Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-26 / 43. szám

414 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 előbb az országban valamely hivatalt avagy méltóságot viselt, az a nevezett birtokosoknál e végből külön jelentkezzék, a kik aztán vele ez ügyet letárgyalják s azt Hozzánk felterjesztve, a döntést tőlünk várják. Hogy pedig a közönséges vitézek s ezek vezetői, főleg a mi szolgálatunkból elbocsátottak, a szükséges megélhetés eszközei nélkül ne szűkölködjenek: többször említett biztosaink útján gondoskodni fogunk arról, hogy esetleg mint magyar katonák a hadvezetőség által biztos zsoldért alkalmaztassanak. A megyéknek és városoknak pedig szabadjukban áll, hogy magokat a nevezett bizottság előtt két, kellő utasítással ellátott küldött által képviseltessék s a békeszerzés munkáját szemmel követhessék. Valamennyinek, s általán bárkinek, a ki a commissió elé járul, hadvezetőink, úgy az oda, mint a visszamenetelre, salvus conductust s teljes sértetlenséget fognak biztosítani, még pedig teljesen ingyen. Azonkívül, meghagytuk többször említett biztosainknak többek közt azt is, hogy ha bárki a nemrég tartott soproni országgyűlésre való hivatkozással (a melynek határozatait teljes épségükben fenn akarjuk tartani) jogát követelné, s visszahelyeztetését sürgetné jószágaiba avagy hivatalába, vagy pedig az ez országgyűlés által hozott 25. és 26. t.-cikk alapján panaszt emelne, hogy vallásának szabad gyakorlatában háborgatják s hogy az e törvényben neki odaítélt templomot, iskolát mindezideig nem kapta vissza; neki menten elégtételt kell szolgáltatni. Kérjék az ily igényre jogosítottak a törvény haladéktalan végrehajtását, s tapasztalni fogják, hogy a mi őket joggal megilleti, azt a bizottságtól meg is kapják. A mennyiben pedig azt a hitlevelet, a melyet 1655. évben, megkoronáztatásunkat megelőzőleg kiadtunk s a mely annyi sok szóbeszéd tárgyát képezi, különféle homályos értelmezésekkel annyifelé s oly kényre kedvre magyarázzák, hogy a legellentétesebb vélemények következtében szükségképen maga a királyi méltóság és kormány válik semmivé, sőt miként a tapasztalat mutatja, magok az ország rendei és lakosai is, e vélemény különbség révén, visszavonásba és gyülölségbe esnek: ugyané biztosainknak meghagytuk, hogy a magyar ügyekben járatos és békességszerető férfiakkal beható és komoly tárgyalás alá vegyék a kérdést, mikép volna e hitlevél eredeti értelme megállapítható és az teljes megbízhatósággal magyarázható. Hogy — a mi minden országnak főéletfeltétele — király és alattvalók között a közügyekre nézve a teljes egyértelműség helyreálljon s egyházi és világi ügyek számára egyaránt biztos és tartós alap létesüljön ; előkelők s alantas sorsúak egyenlő igazságban részesüljenek; királyi kincstárunk s a hadügy dolgában határozott eljárást és állandó rendet teremtsünk. Mindez szorgos munkával előkészítendő, hogy a legközelebbi országgyűlésén, a melyet a mostani zavarok lecsillapítása után Isten segítségével összehívni első teendőnk lesz, a karok és rendek behatóbb tárgyalása és megállapodása alapján, nevezett hitlevél, ősi szokás szerint, határozott s állandó érvényű törvénycikkbe foglaltassék s evvel, az ország és nemzet régi dicsősége ismét helyre álljon s a lakosság, érzelemben és hatalomban királyával egybeforrva, magáról s birtokáról, a nőkről s gyermekekről, egyszóval az egész hazáról a rettenetes török igát végleg lerázhassa. Kegyelmesen elvárjuk azért, hogy az ország e megbékítésére irányuló kegyes atyai jó szándékunkat az összes karok és rendek maguk és utódaik biztonsága érdekében készséggel felkarolják s egyes a zavarosban csak a magok haszna után halászó önző emberek által magokat elcsábíttatni nem hagyják; ellenkezőleg, hogy köteles alattvalói