Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-26 / 43. szám

(e) MELLÉKLET. (5) Thököly Imre 1684. évi kiáltványa.* Thököly Imre fejedelem s a Magyar királyság kapcsolt részeinek ura stb. a keresztyén világ összes uralkodóinak, fejedelmeinek, államainak, a szent római birodalom rendeinek, nemkülönben a vérig zaklatott Magyarország rabigában nyögő polgárainak — üdvöt. Az átkos visszavonás lelke, a mely a magyar szabadság nagy vesztére, teljesen hatalmába kerítette a kedélyeket, gyászba borult hazánk nagy sok nyomorúságának betetőzésekép oda juttatta e nemzetet, hogy míg polgárai egymás ellen patvarkodnak: ős ellenségünk, a pozsonyi commissió révén, az ország törvényeinek s alkotmányos szabadságának a kegyelemdöfést készül megadni. Boldogtalan polgárok, hová sodorta őket a pártoskodás ! Fejőket vesztve, világ örök csúfjára, oly útra léptek, a melyet őseink semmi szín alatt nem tapodtak volna s a melyre lépni, nekünk magunknak is, jog és igazság szerint, elviselhetetlen volna. Ha tán valaki azon véleményben áltatta magát, hogy a magyar nemzettel szemben a császári udvar szándéka komoly és őszinte s hogy — miként azt székiben nagy ékes szóval hirdetik — a magyarországi mozgalmak lecsillapításából a keresztyén világ lát* majd hasznot és gyarapodást: az a szent római birodalom császárának neve alatt megjelent kiáltványból meggyőződhetik, hogy itt nem egy idült bajnak megorvoslása, nem gyógyszerkeresés a cél; hanem újból való feltörése azon sebeknek, a melyeket kellő időben, enyhe kenőcscsel s kevesebb gonddal bízvást meggyógyíthattak volna. E felfogás igazságtalanság volna a magyarokkal szem* A Thököly Imre szabadságharcának egyik legérdekesebb okirata e kiáltvány, a mely — mintegy visszatekintöleg — hű képében feltárja előttünk az egész mozgalom lényegét. A Habsburgház, a mely kezdetben Thököly hadi szerencséje által rákényszerítve, ismételve maga kereste, de sohasem őszinte indulattal, a békét s a mely Bécsnek ostromzár alatt léte idején is maga indított béketárgyalásokat: mint mindig, valamely szerencsés eset következtében, most is Bécsnek Sobiesky lengyel király által történt felszabadítása után, egyszerre megszakította a béketárgyalást s 1684 jan. 12-én Lincben kiadott amnesztiális manifesztumával (1. alább a szövegben) Lipót király egy bizottságot küldött ki Pozsonyba, oly célból, hogy ez a megtérőkkel tárgyaljon, a hajthatatlanokkal pedig a legkegyetlenebbül elbánjon. É commissió hivatása lett volna a királyi hitlevélnek magyarázata is, a mi egyértelmíí volt e hitlevél erejének és érvényének teljes megsemmisítésével s így hazánkban az abszolút uralom behozatalával. E manifesztum késztette Thökölyt az itt némi kihagyásokkal és rövidítésekkel, egyébként bárha szabadabb, de az eredeti szöveg tartalmához teljesen hü fordításban közlendő kiáltvány kibocsátására, a melyben hivatkozva egyrészt az aranybulla záradékára s a választott Habsburgházbeli királyok által aláírt s esküvel pecsételt koronázási hitlevélre, ráutalva másrészt, hogy a Habsburg-ház e hitlevelet sohasem vette komolyan, sőt egész politikája eleitől fogva abban összpontosult, hogy Magyarországból, mint szabad választó királyságból, osztrák mintára, örökös tartományt csináljon s alkalmi okul e célból használta fel első sorban a protestantizmus üldözését: történeti érvekkel, II. Endre aranybullájára, a bécsi és linci békekötésekre s az ezeket becikkelyező 1608. 