Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-05 / 40. szám

373 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 A -borús láthatár kiderül. Az ítélet fellegei mögött az igazság napja ragyog. De a mi feladatunk, hogy azon az alapon maradjunk, a hol nem árthat az ítélet. Tartsuk meg, a mink van, hogy senki el ne vegye a mi koronánkat ! Még a legnagyobb hűség mellett is meglehet, hogy a mit alkottunk, csak mulandó, pusztuló pozdorjának fog bizonyulni az ítélet tüzében; de legalább a hűségkoronája a mienk, ha mindvégig megállunk a hitben azon az alapon, mely tegnap és ma és mindörökké ugyanaz : a Jézus Krisztuson ! Ünneplő gyülekezet, a te multadból is 0 szól hozzád intőleg, bátorítólag, buzdítólag. Vajha megértenéd e szózatot! Ő a mi egyházunk és üdvünk örök fundamentoma. Becsüljük meg e fundamentomot, a melyen állunk. Teljesítsük buzgón feladatunkat, épüljünk, építsünk. Készüljünk a megpróbáltatás napjaira s arra a végső nagy napra, a mely üdvösséget vagy kárhozatot jelent. Vigyázzunk ! Imádkozzunk! Dolgozzunk! Ámen. A gyönyörű beszéd, melynek sikerét fokozta a kitűnő szónoki biztossággal és lendülettel ékes előadás, a hallgatóságra felekezeti különbség nélkül mély és intenzív benyomást gyakorolt. Ilyen alkalmakkor valóban így kell prédikálnunk és „nem kirohanásokkal más felekezet ellen", miként ezt Gyurátz Ferenc püspök a gyámintézeti közgyűlésen helyesen hangoztatta, mert a mi fegyverünk nem az erőszak és a türelmetlenség, hanem a szeretet és az igazság. A beszéd végeztével a pozsonyi ev. egyház vegyeskara énekelte el a „Magyar gályarabok énekét", a melynek szövege abból a zivataros időkből való még, a mikor őseinket hitükért gályákra hurcolták (mostani magyar alakjában Jeszenszky Károly mezőberényi lelkésznek köszönjük) ; dallama is régi, tán egykorú: Káldy Gyula fedezte fel. Az ének elegikus szövege és dallama pompásan beleillett az ünnepély hangulatába, a melyen hosszú 300 éves küzdelem emléke rezgett végig: „Térj magadhoz drága Sión, Van még néked Istened, Ki Atyádként fölkaroljon, S szivét oszsza meg veled. Azt dorgálja, kit szeret, Máskép ö nem is tehet, Sión, ezt hát gondoljad meg, Szabj határt bús gyötrelmednek. S bár hordozva zsarnok láncát, Érne kínos rabhalál, Ha hitedet el nem játszád, Utad égbe nyitva áll. Örvendj mindig és vigadj, Emlékezz, ki népe vagy. Sión, nincs több Isten egynél, Benne hát ne kételkedjél!" Nem maradt szív, a mely meg ne dobbant volna, sem szem, a mely ne könyezett volna. S most, e megszentelt, az igazán Isten házába illő hangulatban lépett az oltár elé Gyurátz Ferenc püspök, hogy hálaáldozatot mutasson be buzgó imádságban a megtartó Istennek s áldást mondjon a gyülekezetre. Imája megható, szivet tisztító, lelket emelő volt. E tudósítás írója azóta több jelenvolt idegen felekezetbeli előkelőségekkel találkozott, a kik mind elragadtatással emlékeztek róla. Ti tudtok — mondották — ti protestánsok, imádkozni ... És én elgondolkoztam sokszor azóta : vájjon tudunk-e mi mindnyájan imádkozni . . . Még egy közének s a gyülekezet emelkedett lélekkel oszlott szét, hogy helyt adjon a nyomban ezután megkezdődött német nyelvű istentiszteletnek, a melyen az ünnepi szent beszédet Scholtz Ödön ágfalvi lelkész mondotta. Az oltári szolgálatot