Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-11-02 / 44. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 429 Ilyen viszonyok közt tehát az ág. h. ev. fő- és középiskolák tanárai a modern idők szellemében járnak el, a midőn olyan egyesületet óhajtanak teremteni, a melynek célja különösen az ág. h. ev. iskolák szellemének, a mely az evangelium és a történelmi fejlődés folyamán sajátosan kialakult, mint egyházi és nemzeti szempontból értékesnek megmentése, ápolása és fejlesztése. Méltóságos és Főtisztelendő egyetemes egyházi Közgyűlés! Ezek után teljes tisztelettel arra kérjük a méltóságos és Főtisztelendő egyetemes egyházi Közgyűlést, hogy az itt '/• alatt csatolt alapszabálytervezetet jóváhagyni; illetve megerősítés céljából pártolólag a nm, vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz fölterjeszteni s az ily módon megalakulandó egyesületet jóindulatú pártfogásába venni méltóztassék. Kiváló tiszteletünk nyilvánítása mellett vagyunk a M. és Főt, e. e. Közgyűlésnek Eperjesen, 1906. október hó 23-ikán alázatos szolgája: dr. Szlávik Mátyás s. k., theol. akad. dékán, Ludmann Ottó s. k., coll. igazgató, Gömöry János s. k., főgymn. igazgató, dr. Mikler Károly s. k., jogakad. dékán, Gerhard Béla s. k., tanítóképző igazgató. Hiszszük, hogy ezen oly eszményi alapon meginduló, valóban nemes célt szolgáló akció egyetemes egyházi közgyűlésünk részéről meleg fogadtatásra és pártfogásra talál. Gömöry János. EGYHÁZI ÉLET. Az ev. lelkészek tanuló fiait segélyző-intézetröl. A folyó évben töltötte be „a magyarországi ág. h. ev. lelkészek tanuló fiait segélyző-intézet" fennállásának 5-ik esztendejét. Talán nem lesz érdektelen ez alkalommal rövid visszapillantást vetni az egyesület eddigi fejlődésére és mostani állapotára. A mikor ezelőtt öt esztendővel egy néhány lelkes férfiú egy oly intézetnek az alapítását tűzte ki céljául, a mely a szegény, nagyobbrészt 1600 K fizetésen tengődő evangelikus lelkészeknek támogatást nyújtson abban a tekintetben, hogy arra való fiaikat taníttathassák: bizony sokkal szebb jövő lebegett szemeik előtt az intézet fejlődésének tekintetében, mint a milyet az idő — ez a vén favágó, a ki annyi virágzó galyat szokott lemetszeni reményeink fájáról — megvalósított. Reméltük, hittük, hogy lelkésztársaink lelkesedéssel karolják fel az eszmét s tömegesen csatlakozva, közös erővel fogják előmozdítani az intézetnek emberbaráti célját, szegényebb lelkésztársaink segélyezését. Hát — sajnos — nem egészen ügy történt. A lelkesebbek, a kiknek nevét más protestáns egyesületeink tagjai sorában is fel lehet találni, ezt az eszmét is örömmel üdvözölték, mindjárt kezdetben felkarolták; a többiek hallgattak s hallgatnak most is el annyira, hogy a magyarországi evang. egyház közel 800 lelkésze közül alig akadt száz olyan, a ki kezet fogott volna a többiekkel a felebaráti szeretet nevében, a jótékony segítség gyakorlására. Ezek a régiek teszik most is tagok zömét, mert azóta bizony édes kevesen iratkoztak be az egyesületbe. De azért Istennek hála, mégis megvagyunk; a mit lelkésztársaink a saját érdekökben létesített egyesülettel szemben elfoglalt, érthetetlen közönye létrehozni nem igen engedett volna, azt megalapítani segített az Ur kegyelme, úgy, hogy intézetünk eddigi fennállására visszapillantva s annak jelenlegi állapotát véve tekintetbe, bátran mondhatjuk, hogy ezen rövid öt esztendő alatt, ha nem is sikerült felvirágoztatnunk intézetünket oly mértékben, a mint azt az