Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-11-09 / 45. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 433 Megjegyzések a magyar Postilláról. Nagyon életre való eszmét tett magáévá a LutherTársaság, mikor egy magyar Postilla kiádását elhatározta s helyes dolgot cselekedett, mikor a tervezet készítésével a Konfirmandusok Emlékkönyve által ilyen irányú működéséről előnyösen ismert Paulik János nyíregyházai lelkészt bízta meg. A bizonyára minden gyakorló lelkész által szükségesnek tartott munka tehát megindult s alapos a remény, hogy üdvös eredménynyel fog végződni. De, hogy ilyen eredménynyel végződhessék, szükséges, hogy a tervezethez minél többen hozzászóljanak. igénytelen megjegyzéseimmel én is az ügyet kívánom szolgálni. A milyen életrevaló maga az eszme, a milyen közszükségletet elégítene ki annak testté válása, olyan nehéz annak megvalósítása, mert a cél szolgálatában nagyon különböző igényeket kell kielégíteni. A valósítás nehézségeit én nem abban látom elsősorban, a miben Kapi Béla lelkésztársunk az Őrálló legújabb számában közreadott észrevételeiben látja, mélyek szerint sok szerző nem adhat egységes munkát s hogy csakis a kitűzött perikopákhoz való szigorú ragaszkodás biztosítja a Postilla célját. Nézetem szerint a szerzőkérdés, egy szerző esetén megvalósítható volna pályázat kiírása által; bár én semmi veszedelmet nem látok abban, ha különböző szerzők írnák az ünnepi elmélkedéseket, mert hiszen, a kik ilyen beszédek írására vállalkoznak, bizonyára képesek lesznek az egyházi év szellemébe is elmerülni s beszédjüknek a megfelelő hangulatot kellőképen megadni. A perikopáknak a Postillában való nyomon kisérése — ha az abban foglalt dolgozatok prédikáció alakúak lesznek — szükséges ugyan, de ez a szükségesség nem zárja ki azt, hogy ha a szerző, vagy szerzők szabadon választott alapigék vezérlete mellett jobban vélik kidomboríthatónak egyik-másik ünnepi igazságot, vagy a szentírásnak nem közismert helyei közül egyes — a perikopák által fel nem ölelt — részleteket a köztudatba akarnak átvinni, ezt meg ne tehessék. Én különben nem ragaszkodnám szorosan a prédikációalakhoz, — habár az egyházi évet a perikopák alapján kisérném végig a fent érintett szabadsággal, — hanem választanám a német, házi épülésre szánt könyvek dolgozatainak alakját, melyekben van egy tervszerű, áhítatra hangoló elmélkedés és egy exegetikai, bölcsészeti alapon kidolgozott magyarázat, történeti és mindennapi életből vett példákra való utalással s az egyén személyes hitbeli tapasztalataira való hivatkozással. De ez sem okozna nagyobb nehézséget. A nehézség abban rejlik, hogy művelt és műveletlen híveink szellemi szükségletei egészen más és más kielégítést kívánnak. A művelt köröknek szánt áhítatossági könyvnek közvetíteni kell az evangelium igazságait a fejlődő tudományok által átalakított köztudattal. A nép részére szánt áhítatossági könyvnek a fogyatékos alapra épített gyenge hitet kell erősíteni. Az első esetben a szerző ismereteket feltételezhet s csak azokat kell az ev. világába állítani; a második esetben még ismereteket is kell közölni, a meglevőket egymással helyes összefüggésbe hozni s egyszerű imádságok, ismertebb s szebb énekversek által erősíteni. Nézetem szerint tehát az általános cél mellett meg kell jelölnünk a különösebb célt is, melyet megvalósítani akarunk. Mivel műveltebb köreink lelki szükségletét — legalább részben — módunkban van a már meglevő eszközökkel kielégíteni, ama különösebb célt kellene a kiadandó Postillának megvalósítani, hogy híveink nagy átlagának — a biblia mellett — lelki táplálékot nyújtson. Lemondva tehát — egyelőre — arról, hogy mindenkit kielégítőnek tervezzük a munkát; műveltebb híveink lelki szükségleteit igyekezzünk a rendelkezésünkre álló eszközökkel kielégíteni, híveink zömét pedig lássuk el olyan házi agendával, a melyből ismereteit is gyarapíthatja, mely által hitét is erősítheti, vallásosságát táplálhatja s melyből egyúttal a hitének megvédéséhez szükséges eszközöket is merítheti. A magyar Postillának tehát tartalmazni kell: 1. tömörített egyháztörténetet, 2. a váltanokat, 3. ismeretet bővítő, hitet erősítő, szentírást és evangeliomi egyházunkat megszerettető, az élet minden viszonyaiban útmutató s feltétlenül szentíráson alapuló elmélkedéseket; 4. rövid, de jól szerkesztett népies imádságokat 5. s mindenütt a maga helyén, szebb énekverseink közül a legszebbeket. Hogy ilyen irányú munka csakugyan a hívek lelki szükségét elégíti ki, azt bizonyítja azon tapasztalásom, hogy a fenti céloknak csak egy részét megvalósító Szikszay-féle Keresztyén tanításokat az én híveim nagyon szeretik s velem, minden általuk ismert imádságos könyvek közül leginkább hozatják. A következtetést az elmondottak magukban foglalják s a felhozott érvek bővebb indokolása, ez érdeklődőkre nézve felesleges, egyebekre nézve szükségtelen. Balogh István, lelkész. Házi oltár. A mult héten a gazdag Répce mentén utaztam keresztül és Mesterházán, egyik nagybátyámnak házánál is megállapodva, előkértem azt a 280 esztendős vaskos könyvet, melyet emberemlékezet óta drága ereklyeként őriz a család. Egy régi magyar Postilla ez, melyet a híres Zvonarich ev. superintendens írt és melyet régi büszkeségünk : Csepreg városában nyomattak, az 1627-ik évben. Szeretettel simogattam meg ezt a nagy könyvet és annak a szép vidéknek múltjából dicső képek tűntek fel lelki szemeim előtt. Láttam ama gyászos napokban, a csepregi veszedelemben a népet lelkészével együtt vértanúhalállal meghalni a mi drága evangeliomi hitünkért. Láttam azután a most fejedelmi pompával hazahozott és eltemetett Thököly Imre fejedelemnek zordon kinézésű, de nemesen érző vitéz kurucait, a mint lutheránus vezérükkel : Mesterházy Péterrel élükön ott a Répce mentén vonulnak és az elfoglalt protestáns templomokat egymásután nyitják meg jogos tulajdonosaik, hitbuzgó őseink előtt. És eszembe jutottak azok a szép történetek, melyeket nekem e könyvről, melyből olvasott az én nagyatyám és édesatyám is, már máskor elmondottak. Ősi szokás volt ugyanis a családban és némileg még ma is az, hogy mikor a család tagjai a nagyon messze fekvő NemesKérnek artikuláris templomába, illetve a nagygeresdi templomba elzarándokolni akadályozva voltak, a családfő ebből a Postillából szokott olvasni az ő háznépének és a szomszédoknak is. Vészesebb időkben különösen jó szolgálatot tett ez a féltve őrzött, sokszor rejtegetett könyv a megtisztított evangeliumi hitnek megtartására. Valóban Mózesként vezette, az ezen könyvből táplálkozó családfő az ő háza népét az Úrnak tiszteletében.