Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-05 / 40. szám

374 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 legelső előharcosa, báró Prónay Dezső, hogy elmondja ünnepi beszédét. A nemes báró országosan közismert és tisztelt egyénisége már maga is a legmagasabbra fokozta a hallgató közönség érdeklődését, s midőn megszólalt csengő, érces hangja és kibontogatta lelkének szárnyait, mind magasabbra és magasabbra ragadta magával hallgatóit. Valóban elmondhatjuk, hogy beszéd oly óriási és mélységes hatást, mint ez, régen, régen ért el. Mintha villanyos áram érte valamennyit, látszott, hogy itt egy érzelem hat át minden szívet: a fenkölt, a megbocsátani igen, de feledni sohasem tudó hazafifájdalom szent és elszánt érzelme. „Csak gyáva nép felejthet ős nagyságot"... Méltó, hogy a magas szárnyalású beszédet, a mely valóságos apotheosisa a vallás által megszentelt hazaszeretetnek, ismerjék s olvassák minél többen. Itt közöljük egész terjedelmében, úgy, a mint azt gyorsíróink megörökítették. Tisztelt ünneplő gyülekezet! f Szeretett Hitfeleim, Tisztelt Honfitársaim! 300 éves fennállását ünnnepli a pozsonyi evang. gyülekezet. Az ünnepnek jelentőségét emelni kivánta az által, hogy meghívta körébe a magyarhoni evang. egyháznak azt a társaságát, a mely a vallásos irodalomnak terjesztésére, ápolására alakult: a Luther-Társaságot." Emelni kivánta az ünnepnek jelentőségét az által is, hogy meghívta körébe a Magyarhoni E. E. Gyámintézetet, a mely a szegény gyülekezetek gyámolításával gyakorolja a keresztyén felebaráti szeretet munkáját. És az ünnepély jelentőségét emelni akarta az által, hogy kegyelettel emléket állít ama lelkésznek, a kit a hazaszeretet és az igazság szeretete vértanúvá avatott. (Éljenzés.) Rázga Pálnak emlékét avatja fel ma a pozsonyi evang. gyülekezet és engem ért ama megtisztelő felszólítás, hogy kifejezést adjak az itt egybejöttek érzelmeinek. Szép, de nehéz feladat. Készséggel tettem eleget a hozzám intézett megtisztelő felszólításnak, mert éreztem, hogy az az állás, a melyet hitsorsosaim bizalmából evang. egyházamban elfoglalok, kötelességemmé teszi, hogy a pozsonyi gyülekezet ünnepén megjelenjek és hogy ha ezen ünnepélyen részvételemet kívánják, a reám jutott, a számomra kijelölt feladatnak megfeleljek. (Hosszan tartó éljenzés.) Meghatva állok e helyen, e lelkészlak küszöbénél, a mely lelkészlakból, övéinek szerető köréből, a zsarnok önkényuralom a szegény evang. lelkészt börtönbe, azután a vesztőhelyre kisérte. Talán Rázga Pálnak egész élete folyását kellene ecsetelnem, de úgy hiszem, helyesebb, ha csak életének legnevezetesebb eszményeit, mozzanatait említem meg. E megye szülötte volt ő. Élete ama fél századba esik, a melyben hazánk egy új nevezetes korszakba lépett, a mely hazánk megújulásának korszaka. A mult század első fele ez. A hazafias szent érzés egész melegségével hatotta akkor át nemzetünk legjobbjait. Áthatotta őket tekintet nélkül arra, hogy mi volt anyanyelvük. A hazaszeretet és a szabadság szeretete lelkesítette hazánk legjobbjait, lelkesítette .evang. egyházunknak kiváló tagjait is. A mult század közepe nagy átalakulások korszaka volt, Az egész államszervezet, a mely majdnem egy ezredéven át egész Európában fennállott, alapjában megrendült, legelőször is Franciaországban. Megrendült pedig ez az államszervezet, mert nem felelt meg többé a teljesen átalakult közgazdasági, azokon felépült és azokból