Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-26 / 43. szám

431 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 VIII. Hogy az országnak védelme érdekében a végeket törvény szerint védelmezni fogja. IX. Hogy a szabad kir. és bányavárosok kiváltságait s jogait tiszteletben tartja. X. Hogy a királyi koronát soha semmi szin és ürügy alatt az országból ki nem viszi, ki vinni nem engedi s hogy azt törvény értelmében mindkét vallásbeli (r. kath. és prot.) világi koronaörök által itthon őrizteti. XI. Hogy az ország határait meg nem változtatja, sőt azokat szabatosan meghatározza s a hol szükséges, helyreállítja. XII. Hogy Csehországgal s Erdélylyel az eddigi szövetséget tovább is fentartja. XIII. Hogy béke, háború dolgában s a katonaság ügyében is a hazai törvények szerint (16U8 : II.) jár el. XIV. Hogy az elidegenített várakat Magyarország testébe visszakebelezi, illetőleg a magyar korona birtokaként megőrzi. XV. Hogy Lubló várát az elzálogosított szepesi városokkal együtt a lengyel zálogból kiváltja s az országba újból visszakebelezi. XVI. Hogy a hajdúk kiváltságait épségükben meghagyja. XVII. Végül kötelezi magát (Lipót), hogy míg atyja (III. Ferdinand) él és uralkodik, az ország kormányzásába egyáltalán bele nem avatkozik. E pontokat követi a hitlevél záradéka, a következő szöveggel:) „íme az ő fensége elé, megválasztatását megelőzőleg terjesztett feltételek, hogy azokat elfogadni, biztosító levelével, becsületszavával megerősíteni s majdan megkoronáztatása után, ha kormányra jut, törvénybe iktatni és közzétenni kegyeskedjék. Mi tehát, Magyarország s társországai fentnevezett összes karainak és rendeinek e kérelmét kegyelmesen fogadva, hogy jóindulatunkat irántuk megmutassuk: a fent idézett összes feltételeket s ezeknek egész tartalmát helyesnek s jogosnak ismervén el, azokhoz készséggel hozzájárulunk, azokat teljes szövegökben elfogadjuk, jóváhagyjuk és megerősítjük. „Egyben megígérjük s becsületszavunkkal biztosítjuk a karokat és rendeket, hogy mind e feltételeket, uralkodásunk egész idején magunk is megtartjuk, kedvelt hű alattvalóinkkal is — rendre s rangra való tekintet nélkül — megtartatjuk, a mint hogy mind ezt jelen hitlevelünk által elfogadjuk, helybenhagyjuk, megerősítjük és megígérjük. Minek hitelére és bizonyságáúl jelen okiratot sajátkezűleg aláírtuk s pecsétünk rányomásával is megerősítettük. Kelt a pozsonyi királyi várban 1655 jun. 25-én." * E hitlevélből megismerheti s megítélheti az egész világ a magyar királyi hatalom határait, a miként azokat a nemzet ama feltételekben körvonalozta. Ámde az absolut uralomra való törekvés, nem törődve az adott eskü szentségével, ama feltételeket teljesen félrelökte s így okozója lett a minket sújtó, gyászos jelen szerencsétlenségnek is. * Ama császári manifestum pedig így hangzik: „Mi, Lipót, Isten kegyelméből választott római császár, Német-, Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát-, Szlavonországok stb. királya, Ausztria főhercege, Burgundia, Brabantia, Stiria, Karintia, Krajna hercege, Morvaország őrgrófja, Habsburg, Tirol, Görtz grófja stb. Tudtára adjuk jelen iratunkkal mindenkinek, a kiket illet, Magyarországunk s társországai karainak és rendeinek: főpapjainak t. i. és zászlósurainak, mágnásainak és nemeseinek, nemkülönben a szabad kir. városoknak s minden egyéb bármely rendű és rangú lakosoknak, egyenként és összesen: Tudva van az egész keresztyén világ előtt, mily szorgos atyai