1647. évi s egyéb törvényekre, s a királyi koronázási hitlevélre magára utalva, bizonyítja, hogy fegyverfogása jogos és törvényes, mert a nemzet önvédelmi jogából fakadó volt s egyben leleplezi a tervezett híres pozsonyi „commissiót", mint a melynek egyáltalán nincs az alkotmányban semmi alapja s célja sem más, mint alattomos törekvés, a nemzet jogainak tetszetős címen való elkobzására. Azért óvást emel a commissió ellen ; hangsúlyozza, miért fogott fegyvert; s felszólítja az egész nemzetet a kitartó, az elszánt küzdelemre. Sajnos, ekkor már alkonyodott... Nemsokára jött 1687 s majd a bujdosás és számkivetés... De van feltámadás ! ben, a kik évek oly hosszú sora óta, az esküszegő módon eltiport szabadság védelmében, annyi harcmezőn, oly sokszor ontották vérüket. Ügyünk igazságát nem ismeri az, a ki bennünket, a kik régi dicső szabadságunk visszavívására most fegyvert fogtunk, kifejtett tevékenységünkért, megvádol s megbélyegez: holott széles e világon mindenki, a ki ügyünket őszintén és elfogulatlanul ítéli meg, jó tudja, hogy bennünket e lépesre egyenesen az ország törvényei, az igazság, a józan megfontolás és a végső szükség késztettek. E politikai viharok gyökeres lecsillapítására s megszüntetésére nem hiányoztak az alkalmas, uralkodók és fejedelmek jótállásával biztosított célravezető eszközök: persze, ha a csábító szerencse s az ebbe alapozott reménykedés hiú szele a mult éven azokat el nem sodorta volna; mintha bizony a szerencse nem tudna alakot cserélni s mintha egy szerencsés esemény szükségkép az állandóságot vonná maga után* Három évvel ezelőtt egybehítták a soproni országgyűlést, de ennek is célja inkább a lelkek megtévesztése, mint megnyugtatása volt. E gyűlésen hoztak ugyan több törvénycikket, az uralmon levő párt kénye-kedve s érdeke szerint: ámde alig van e cikkek között csak egyetlenegy, a mely ne volna tele körmönfont kétszínűségekkel s a melyet a rezervátio mentális elvénél fogva teljesen ellenkező módon magyarázni nem lehetne. Ugyan e forrásból fakadt a mostani pozsonyi commissió is : e takaró, a melybe a telhetetlen uralmi vágy burkolódzik; törvénytelenségnek törvénytelen szülöttje, gonoszságnak még gonoszabb fajzatja, a melynek célja megfojtani a magyar szabadságot, hogy győzelemre juttassa az absolut uralmat. E világba szerte szórt iratokban azzal vádolnak bennünket, hogy lázadók vagyunk, hogy megtagadtuk a keresztyénséget. A legszörnyűbb rágalmakat zúdítják nyakunkba: holott pedig az igazságos kormányt sohse vetettük meg s mint ő királyi Felségének hű alattvalói sohsem kívántunk mást, mint szigor helyett méltányosságot, készek egyébként mindenben a legalázatosabb engedelmességre. Idők végéig megmaradnak s a késő utódok előtt tanúbizonyságunkul szolgálnak majd a sérelmeknek annyi megírt könyvei, a melyekben bajaink enyhítéseért könyörögtünk: ámde az absolut uralmi vágy mindekkoráig hatalmasabb volt; sőt ha olykor talán fel-fel tűnt is valamelyes színleges elégtételadásnak véres könnyek árán előbűvölt képe, sohsem őrizte meg, de rendszerint elváltoztatta ábrázatát, hogy a szabadság takarója alatt maga a szabadság pusztuljon el. Soha az ország karai és rendei olyasmit nem kívántak a császártól és királytól, a miben igázok ne lett volna s a minek a királyi hitlevélben s az ebben hivatkozott törvényekben jogalapja ne lett volna. Nem is lehetett volna ő felségét a sérelmek orvoslására s az igazságtalan elnyomás fékezésére hathatósabb eszközzel sarkalni, mint a saját királyi hitlevelével, a melynek lelkiismeretes megtartását sajátkezű névaláírásával s királyi pecsétjével, több, királyi esküjével igérte meg. Ott van az ország végzései között II. vagy jeruzsálemi András király diplomája, de megtalálható a szent * Célzás Bécsnek felszabadítására Sobjeszki lengyel király által.