Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-26 / 43. szám

415 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 történt aztán, hogy külföldiek effajta szereplése folytán, a magyarok tudta és beleegyezése nélkül, vagy egyenes ellenzése dacára, csupa önkényből, vagy a béke megvásárlása érdekében, Magyarországnak majd e majd ama részét engedték át a töröknek. Valóban az osztrák ház soha e leghatalmasabb ellenségével nem viselt hadat vagy nem kötött békét, hogy a saját biztonságát ne az ország megkisebbitése árán vásárolta volna meg. ítélje meg most már akárki, mit használt mindeddig az osztrák háztól kapott védelem, mit annyi egyéb fejedelmeknek s királyoknak segélye az ország biztonságának és épségének ? Mikor az így megkisebbített ország romjai s szánandó sorsa hangos fennszóval hirdetik, hogy míg azelőtt erőtől duzzadott, most határai a legszűkebb körre szorúltak s alig van még valamicske maradék, a mely nem az ozmánt uralná vagy ennek adót ne fizetne.... A szomszéd tartományok is, de leginkább Lengyelország tapasztalják, hogy az osztrák ház, jóllehet hatalmas segítségre támaszkodik, Magyarországot többé megvédeni nem képes. A királyi hitlevél intézkedik ugyanarról, nehogy az ország határai megszorittassanak: ámde a végek meggyengítése, őrségeik elbocsátása vagy fizetéseik megtagadása következtében elveszett az ország java-része s annyi ezer meg ezer lélek nyomorult szolgaságba jutott. Tudja az egész keresztyén világ, hogy Várad és Újvár, e nagyfontosságú erődök, nem juthattak volna oly könnyű szerrel az ostromló ellenség hatalmába, ha a császári hadsereg annak idején a segítséget meg nem tagadta volna. Zriny-Ujvár és Székelyhíd erősségeket meg — a török javaslatára, a politikai és józan ész nyilvánvaló megcsúfolásával, lerombolták csak azért, hogy a magyarok erejét gyengítsék. így erősítették ők az ország határait s így törekedtek nyakunkról a török hatalmat elűzni. Nem tagadjuk, hogy a császár ő felségének komoly törekvése volt, hogy a magyar nemzetet rabságából s a harcok zivatarából, régi alattvalói engedelmességre vezesse vissza: ámde alkotmányos szabadságának visszaállításáról s a királyi hitlevélnek a közbiztonság érdekében való végrehajtásáról komoly," őszinte szó nem esett. Kelepcét, tőrt, hálót vetettek csak elébe, mint gyermekeknek a játékszert: igazi céljok és törekvésök azonban, mely átokként nehezedett a nemzetre, az ország alkotmányának megsemmisítése s minden harci erénynek kiirtása, hogy az ősi nemességnek még csak hamva se maradjon meg. Minthogy pedig e célt soha erőszakkal el nem érhették, hát ez átkos commissiók révén kísérelték mindig meg, mert tudták, hogy ez úton a nemzetet mindig pártokra szakítják. E commissiók kegyetlenségének gyászos tanuja: a szétmarcangolt, több holttetemmé vált nemzet; az alkotmányos szabadságért vértanúhalált halt annyi jelesünk vesztőhelyei; a szerte tapasztalható inség és pusztulás; melyeknek okozója — meg kell vallanunk — nem a természeténél fogva kegyelmességre hajló császári felség, hanem evvel visszaélő gonosz minisztereinek gonosz tanácsa volt. Nékik e szirteket keriilniök kellett volna, a helyett, hogy a királyi hajót sekély szorosba vezessék, a melyet csak bő vérontás árán duzzaszthatnak meg. Az orvosszert is, a melyet e mozgalmak kezdetén nyújtottak, az atyának s nem az ítélő bírónak vagy uraságnak kezével kellett volna nyújtani : s nem belehajszolni a szabad népet, hogy az őt fenyegető szolgaság iránti ellenszenvből csak annál elszántabb legyen az ellenállásban. Mondja s vallja meg a német, ha van szivében csak egy csepp nemes vér, hogy akár a jelen mozgalmak, akár béke idején, volt-e az ország törvényei és kiváltságai értelmében valamiben oly fogyatkozása, hogy ne ért volna el mindent, a mit kivánt ? A míg virágzott