első lépések megtétele alkalmával reméltünk, mégis sikerült az intézet alapját szilárdan megvetnünk s hogy azon szerény körülmények között is, a melyek között intézetünk mindezideig küzködik, tettünk jót azokkal, a kik segítségünkre rá voltak szorulva. És ezt folytatni fogjuk tovább is, s ha az Isten segít, küzdeni fogunk tovább is ezzel a reménynyel, hogy idővel mindig többen és többen karolják fel intézetünket s hogy utódaink tető alá hozzák azt az épületet, a melynek nekünk csak az alapját sikerült megvetni. Az intézet mostani állapotára vonatkozólag a következők szolgáljanak tájékozásul: Az intézet tagjainak száma, az időközben elhaltakat nem számítva, ezidőszerint 131, még pedig 32 alapító és 99 rendes tag. Az egyes egyházkerületeket véve tekintetbe, a tagok száma a következőleg oszlik meg: a dunáninneni kerületből van 7 alapító és 15 rendes tagunk; a dunántúliból 4 alapító és 35 rendes tag; a bányai kerületből 17 alapító és 33 rendes tag; a tiszaiból 4 alapító, 16 rendes tag. A kerületek közül eddig csak a tiszai kerület tett alapítványt. A többi egyházi testületek közül belépett a tagok sorába 8 egyházmegye, 3 egyházközség, 5 lelkészegylet és értekezlet. Az egyetemes egyházat is nélkülözzük még az alapító tagok sorában. A folyó évben — hallomásból tudom — több egyházmegye lépett be alapítóink sorába, a legtöbbtől azonban még ez ideig hivatalos értesítést nem kaptam. Az alapító tagok között van 1 püspök, 14 esperes és lelkész, 1 ker. felügyelő és 3 más világi egyén (köztük özv. Kvacsala Józsefné, a köztiszteletben álló s jótékonyságáról közismert szarvasi matróna, a ki 1000 koronás alapítványt tett intézetünk javára) és 12 testület. A rendes tagok között van 2 püspök, 2 theol. tanár, 1 vallástanár, 5 testület, a többi lelkész és 1 segédlelkész. A tagok segélyezését az intézet mindjárt megalakulása idejében kezdette meg s eddig 35 lelkésztagot segélyezett 2460 koronával. Ezenkívül egy-két szabad asztalt is juttatott évenként a tagok Pesten tanuló fiainak. Kár, hogy intézetünk elnökének minden buzgó utánajárása dacára se tudunk egy-kettőnél több szabad asztalt a tagok fiainak rendelkezésére bocsátani, mert majdnem valamennyit a tanítók Eötvös-alapja foglalta le, pedig egy-egy szabad asztal nagy segítség volna a mostani drágaság mellett a Pesten tanuló papfiaknak. Az október elején megejtett számvizsgálat alkalmával megállapította a számvizsgáló bizottság, hogy az intézet vagyona az 1905. év végén 10.727 K 94 fillért tett ki, (ebből 7955 K 59 fill, készpénz, 1055 K 35 fill, hátralék és 1977 K még be nem fizetett alapítvány); az ugyanakkor megejtett pénztárvizsgálat 8817 K 99 fill, készpénzt talált, a mely gyümölcsözőleg van egyes takarékpénztáraknál elhelyezve. Mindezek a számok azt mutatják, hogy az intézet fejlődésének alapja meg van vetve s most már csak lelkésztársaimon áll, hogy tömeges pártfogásuk mellett még sikeresebben működhessék. Hiszen mennyit gyűjthettünk s mennyi segélyt adhattunk volna mostanáig is, ha 100 helyett legalább 400-an szövetkeztünk volna egymás gondjainak enyhítésére! A kiosztandó segély összege akkor egy évben lehetne annyi, mint a mennyit eddig öt év alatt kiosztottunk, míg most többnyire úgy vagyunk, hogy sok a kérő, a folyamodó, kevés a segélyösszeg. A hátralékok — sajnos — intézetünknél is tekintélyes összeget képviselnek s vannak tagtársaink között olyanok is, a kik belépésök óta még egy fillért sem fizettek. Ez bizony nem szolgál az intézet előnyére!