származó társadalmi viszonyoknak és nem felelt meg többé a művelt emberiség lelki világának. A maga idejében teljesen jogosult államszervezet korhadozó volt, átalakulásra szorult. Bekövetkezett ezen átalakulás kora Európa minden országában, bekövetkezett hazánkban is. Sok helyen ez az átalakulás olyan volt, hogy az egyenesen a forradalom jellegével bírt. Hazánkban ez átalakulás jellege más. Bármily nagy és rohamos volt az az átalakulás, a mely 1848;ban történt, az a törvényesség keretében történt meg, (Úgy van!) és ha az 1848. és 49-es évek eseményeiben van forradalmi elem, nem a nemzeten belül, hanem a nemzet ellen irányult az. A teljesen szabályszerűen a régi alkotmány keretén belül létrejött 1848-iki törvényekkel szemben, azoknak megsemmisítésére irányuló mozgalom: az volt a forradalom. A ki tehát az 1848. évi törvények védelmére kél, nem lépi túl a jogos önvédelem határait. Rázga Pált a szabadság, a hazaszeretet lelkesítette. Közreműködött a pozsonyi nemzetőrség szervezésénél. Lelkesítette honfitársait a haza és a törvények védelmére. Az ő fellépése tehát a jogos önvédelem korlátait nem lépi túl és lelkészi hivatásán belül marad. Még is,, midőn bekövetkezett az a szomorú korszak, hogy aláhanyatlott nemzetünk csillaga: az áldozatok egyike és pedig az elsők egyike ő. Kiragadva övéi köréből, börtönbe viszik és az osztrák katonai vérbíróság sommás eljárása szerint halálra ítélték. Vértanúi halált halt. Életéből négy nagy eszme és négy nagy igazság az, a mit ki kell emelni. A hazaszeretet, az igazságszeretet, az önfeláldozásra való készség és a mindent megbocsájtani tudó keresztyén szeretet, a kiengesztelés. Én az ő életében ezeket látom, mint legmagasabb, legmagasztosabb eszméket és jelenségeket. Vannak korszakok, a midőn a hazaszeretet elhomályosul, háttérbe szorul. És mintha napjainkban is látnánk olyan jelenségeket, melyekből arra lehetne következtetni, hogy a hazaszeretet szent eszméje talán megint el fog homályosulni. Voltak mindig, de napjainkban talán számosabbak azok, a kik azt tartják, hogy a hol jó dolgunk, ott van hazánk. Régi példabeszéd, latinul maradt ránk, látszik, hogy nem új dolog. Ámde ebben az önzés, a rút önzés a maga egész nyíltságával jelentkezik. Ezzel a felfogással ezen az ünnepélyen nem kell soká foglalkoznom. Vannak mások, a kik azt tartják, hogy a hazaszeretet a múlté. Az újkori fejlődés, a szellemi fejlődés, az anyagi fejlődés, közel hozza az embereket egymáshoz; a világ polgára az ember. Oh te szegény gyarló ember, a fönhéjázásod mily nagy! A míg a föld északi sarkát az év legnagyobb részében hó födi: a míg a havasok alján csupán fenyő s fűszál nő s a havasokban a tenyészetnek vége; a míg a sivatag szélén fenyők helyett pálmák díszlenek: mindaddig az emberiség nemzetekre fog tagozódni. A nemzet pedig hazát keres és hazát alkot magának. A hazaszeretet tehát az emberiségre a legszükségesebb, a legtermészetesebb, legnemesebb érzelmek egyike. De vannak, a kik azt tartják, hogy ez mind igaz lehet, de a keresztyénség egyetemessége, mely az egész emberiseget egy nagy családdá egyesíti, a hazaszeretet fölé emelkedik: erre tehát többé szükség nincs. Ez is tévedés! a keresztyénség a maga átalakító, nemesítő hatását a hazaszeretet érzelmében is érvényre juttatja s áthatja azt. Mert más a mai ember hazaszeretete, mint az ókori pogányságé volt, a ki embertársát, mert nem az ő államának polgára volt, barbárnak tartotta.