Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-11-09 / 45. szám

434 1906 Vajha a mi időnkben is sok evangelikus családfő találkoznék, ki az ősz Józsuéval szívből vallaná: „En pedig és az én házam tiszteljük az Urat". És vajha egyik kalauza erre kinek-kinek épen az az új magyar Postilla lenne, melyet a mi Luther-Társaságunk most akar megszerkesztetni és híveink között elterjesztetni. A tervezetet erről Paulik János Nyíregyháza fiatal és buzgó lelkésze nagy ügyszeretettel és ügyes kézzel már megírta. De jó lesz ez ügyhöz, — míg ez a tervezgetés állapotában áll, — még bővebben is hozzászólni. Kifejezetten óhajtja ezt maga a tervezet készítője és a Luther-Társaság is, mely pozsonyi nagygyűlésén a tervezetet beható felülvizsgálás végett irodalmi szakbizottságához utalta. Engedtessék meg azért nekem is, hogy e szerény sorokban e tervezethez röviden hozzászóljak. Kezdem a „Postilla" nevén. Én nem arra a névre keresztelném azt, hogy: „Templom a családban", hanem inkább erre : „Házi oltár". Megmondom miért, Én ugyanis bizonyos erőltetettséget látok (még átvitt értelemben is) abban, hogy a család magába fogadhassa a templomot; ellenkezőleg a templom hivatott arra, hogy magába fogadja a családot; sőt több családokat is kebelébe öleljen. Oltár azonban lehet a házban, a családban is. Legyen tehát e könyvnek neve: „Házi oltár". A mi most már azt a kérdést illeti, hogy hogyan íródjék meg a Postilla, teljesen osztom Paulik János lelkésztársam nézetét, mely szerint ez a könyv egy szakavatott lelkes szerkesztő vezetése alatt, kiválóbb egyházi íróink által legyen összeállítva. A mit e tekintetben a munka üdébb, változatosabb tartalmáról állít, azt készséggel aláírom és épen nem tartok attól, hogy ilyen szerkesztés mellett a mű egységes volta megzavartatnék. De a szerkesztésre nézve távolról sem ajánlom a lázas sietséggel való munkálkodást, hanem a nagy körültekintéssel és alapossággal való eljárást. Én a munka létrehozására a tervbevett három esztendőt is, kevésnek tartom. Maradandó becsű munkára van szükségünk. Úgy hirtelenében nem lehet azt létrehozni. Még akkor is, ha nagyon sok íróemberünk vállalkoznék a szerkesztőnek segítségére lenni, több évi munka kell ahhoz, hogy az Úr lelke által sugallott dolgozatok megíródjanak és a bírálat rostáján megtisztítva a Postillába fölvétessenek. Paulik János lelkész terve szerint a Postillában részben a perikopák, részben pedig szabad textusok alapján írott egyházi beszédek foglalnának helyet. Ezt én is helyeslem, de megtoldanám ezt azzal, hogy vétessenek fel abba, de csakis egyik-másik közönséges vasárnapra, textusokon alapuló vallásos elmélkedések is, milyenek az Aarauban megjelent és circa 20 kiadást ért „Stunden der Andacht" című német nyelvű Postillában vannak és a melyekkel, mint ezt a műnek sokszori kiadása is mutatja, igen-igen nagy siker lett elérve. Nem tartok azzal a tisztelt úrral, a ki a mi kerületi gyűléseink elől a prédikációkat eltörülni szeretné. Ellenkezőleg azt vallom, hogy híveink mentül többször, tehát ünnepélyes kerületi és egyéb nagyobb gyűléseink alkalmával is halljanak jó prédikációkat és a helyes irányban, korszerűen, így is vezérelve legyenek. Jó hatással szoktak ezek a prédikációk lenni nemcsak egyházunk előkelőségeire, de a kívül állókra is. Ki merné tagadni például Torda Gyönkön, Farkas Mihály Győrött, Pröhle Henrik Pozsonyban és Scholtz Gusztáv Budapesten Thököly Imre hamvai felett mondott beszédének jó hatását ?! A Postillában is hát legyenek az elsők a prédikációk, de azért legyen hely adva abban egy-egy alkalom és korszerű szentírásbeli hely