Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-26 / 43. szám

406 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 ezerszer a pokol minden gyötrelmeit és Te Isten, megkíméltél engemet; méltó voltam minden földi büntetésre és szomorúságra, viszontagságra és Ínségre s nyomorúságra, de te Uram, ezeknek ezredrészével sem látogattál meg engemet; jogos tehát, hogy örvendjek könyörületességidben, nem hogy panaszkodjam azok miatt, a melyeket szenvedek. Mit hozzak áldozatul neked mindezekért, a mi nem a tied; mert minden, a mi az enyém, rossz; és más jó nem találtatik bennem, a mi nem a tiéd. íme a nagy és csodálatra méltó dolgok, a melyeket emlékezetembe idéz ezen szent ünnepség; és mennyi van és mennyinek felgondolására nyújt alkalmat ez a vallásos titok, a melynek megünneplését különösen ajánlja az egyház. A testben megjelent Isten hol születik? Az istállóban, nem lévén helye a vendégfogadó házban. 0 ég ! 0 föld ! 0 minden elem, bámuljatok; világ szeme, nap állj meg, és minden teremtmények megdöbbenve, csudáljátok a szörnyű valót. 0, ha ti lelketlen és érzéki dolgok, tudnátok, hogy a ti teremtőtök ez a gyermek, a ki fázik és sir a jászolban, talán elfogna a fájdalom és megsiratnátok gyengéd kora nyomorúságait, de nem azért alázta meg, üresítette meg magát és tette magát ki az időjárás és üldözői méltatlanságainak, hogy fájdalomra indítson, hanem hogy szeretetre gerjeszszen ; a szeretet tüzét jött ő a földre bocsátani, mi mást akart, ha nem azt, hogy égjen? És mivel az ember kedvéért jött, a kiért ti mindannyian teremtve vagytok, elhatározta, hogy ő benne, ártatlanságának állapotából kiesett egész természetet megjavítja. Az emberekhez való jóakarat békéje hirdettetik az ő születésében; hanem ő általuk ismét feltűnik a ti célotok is ; mert az ember, a míg a bűn igája alatt maga is az ördög rabja volt, nem tudott veletek a teremtő dicsőségére élni és azért ti is minden teremtett valóságok ellenségeivé lettetek neki. Ő (az ember) halált hozott a maga fejére és a ti fejetekre, a melyen ez a csecsemő, melyet oly tehetetlennek láttunk, győzelmet és diadalt fog aratni. Mert ő az atyának bölcsesége, tökéletessége ; a legmagasztosabbnak igéje, mely által szólott és lett minden; a mi csak elvégeztetett örök időtől és meglett az időben: a szeretet ezen kibeszélhetetlen és megfoghatatlan mysteriumára utal vissza ; mert valamennyire könnyebb a mindenható Istent akként fogni fel, hogy mindent tudott a semmiségből teremteni, mint úgy, hogy ő emberré, teremtménynyé legyen, megüresítse magát, szívesen szenvedjen és meghaljon a teremtményért. 0 Uram, kicsoda az ember, hogy felmagasztalod őt? Drágának látszott a paradicsomban, a mikor őt minden teremtmény urává és uralkodójávó tetted; de drágábbnak látom attól fogva, hogy a te egyszülött fiad megaláztatása, szenvedése, vérehullása és halála által meg akartad váltani őt és kétségkívül ezen okból kiált fel az egyház a szentlélektől megszállva, az ihletés állapotában: ó boldog az a vétek, a mely megérdemelte, hogy ily nagy megváltója legyen. A mindenhatóság nagy bizonysága volt: teremteni, és a bölcseség nagy műve, rendezni mindent, de talán merem azt mondani: nagyobb dolgok valának a mi megigazításunk imádandó titkában megnyilatkozó műveid, hogy tudniillik Isten meg birta magát alázni, megüresíteni és emberré bírt lenni és ezen bámulatra, de — még inkább — imádatra méltó módon az emberi természetet megjavította. De mit mondok Uram; szánd meg oktalanságomat, mert minden tökéletes, minden egyformán imádandó benned: de mégis, sok bölcselő átlátta a természet világánál fogva is, hogy te voltál mindeneknek teremtője, hanem a te fiadnak keresztje és szenvedése a te kiválasztott népednek, a