Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-26 / 43. szám

405 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 emlegetheti méltókép fájdalmamnak, melynek oka magam voltam és örömömnek, a mely tőled eredt, bivonyítékait ? Ezen a napon öltelek meg egykor szivemben Jézusom, a kí üdvözítésemre eljöttél e világra és épen ezen a napon méltóztattál nekem benső békét hirdetni, miután életemről általános bűnvallomást tettem; bátorságot is öntöttel belém, hogy a te nagyságos és csodálatraméltó dolgaid hirdetésére és nyilvánosságra hozatalára ezen vallomásomat megírjam; visszaidézted lelkembe gyalázatosságomat és hálátlanságomat, hogy azokból tűnjék ki könyörületességed nagysága; elbeszéltem neked hűtlenségemet, hogy gonoszságom nyilvánvalóvá legyen és romlottságom benső rothadtsága napvilágra jöjjön. Ki voltam ó Uram, ki voltam és haj, újra kezdem: ki voltam, midőn törvényed zaboláját elszakítva, futottam a földi élet úttalan útjain, megszentségtelenítvén szentségeidet, megvetve parancsolataidat és visszautasítva igéd üdvözítő eledelét. Bálványa voltam magam az én teremtett valómnak, mint a kenyéreledelt, mohón ettem a méltatlanságot: a világnak, a testnek és ördögnek voltam a rabszolgája. így szaladtam zabolátlanul a romlás oly szélesen húzódó útjain, a melyek mind egyeneseknek látszottak, de mégis tele voltak örvényekkel, Ki vagyok én, hogy megemlékeztél rólam és a te akaratod visszavezérelt engem tehozzád. És mily csodás utakon, módokon végezted el irgalmadnak ezen művét; mely világi élvet és kéjét nem ízleltettél meg velem, mely keserűséget nem itattál meg velem, oly csodálatos módon elegyítvén ezt amazzal és a mámorból sohasem hiányzott a keserűség! De ezen kísértések sem voltak vigasztalás nélkül azért, hogy ne ragaszkodjam az előbbeniekhez és el ne fogyatkozzam a balsorsban. Majd porig aláztad, majd felemelted világi sorsomat, üldözéseket hoztál fejemre, barátokról és pártfogókról is gondoskodtál, az események képeivel megzavartál, de jóra fordulásukkal megvigasztaltál; és ez égész életem foglalatja, a melyet eddig orcád előtt elbeszéltem. Te szőtted azt látogatásaidból és vigasztalásaidból, én bűnökből és hűtlenségből. Te műved volt és szinte irgalmad folytonos munkája, hogy engem visszavezettél a helyes ösvényekre; az én munkám, hogy elforduljak és elpártoljak tőled ; te mindazáltal láttál nem megsemmisülésemben, de esztelenségemben, mert tudtad a határt, melyet elibém szabtál,' hogy járjak a világ útjain, de megrántottad a gyeplőt és megálltam; szólottál és megengedted hallanom szavadat ; meghallottam és megértetted velem; megértettem és szeretetet ébresztettél bennem. íme, hova irányultak eddig irgalmad tanácsai és végzései felőlem. Mily hajlandó volna lelkem, elgondolkodva a velem és érettem véghez vitt műveiden, azt mondani: nem gyötrődöm örökké, de a te bölcseséged tanácsából történt, hogy mindennapi tökéletlenségeim és hibáim tükör módjára mutassák be nekem születésem avagy jelen állapotom ábrázatát. — Ezekből látom, melyek az én hozzám nőtt tulajdonaim, hogy mily hajlandó vagyok az elesésre, a ki minden nap annyiszor botorkálok, megbotlom és elesem; de ezekből bizonyul be az én gyarlóságom; abban pedig, hogy mindazt a bűnt, a mit egykor elkövettem és azoknál nagyobbakat, feledve minden határokat, el ne kövessek és így elesvén, össze ne törjem magam, hanem felkelvén, hozzád térjek meg és állhatatosan parancsolataid szoros útjaiban gyönyörködjem : nyilatkozik meg jóságod és atyai gondoskodásod. Mit kell továbbá ezekből következtetnem, ha csak nem azt, hogy nálad nélkül nem vagyok más, mint tévelygés és sötétség a te orcád előtt, a kit célomnak kellene tekintenem ; de tekintettel magamra, (az