alapján készült, könnyed, szép tárgyalási módon megírt vallásos elmélkedéseknek is, melyek különösen egyes korszerű kérdésekről szólnának és könnyen megtalálnák az útat tudásvágytól vezetett egyik-másik hívünk elméjébe és szivébe. Otthon ilyen olvasmányt is keres a lélek. És így reményeihetünk könnyebb bemenetelt találni különösen egyik-másik olyan műveltebb hívünknél is, ki eddig úgy vélekedett, hogy mi agyonprédikáljuk híveinket. Tartalmaznia kell a Postillának mindamaz igazságokat, melyekre az evangeliomi keresztyén embernek az üdvösség útján való jártában szüksége van. Ez így is van tervezve. De különösen óhajtom hangsúlyozni, hogy legyen abban néhány egyháztörténeti és néhány váltani elmélkedés is. Általában kívánatos, hogy benne az evangelikus öntudat kidomboríttassék, a nélkül azonban, hogy benne a máshitűek ellen kirohanások foglaltatnának. A jezsuitákat e téren nem követjük. Azt nem tartom szükségesnek, hogy a feldolgozott textusok a könyvbe egész terjedelmükben felvétessenek, nehogy a könyv terjedelme ez által is bővüljön és nehogy úgy tűnjék fel a dolog, mintha ilyen módon híveink asztaláról le akarnánk szorítani a bibliát, melyben különösen az újszövetségi részben, űgyis meg tudják keresni az egyes verseket. Hasonló nézeten vagyok az énekek leközlésére nézve is. Ha egyes szebb énekverseink az elmélkedések elején közölve lesznek is, de egész éneksorozat kinyomatását nem tartom szükségesnek, annyival kevésbbé, mert híveink énekeskönyvükben egyik üdvre vezérlő jóbarátjukat látják. Kívánatosnak tartom azonban, hogy minden elmélkedésnek, illetve prédikációnak végén egy alkalom- és fohászszerű imádság foglaltassék, de csak igen röviden, nehogy ez által az imádságos könyvnek nélkülözhető volta lépjen balfelfogássá az olvasó lelkében. Az igaz, hogy még minden hívünknek nincsen imádságos könyve, de rajta kell lennünk, hogy legyen. Igazán itt van az ideje, hogy egy igazán olcsó 30—40 filléres, kicsiny, zsebben is hordható népies, de azért emelkedett nyelven írandó evangelikus imádságos könyv lásson napvilágot. Szeretném ezt látni már az iskolás fiúk és leányok zsebjében, a szegény napszámosnál, az egyszerű cseléd kezében, az utazó hitrokon holmiai között, sőt előkelőségeink táskájában, bőröndjében is (persze itt már egészen csinos kiállításban) hogy szegények és gazdagok jártunkban és keltünkben, az apostolok módjára, szüntelen imádkoznánk és mindig hívek maradnánk az egy Közbenjáróhoz, a Jézus Krisztushoz. Visszatérve most már a szóbanforgó postillatervezethez, azt látjuk, hogy a Postilla úgy készíttetnék, hogy az egyházunk minden tagja által egyaránt használható lenne. Ez helyes is. De művelt osztályunk részére mégis óhajtandó lenne, egészen díszes kiállítású példányok készítése is, — habár ugyanazon tartalommal — hogy azok a legfényesebb szalonban is helyet foglalhatnának. És vajha sikerülne a könyv által is világi uraink szivében is az egyházszeretet szent tűzét új lángra gyulasztani, illetve éleszteni. Egyházunk nagyjai előtt, a kik egyházunk építése és megvédésében elévülhetlen érdemeket szereztek magoknak, háromszorosan földig hajtjuk meg az elismerés lobogóját és forrón óhajtjuk, hogy a dicső ősök unokái hasonló ragaszkodást tanúsítsanak mindenha a drága örökséghez, anyaszentegyházunkhoz saját üdvükre és az építő példa kedvéért is. Ha a közönséges kiállítású könyv ára csak 4—5 korona lesz, akkor reméljük, lesz rá vevőközönségünk. De mégis lesznek szegények, kik alig adhatnának többet egy-egy koronánál. Hogyan lehetne ezeknek is Postillát adni ? Úgy, hogy a nagyból, annak lényegesebb beszédei,