törvény és az ide vonatkozó próféciák őrének szemében gyalázattá, a népeknek bolondsággá lett: és a te kegyelmed nélkül nem is bírta azt elhinni soha senki; azért a mindenhatóságból eredő teremtés, a megváltás, mivel bizonyos mértékben a jóságnak és a szeretetnek sajátos műve volt, — mintegy átöleli egyiket, másikat is, úgy a mindenhatóságot, mint a szeretetet; mert nem határoztad volna el öröktől fogva a teremtést, ha csak nem szeretted volna öröktől fogva az embert; de meg sem váltottad volna, ha nem teremtetted volna; azért a mindenhatóság mindig össsze van kötve benned a szeretettel és ez azzal. Mert, hogy hogy nem szeretted volna te azon valóságokat, a melyek a te lényedben részesek, ki maga a jóság vagy és a ki magadat szereted mindenekben ? Mindazáltal az emberben nem a te lényedet, hanem azt váltottad meg, a mi benne teremtmény : a lelket és a testet. Ebből kitűnik azoknak a tévelygése, a kik az ember tulajdon lelkét a te istenséged részének állítják; mert hogy ha ez így volna, te magad vétkeztél volna és a fiú saját magát váltotta volna meg, mint Isten. Szeretted tehát az embert, mint a te teremtményedet, de a te szereteted különösen abban nyilatkozik meg, hogy a te képedre és hasonlatosságodra akartad őt teremteni, azért, hogy feljebb becsültessék minden teremtménynél és a te holdalatti háztartásodnak legyen a vezetője. Csodálatos ez a te műved, ez a lelkes állat, a te ősképed, saját maga számára is felfoghatatlan; mert valóban minden, a mi tégedet megillet, véghetetlen és feltétlenül tökéletes módon megvan benne korlátoltan és tökéletlenül, viszonyítva a te tökéletességedhez, noha mint teremtményben tökéletesen. Tehát az ő lelke igazán a te képedet ábrázolja és azért az ő hatalma és lényege nekünk megfoghatatlan; és épen ez a te csodálatos és imádandó titkod, miszerint olyan legyen, hogy annak komoly megfontolása által megerősödjék a teremtőben vetett hit. Nehogy azért kételkedjék a te létezésedben ó Isten, mivel fel nem fog, a mikor tulajdon lelkének létezését is kétségkívül tudja, ámbár nem ismeri, mi az és mimódon munkál, és így az ő együgyű tudatlanságában alávesse magát teneked és az ő értelmét a hit engedelmére hajtsa: megtalálja tehát magában a te hasonlatosságodat, álmélkodik a te képed láttára, és mentől figyelmesebben szemléli, az ő tökéletlen ismeretében, valamennyire felfogja tökéletességedet, végtelenül tökéletesebb módon ruházván reád mindazt, a mit saját magában megtalál. Mit mondjak neked Uram, az ő lelkének és testének azon egységéről, a mely által saját magadat közlöd véle; mert te élteted lelkét és általad él, valamint teste él lelke által. Ennélfogva fontolóra vévén értelmemet, a mely által az eszméket felfogom és ezek felől okoskodom, felfoghatatlansága által a te lényeged ismeretére emelkedem fel, a mely mindent magában foglal és mindenben benne van. Fontolóra veszem emlékezetemet, a mely magában foglal mindent, a mit láttam, a mit hallottam és ezeknél szinte végtelenül többet, a mennyiben igen sok oly képzetem van, a mit sem nem láttam, sem nem hallottam, úgy a múltra, mint a jelenvalóra és a jövendőre vonatkozással, és ez az elmélkedés vezérel engemet mérhetetlen nagyságod felismerésére; megfigyelem akaratom egész terjedelmét és megjelenítem magamnak mindenhatóságodat; képet alkotok magamnak arról, mi visz arra, a mit akarok, és ennek elképzelése a te szeretetedet ábrázolja nekem. De megvallom, nem merek a róluk való elmélkedésemben a kelleténél tovább terjeszkedni, nehogy a csodák közé tévedjek és történetesen olyasmit ne hozzak elő, a mi a józan tannal ellenkezzék; te mindazáltal tudod Uram, hogy ezeket is nem a tudás vágyából jegyzem fel, hanem hogy a róluk való elmélkedéssel