Schmidt K. J. pozsonyi lelkész végezte. Ugyanez időben a kis templomban tót nyelvű gyámintézeti istentisztelet is tartatott, a melyen Trsztyénszky Ferenc esperes hirdette a híveknek Isten megigazító Igéjét. így folyt le a gyámintézeti istentisztelet, a melynek alkalmából senki sem távozott üres lélekkel, mert nyelvkülönbség nélkül mindenki megtalálta a maga lelki táplálékát. Hogy mily emelkedett volt a hangulat s mily buzgóság tartotta igézetében a lelkeket, legjobban igazolja a gyámintézeti otfertorium, a mely eddig még soha sehol el nem ért nagy összeget, kerek 600 koronát tett ki. Itt említjük meg, hogy előző estén, a Luther-Társaság ünnepélye után, ennek javára rendezett oífertorium eredménye szintén igen tekintélyes összeg 380 korona volt. A gyámintézeti közgyűlést követő közebéden pedig a Gusztáv Adolf perselybe 434 korona gyűlt egybe. így hát a lefolyt pozsonyi ünnepeken offertoriumok s persely címén kerek 1400 korona jutott a közjótékonyság oltárára, oly összeg, a mely minden szép szónál szebben hirdeti a jelenvoltak hitbuzgóságát és áldozatkészségét. V. A Rázga-emléldábla leleplezése. Programmszerűen a gyániintézeti ünnepi istentiszteletek s a gyámintézeti közgyűlés közé volt beillesztve a Rázga Pál pozsonyi vértanú ev. lelkész egykori lakásába (most Pröhle Henrik lakik ott) elhelyezett emléktábla leleplezése, a mely aktus, a kegyelet ünnepét valóságos nemzeti ünneppé avatta, a melyen hazafias utódok gyújtottak „régi mécsnél új szövétneket". A Bél Mátyás-utca (a régi „Apácza-pálya"), a melyben a paplak áll, már a kora reggeli órák óta igen élénk forgalmú volt s a midőn a leleplezés órája elkövetkezett, beláthatlan embertömeg gyülekezett oda, hogy tanuja s részvevője legyen a kegyeletes ünnepnek. Ott voltak a gyámintézeti ünnepi istentiszteleten részt vett küldöttségek egytől-egyig, a kikhez még a pozsonyvárosi „Kossuth Lajos" tagjai is csatlakoztak, a kik ez alkalomból különös szép számmal jelentek meg, ott láttuk még Thaly Kálmánt, az országos függetlenségi párt alelnökét, Molec Dani volt s Sziklay Ottó jelenlegi pozsonyi I. ker. országos képviselőt, a kir. jogakadémia küldöttségét stb. A mint a vendégek élükön az ünnep szónokával, báró Prónay Dezső egyetemes felügyelővel a templomból a lepeltakarta emléktábla előtt fentartott négyszögtérre vonultak s ott a pódium körül elhelyezkedtek, 10 3/

4 órakor megszólalt a theologusok karéneke: „Rákóczi Ferenc imádsága", a melynek ős szövegét Thaly Kálmán fedezte fel, dallamát pedig a kuruc énekemlékek összegyűjtésében fáradhatatlan Káldy Gyula. „Győzhetetlen én kőszálam, Védelmezőm és kőváram, A keresztfán drága áron Oltalmamat tőled várom. Sebeidnek nagy voltáért, Eneedj kedves áldozatért, Drága, szép piros véredért, Kit kiöntél ez világért." Az archaizmusával sajátságosan csengő, de bensőséges s mély vallásos mystikát lehelő ének kitűnően illett az alkalomra, a midőn egy a nemzeti ügyért vértanú halált halt egyszerű evangelikus lelkész emlékét ünnepélni gyűltünk egybe. Közbe szétfoszlottak az eget napok óta beborító fekete felhők, felragyogott a nap s jóleső verőfény ömlött végig a gyülekezeten, mintha még a természet is velünk együtt akart volna ünnepelni. Most odaáll az emléktábla alá a mi nemzeti ügyünk egyik