gonddal igyekeztünk mi ezt a mi szakadatlan egyenetlenség által felforgatott s ez okon a nyomor örvényébe döntött Magyarországunkat békés és virágzó állapotba juttatni. Bizonyítják ezt: a tekintélyes és békeszerető férfiak által létesített commissiók egész sora, a királyi részről különféle időkben készséggel felajánlott feltételek, végre maga a soproni országgyűlés, a melyet ugyancsak e célból, mintegy az ügyek békés állapotra való hozatalának egyetlen s utolsó mentsvárát hittük egybe s a melyen magunk is, személyes jólétünk nem minden kockáztatása nélkül, személyesen résztvettünk, azon kétségtelen reménytől hajtatva, hogy kitartó és éber fáradozásaink, melyeket az országnak törvényes királya iránti ősi hű engedelmességre való visszavezetése s feldúlt békességének visszaállítása érdekében kifejtettünk, meghozzák hasznos gyümölcsüket. Ámde erősebb volt a hűségtörők gonoszsága: s egyeseknek vészes nagyralátása álnok rosszakarattal felforgatott mindent, a mire a jóknak őszinte és szorgos igyekezete irányult. Mert oda fajult már a 'lázadók vakmerősége, hogy a lakosság nagy tömegét hamis rábeszéléssel a magok pártjára igyekeztek csábítani; ezt az apostoli országot, nyilvánvaló árulással, a török igába elalkudták; a keresztyénség legfélelmesebb, megátalkodott ellenségével tényleges szövetségbe léptek; s a saját hazájukkal egyetemben többi hű tartományainkat is tüzzelvassal pusztították: mígnem, Istennek az igaz ügyet védő kegyelméből, a törököt, lázadó szövetségeseivel együtt, ismételt győzelem után, bénává nem vertük. Vájjon létez-e uralkodó, avagy fejedelem, a ki alattvalóinak ilyetén megátalkodottságát s a saját királyuk ellen való szentségtörő támadását közönyös lélekkel viselné? Avagy nem első dolgának ismerné-e a hűtleneknek a legszigorúbb megbüntetését? Mi is ugyan győzedelmes seregeinket büntetésből joggal rájok zúdíthatnék: ámde velünk született jóindulatunk s különös szeretetünk által vezettetve, a melyet ez ősi ország, mint a keresztyénség előbástyája iránt szünetlenül táplálunk, a bűn megérdemelt megtorlásának elébe helyezzük a jóságot s ezúttal is csak e jóindulatnak módjait és útjait kutatjuk, azt t. i., hogyan s mikép lehetne a félrevezetett népet, az örök boldogtalanság örvényéből, a török igából, melynek őt a lázadás fejei álnokul alá vetni törekesznek, kiszabadítani. Hogy tehát erkölcstelen törekvéseiket atyai jósággal lerontsuk (mert tapasztaljuk, hogy az óvatlanokat újból és újból megkörnyékezik): a jó útról letértek megtérítését célzó annyi s oly különféle hiába való kísérlet után: most ez atyai szívből fakadó utolsó intelemmel intünk kivétel nélkül mindenkit, a ki a lázadásba volt bonyolódva, de kinek igaz és őszinte a megtérő szándéka, jóindulatú intelmünket királyi komoly és ünnepélyes szóval megpecsételt igéretünkkel tetézve, hogy ha a jövő február utolsó napjáig a mi tejhatalommal felruházott s e hivatásukatjövő hó közepén Pozsonyban megkezdő biztosaink előtt a lázadásban való részvételt s a törökkel és a lázadókkal való szövetséget esküvel megtagadják s a királyuk iránti hűségesküt újból leteszik, igérve, hogy ezentúl hűséges és engedelmes alattvalókká lesznek: valamenynyien és egyénenként teljes amnestiát nyernek, azonfelül régi nemességöket, nevöket és rangjukat, nemkülönben még meglévő, úgy ingó, mint ingatlan javaikat visszakapják s azokba őket említett s erre felhatalmazott biztosaink tényleg visszahelyezik. Ha tán e megtérők egyike-másika