Magyarország s teljes mértékben élvezte jogait, a királyi felséget, mint a nemzet törvényesen megválasztott fejedelmét, nemcsak tisztelettel övezte, de engedelmes és hódolattal alázatos is volt vele szemben minden jogos szolgálatban. Tanúi ennek a magyar vérrel áztatott harcmezők s a rajtok szerte szórt tetemhalmok. A királyi fenség dicsőségének épségeért és sértetlenségeért s csakhogy az ő örökös tartományainak baja ne essék, magát, birtokait, családját és országát mindig készséggel tette ki veszedelemnek a magyar. Az osztrákházbeli fejedelmeknek a magyar nemzet minden dolgukban s kívánságukban mindenkor serény és szolgálatkész alattvalója volt. De mert uralomra lépésöknek első percétől fogva egyetlen kormányzó bölcsességök a titkos törekvés volt, hogy megsemmisítve a magyar szabadságot, e szabad választó országot örökös tartománynyá változtassák : teljesen jogos, igazságos és indokolt volt az is, hogy az ország törvényeinek megsértői s szent esküvésök megszegői ellen a nemzet — minthogy sem kéréssel, sem könyörgéssel őket a törvényes úton való kormányzásra rábírni nem lehetett — a fegyver védelméhez nyúlt. És íme most lázadásnak bélyegezik vállalkozásunkat : mert alkotmányos szabadságunk helyreállításáért fegyvert ragadtunk, de csak miután annak békés kivívására minden lehető utat és módot hasztalanul kíséreltünk meg. Mennyi költséget áldoztunk fel! Hogy könyörögtünk térdenállva ő felsége előtt! Tanunk az Isten, kinek tekintetét és bosszúállását senki ki nem kerülheti. Tanúink az ő felsége kegyelmes trónja elé járult megyei számos követségek; tanúink e követségeknek paloták küszöbeitől — paloták küszöbeihez vezető lábnyomai. Panaszkodhattak ugyan akármennyit, az udvar megvetette őket s hazatértek üresen s csalódottan. A hányszor csak az ország rendei az eskü szentségét és a hitlevél megtartását hangoztatták: mindig hűtlenséggel vádolták meg. Kérelmükre mindig csak kerülő feleletet kaptak, egyenes választ soha. ígéretet a bajok orvoslása dolgában kaptak ugyan, de orvoslást soha, vagy vajmi ritkán. Ki fog ezek után is még bennünket lázadóknak nevezni, mint kiket csak önzés és nagyravágyás ösztönözne ? Hogy mert oly sok jogtalanság és üldöztetés után, miknek elsorolásától visszaborzad a lélek, e jogos és szükséges s az ország törvényeibe alapozott védelemhez fogtunk: többre becsülve a becsületes halált az elviselhetlen és becstelen szolgaságnál!" A mi a soproni országgyűlést nézi, ám vegyük szemügyre — ha úgy tetszik — annak iratait és törvénycikkeit vizsgáljuk meg behatóbban, mit tartalmaz az, az ország biztonsága, a magyar nemzet fenmaradása s hatalmas ellenségével szemben való megvédése dolgában; s hogy vájjon a lelkek őszinte egybeforrasztására az evangelikus vallásnak törvényes jogaiba való visszahelyezésére, királyi hitlevél és törvény értelmében, hozott-e az határozatot ? Ellenkezőleg — kiviláglik, hogy minden alkudozás és határozat célja és törekvése az volt, hogy az evangelikus vallást gyökerestől kiirtsák, az ország lakosait pártviszályba döntsék, hogy majd aztán annál könnyebben elnyomhassák; a mint, hogy az ez országgyűlés által hozott 25. és 26. t.-cikkek is, a melyek az evangelikus rendek nagy fájdalmára és szomorúságára (bár hozzájárulások nélkül) merő szemfényvesztésből erőszakoltattak rájok s illesztettek be a többi elfogult határozatok közé, bár a királyi hitlevél megkívánja, semmiféle elégtételről nem emlékeznek, csupán annyit szabván meg, hogy az evangélikusoktól elfoglalt több száz templomból néhány megyében 2—3 templom adassék vissza; a szabad királyi — ez országban a 4-ik rendet képező — városokban elfoglalt templomuk kárpótlásakép pedig a külvárosokban császári biztosok által fog majd hely kijelöltetni új templom építésére. Az ez országgyűlésen jelen volt evangelikus karok és