magyar tannyelvvel. A középiskola nyolc osztályúvá lesz, a melyben tíz tanerő működik. 1855-ben új, immár harmadik épületet kap. A tudományok folytonos fejlődése és bővülése következtében már 1847-ben az eredetileg egységes szervezetből kivált az elemi iskola és önállóan szervezkedett; 1882 ben pedig a theol. fakultás vált külön és mint a magyarhoni ág. h. ev. egyetemes egyház theol. akadémiája folytatja áldásos működését. A régi lyceumból most már csak a nyolc osztályú középiskola maradt meg. Ujabb, korszakalkotó fordulat állott be lyceumunk történetében 1894-ben. Ez évben egyházközségünk lyceumunknak az oktatásügy mai követelményei szerint való fejlesztése céljából igénybe vette az államsegélyt. Az állammal kötött szerződés értelmében a pozsonyi egyházközség egyszersmindenkorra államsegélyt kapott, hogy lyceuma számára új, díszes és minden tekintetben megfelelő épületet emeljen. Ezenkívül az állam azóta évenként is segélyt ad, mely első sorban a tanárok javadalmazásának rendezésére fordíttatott. Fentartó egyházközségünk az új iskola megalkotásával ülte meg nemzeti fennállásunk ezredéves ünnepét, Végül 1901. évi szeptember hó 5-én nyilt meg a lyceumi internátus, a mely ép úgy, mint az új iskolai épület felejthetetlen b. emlékű Günther M. Vilmos felügyelő fenkölt szellemének lesz mindenha hirdetője. Mélyen tisztelt ünneplő Közönség! Intézetünk 300 éves, viszontagságos, de minden egyes lapján tanulságos történetéből láthatjuk, mily szép és magasztos feladat, ha valaki minden erejét a közjónak szenteli, ha az emberiség legszentebb érdekeit hathatósan előmozdítja, ha önmegtagadással áldoz a szeretet oltárán még akkor is, a midőn minden oldalról veszélyek fenyegetik.