elfogadott szólásmód szerint) vagyok mégis valami, de mi? A mikor lelkem, a melynek a te beszéded szerint útja és élete vagy, nem tud sokáig élni, tégedet tekintve célul, nálad nélkül ? állat, hústömeg, rothadás, hamu és por. íme ez az én dicsőségem, a mely tőlem származik ; de mikép tartható a lélek halála az ember dicsőségének ? Mi van bennem továbbá ezen kívül, a mikor a jót kegyelmed nélkül tenni nem tudom ? Vájjon a roszszal fogok-e dicsekedni és azért, hogy erkölcsi cselekedeteket mivelek, nem fogok-e eltévelyedni ? Van ebben a beszédben valami, a mi meghaladja együgyüségemet; engedd, hogy minden utat tévelygésnek tartson, a mely nem feléd vezet. De ha nálad nélkül Uram semmit sem tehetek, mit tehetek veled ? Mindent, ha megerősítendesz engemet, mert ha te velem vagy, ki lehet ellenem? Ez tehát az én valódi dicsőségem : veled kell lennem és dicsekednem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, a mely által megfeszíttetett nekem a világ, én meg a világnak. Ha továbbá a világra nézve meg kell feszítve lennem, miért nem a cselekedetekre nézve, a melyek csakis arra vonatkoznak ? 0 Uram, fülembe cseng valami, de nem mint a te törvényed: segíts kérlek és vezérelj engem; mert bármit mondanak nekem magamról, én mindig aggódni fogok magamért te nélküled, hiszen eddig leélt egész életem megvizsgálásával kimutattad nekem, hogy összes erkölcsi cselekedeteim, a melyekben annyira buzgólkodtam, vagy utálatos kívánságok voltak, vagy hiábavaló csapdosásai a levegőégnek, a melyekből semmi sem maradt nekem, mint a fájdalom, a rosszul és renyhén eltöltött idő miatt, melyet üdvöm munkálására adtál volt nekem. Mily nagy oka ez a többivel együtt, a miről emlékeztem, a fájdalomnak és mennyi bizonyítékát szolgáltatja minden, a mit megismertettél velem, annak, hogy dicsérnem, magasztalnom, dicsőítenem kell tégedet és örvendeznem benned. 0 jó Isten, irgalmas Isten, igazságot szerető Isten, add tudtomra, vájjon az én dolgaim miatt bánkódnom, vagy a tieid miatt örvendeznem kell-e ? De ha az én bánatom azért, hogy tégedet megsértettelek, keserű is, a mikor az én lelkem magasztalja az Urat, örvendeni fog szellemem üdvözítő uramban és így bánkódni fogok a dicséret és örvendezés közepette és örvendeni fogok bánatomban, mivelhogy fájdalmam és örvendezésem a szeretet közös tűzforrásából ered. De honnan vannak ezek, ha nem tőled, ki szeretet vagy; és íme visszatér nyomorúságom és semmiségem, a mennyiben nálad nélkül sem bánkódni, sem örvendezni nem tudok. Ugy érzem azonban, hogy az egyiket is, a másikat is meg tudom tenni, a mennyiben szivemben érezteted magadat, a hol felütötted sátradat, a mely által azt a bűntől megszabadítottad ; de még sáros, tisztátalan és rút ezen lakásod, ámbár azt annyi balsorsban tisztogatni meg nem szűnsz. Minden esetre így van az ; és ebből ered a fájdalom és örvendezés újabb indító oka, hogy nem tudok más lenni, mint csak tisztátalan cserépedény a te tisztaságod szempontjából. Te mégis oly jó vagy, hogy nem tartod méltatlannak bennem lakozni. 0 boldogító körforgása szerető lelkem fájdalmának és örömének, onts könnyeket szemeimből, mert így a nappal a nappalnak hirdeti az igét és az éj az éjszakának emlegeti a tudományt. Nincsenek szavaik, sem beszédeik, a melyeknek hangjait meg ne hallgatnák. 0 igazán boldog napok, a melyeken örvendünk a szeretetben ; boldog éjszakák, a melyeken zokogunk és fekvő helyünket áztatjuk fájdalomkönnyekkel. Mert mindezek hangjait, szavait és beszédeit meghallod te, ó szeretet forrása, kútfeje és világító tüzfénye. Hányszor fakasztották fel bennem az érzéki tárgyak a gyengédség könnyeit; és íme a szeretet annyi és oly magasztos indítéka nem bírja velem megtétetni ezt. Megérdemeltem