engedelmességgel törvényes királyuknak atyai keblére borúivá, a haza tartós békéjének visszaállításában, annak boldogságára, készséggel közre fognak működni, mely célból nékik királyi s atyai jóindulatunkat kegyelmesen felajánljuk. Viszont azokkal szemben, a kik a kitűzött határidőn belül felajánlott kegyelmünket és békülékenységünket visszautasítva, a jelzett commissió előtt meg nem jelennek, sőt a királyuk, hazájuk és a keresztyénség elleni összeesküvésben tovább is makacsúl megmaradnának: mint hűtlenség bűnével terheltekkel s vádlottakkal szemben, királyi megbotránkozásunk kifejezése mellett, a törvények teljes szigorát fogjuk alkalmazni. Miért is óvást teszünk Isten, az utókor és az egész keresztyénség színe előtt, kijelentve, hogy mindazon bajok, pusztulások és nyomorúságok dolgában, a melyek országunkat s ennek és a szomszédos tartományoknak lakosait, sőt az egész keresztyénséget érték s a melyeknek eltávolítására mit sem hagytunk megkiséreletlenül, teljesen ártatlanok és tiszták vagyunk s hogy e bajokért a felelősség csupán azokat terheli, a kik szertelen önzésök és nagyralátások által vezettetve, az ország és a haza dolgát háttérbe szorítva, királyi s atyai ismételt intelmeinket s békülékeny ajánlatainkat őrült megátalkodottsággal visszautasították. Kelt Line várában 1684 január 12-én, római császárságunk 26-ik, magyar királyságunk 29-ik, cseh királyságunk 28-ik évében". Ez íme amaz ékes, ország-világba kihiresztelt amnestia; a nemzet sérelmeinek híres megorvoslása; a benső zavarok következtében megtépázott és elgyötört szegény Magyarország gondos atyai megbékítésének nagy oklevele! Ha a szavakat nézzük csak, mintha volna is valami értékök; de ha a tartalmat vizsgáljuk, kigyó rejtőzik a levelek, a homályos és sokfelé magyarázható szavak mögött. Magyarország békessége mindig siralmas volt, de sohasem biztos, sohasem gondtalan, sohasem állandó. A tapasztalat megtanított, hogy hasztalan múlt el annyi harc, s erősítették meg mind két oldalról ismételve a békét: azért az osztrákoknak mindig akadt újabb alkalma a békebontásra; sőt hogy mióta Magyarországon osztrák házbeli királyok uralkodnak, békénk sohasem volt biztos, elnyomatásunk sohasem szünetelt, szabadságunkat állandó csel, szokszor nyílt erőszak ostromolta; elannyira, hogy ha olykor-olykor, az osztrák hitegetés és csábos ígéretek által elbódítva, valamelyes enyhülést s könnyebbülést reméltünk is, mindig csak annál veszedelmesebb útvesztőbe jutottunk. A pozsonyi commissió és mi más egyéb, mint ilyen tetszetős csapda és meiő törvénytelenség? Hiszen annyi országos törvény, különösen a királyi hitlevél harmadik conditiója s az ebben idézett 1608: X. t.-c. világosan rendelik, hogy a magyar ügyek csak magyarok tanácsával, magyar követek és megbízottak útján tárgyalandók. Vannak tovább a cikkelyek, milyen pl. az 1649 : XLII. t.-c. a mely megtiltja a lakosok nyakára ily commissiók küldését. Nem is járja, hogy a német a magyar király és magyar alattvalói között bíráskodjék, mert ez a hivatal az 1485 : V. t.-c. értelmében kizárólag az országnak törvényesen választott s e méltóságra az ország összes rendei által egyedül illetékesnek elismert nádorát illeti meg. Ám azért e most említett törvényeket, a melyeket az ország lakosainak egyértelmű megállapodása létesített s királyi hitlevél és becsületszó hitelesített, mint illett volna, épen nem tartották meg: ellenkezőleg mindennek épen az ellenkezője történt; s miként a legújabban is megesett, császári nyilatkozat útján a lakosokat különféle törvénytelen commissiókkal terhelték meg, s így őket a magyar ügyek intézésétől elütve, teljesen tájékozatlanul hagyták azon végzések dolgában, a miket az országnak leghatalmasabb ellenségével való ügyében hoztak és határoztak. így