Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)
1906-11-02 / 44. szám
430 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 Hasonlókép hátrányunkra van a takarékpénztáriig kezelt tőkék alacsony betét kamatlába (4—4Va%)i úgy, hogy az intézet szíves köszönettel venné, ha akadna lelkésztársaim közül több is olyan, a ki községében árvaszerü biztosíték mellett (betáblázásra) nagyobb kamatra el tudná helyezni a rendelkezésünkre álló tökét kölcsönképen. Kötelességemnek tartom megemliteni még azt is, hogy akadnak oly pártfogóink is, a kik évenként bizonyos adománynyal segélyezik intézetünket. Szíves köszönet érte ! Szolgáljon példájuk mindnyájunknak buzdításul a jövőre nézve. Ezekben akartam röviden ismertetni intézetünk állapotát, szerény bár, de áldásos működését. Fel akarnám kelteni lelkésztársaim érdeklődését ez által is a mi érdekeinket szolgáló ezen intézet iránt, hogy azt szeretetökbe fogadva segítsék, felvirágoztassák. Sok egyházi testület van még, a mely távol áll intézetünktől, pedig megerőltetés nélkül tehetne 300—400 K alapítványt az intézet javára. Ezeknél adjanak be indítványokat, hogy lépjenek be az egyesület alapító tagjai sorába; maguk a lelkészek pedig haladjanak jó példával előre s karolják fel intézetünket maguk is. H.a minden egyházmegye oly buzgó volna intézetünk felkarolásában, mint a középvasi, a melynek minden lelkésze s a békési, a melyben kettő kivételével szintén minden lelkész tagja az egyesületnek, akkor kevesebbet kellene panaszkodnunk a közöny és szegénység miatt s ha nem is nyugodtan, de bizonyára nyugodtabban nézhetnénk a jövő elébe. Orosházán, 1906. okt. 20. Okályi Adolf lelkész, intézeti ügyvivő. Pályázatok. A bánsági ág. h. ev. egyházmegyében lévő resicabányai egyházközségben megüresedett lelkészi állomásra pályázat hirdettetik. Az egyház congruás lévén, a törvényes jövedelem biztosítva van. Szolgálati nyelv a német. A ki tótul is tud, előnyben részesül. Folyamodók a bányakerületi lelkeszválasztási szabályzatban előírt okmányokkal felszerelt kérvényeiket 1906. évi nov. 26-áig Temesvárra a főesperesi hivatalhoz küldjék. Temesvár, 1906. október 20. Kramár Bélá, főesperes. Tótúl is tudó káplánt keresek. Fizetése 600 K s teljes ellátás mosáson kívül. Cs.-Alberti. 1— 2 Czinkotszky Márton, lelkész. Zichy Mihálynak „LUTHER WARTBURGBAN" című képe ne hiányozzék egy protestáns családban se. Kapható művészi kivitelű réznyomatban 12 koronáért Petrik Gézánál Budapesten, II. ker., Donátiutca 49. szám. Megfelelő keret külön. Az 1902. évi verseci ipar és gazdasági kiállításon és az 1901. évi makói ipar és gazdasági kiállításon a nagy díszoklevéllel kitüntetve. Wegenstein Lipót és fia Első délmagyarországi orgona-építő műintézet TEMESVÁROTT (villamos üzemre berendezve) Szállít kitűnő legújabb rendszer szerint készített pneumatikus orgonákat bármily nagyságban a legolcsóbb árak mellett. Az 1896. évi kiállításon Javítások, átalakítások és hangolások átvétetnek olcsón és kitűnő szakértelemmel eszközöltetnek. Bővebb felvilágosítással és költségvetéssel szívesen szolgálok. a nagy millenniumi éremmel kitüntetve. 4_26 0RG0NA-GYAR ^TJÄ BUDAPEST, VII., Garal-utca 48. RI EG ER OTTÓ cs. és kir. udv. szállítók | Terveze tek é s rajzok | A nárisi ásh*r.si uilán-1 I .tn fönnállta Ata kiállításon stb. helyről kitOntetve. 980 új orgonákat szállított. Bérmentve díjtalanulj Szent-Sír lovagja és a Ferenc József-rend tulajdonosa. Legolcsóbb árban és kedvező fizetési feltételek mellett kiváló tiszta légnyomás, erőrendszer szerint (pneumatikai) tartós és nemeshangú orgonákat szállít. — Mindennemű orgonajavításokat és orgonahangolásokat a legmérsékeltebb árban és lelkiismeretes pontossággal teljesíti és jókarbantartást mérsékelt árban elvállal. fi „Theologusok Otthona" felügyelőjénél Pozsonyban megrendelhető: II KE RESZT VEIN B IMÁDSÁGOS ItÖNW Sz evangyéliom népe számára régi jeles szerzők műveiből szerkesztette: KOVÁCS SÁNDOR. Bra egyszerű Kötésben K 1.60 angolvászon kötésben tokkal . . . „ 5.— Feketebőr- vagy fehér csontkötésben „ 8.— Szép bibliai címképpel. Elárusító lelkészek, tanítók s mások is naßy = kedvezményben részesülnek. = Hornyánszky Viktor p.r. és kir. udvari könyvnyomdája líudapeston. 36.761.