Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-05 / 40. szám

372 1906 Azt hiszem, komoly intés ez — nem a régi áldatlan testvérharc felújítására, hanem arra, hogy mi is dolgozzunk a békesség eszközeivel s küzdjünk a békesség fegyvereivel. Ott vannak a szekták. Orvosságot Ígérnek a lelki sebekre s mivel sok a seb, a baj, és sajnos sokszor kevés a gileádi balzsam és még kevesebb, a ki szerető szívvel elvinné a betegség tanyáira, sokan hisznek a hivogatásnak s megváltozott külső helyzetükben üdvöt vélnek találhatni. De ott van az a nagy légió, a mely földi mennyország után törekedve, az örök alaptól elfordul s engesztelhetetlen gyűlölettel támad mindent, a mi egyházra emlékeztet, s úton-útfélén gúny tárgyává teszi a legszentebb dolgokat. S' míg a rombolás prófétái előtt ezerével újjong a tömeg, addig az igazság és a békítő szeretet szava kiáltó szó a pusztában. S e vészek közepette mi sokszor mily gondatlanok vagyunk, sőt sokszor épen akkor ássák alá e fundamentomot, a kik erősítésére volnának hivatva s ott találjuk a közönynek, a hitetlenségnek szellemét, a hol tetteket várnánk hitért, egyházért. Bizony, bizony elnémul a dicsekedés szava; mert a kinek sok adatott, sokat kérnek tőle s mi erről, sajnos, sokszor megfeledkezünk. Ezért olyan komoly a helyzetünk, bár az alap, a melyen anyaszentegyházunk nyugszik, megdönthetetlen ; mert Istentől vettetett II. De a komoly helyzet ne csüggeszszen, hanem annál hathatósabban figyelmeztessen bennünket feladatunkra. Feladatunkat e szavakkal jelöli meg szent igénk: „Isten mellett munkálkodó szolgák vagyunk. Isten majorsága, Isten építése vagytok " Magáról és munkatársairól szól itt az apostol, különösen Péterről, a kit mint az ősapostolt némelyek szembeállítottak Pállal, továbbá Apollosról, a kinek ékes szavú beszéde némelyekben azt a gondolatot keltette fel. mintha csak ez a mód felelne meg az evangéliumnak. De íme az apostol egybefoglalja magát velük; mert tudja, hogy egy az alap, a melyen állanak: a Krisztus, egy a cél, a mely felé törekesznek, az Úr szent házának épülése Isten dicsőségére, a lelkek üdvére. Az, hogy ő Isten kegyelméből alapvető munkát végezhetett, az utána jövők a meglevő alapon tovább építettek, nem tesz különbséget köztük s nem ád egyiknek sem elsőbbséget; mert mindnyájan az Úrral együtt s az Úr kegyelméből munkálkodó szolgák. Ebben találkoznak s a nagy feladat az Úr házának építése egyesíti őket! így legyen nálunk is, Szeretteim az Úrban ! Építsük mi is az Úr szent házát, az anyaszentegyházat, mint Istennek szolgái; de ne feledjük, hogy az alap adva van; attól eltérnünk nem lehet, nem szabad; különben munkánk sem, anyaszentegyházunk sem önmagunk javára nem válhat. Munkálkodjunk, építsünk! Mindnyájunkat illet e szó. Hiszen mindnyájan részesültünk Isten bűnbocsátó kegyelmében s emberi közvetítő nélkül szabadon járulhatunk mennyei Atyánkhoz, különbség nélkül mindnyájan meghozhatjuk szívünk, ajkunk, életünk hálaáldozatát a mindnyájukkal közös kegyelemért — ez a mi egyetemes papságunk! A ki ezt megértette, az munkásnak tekinti magát az Úr házában s munkáján áldás leszen. A ki ezt megértette, az nem verseng az elsőség felett, mert tudja: „a ki ti közöttetek első akar lenni, az legyen mindeneknek szolgája." Vagy talán nincs elég tér a, munkálkodásra? Ott a munkatér mindenütt, a hová az Úr állított. Ott áraszsz áldást hivatalod körében; ott használd adományaidat az Úr szolgálatában ! S hogy többet tehess, jer fogj kezet munkatársaiddal, testvéreiddel! ím itt az áldott Gyámintézet! Munkásokat gyűjt, erőket egyesít, a könyörülő szeretet adományait gyűjtögeti, hogy elvigye oda, a hol legnagyobb szükség van rájuk, a hol a teher alatt mármár összeroskadnak hitünk sorsosai, vagy gondozó kéz, vezető munkás hiányában szétoszlik s elpusztul a nyáj. Szent a munka, melyet a Gyámintézet végez: nemcsak templomokat, iskolákat épít, hanem adományaival elviszi a csiiggedőkhöz az evangeliumi szeretet melegét s megerősíti bennük a ragaszkodást anyaszentegyházunk s üdvünk örök fundamentumához, a Jézus Krisztushoz. Ha kürültekintünk egyházunk mezején, mindenfelé láthatjuk Gyámintézetünk áldásos működésének nyomait s hálával emlegetik nevét, bár szerény eszközökkel dolgozik. Óh mily áldás fakadna nyomában, ha minden evangeiikus hivő buzgó munkásává szegődnék! Fel azért az egyházépítő szent munkára minden téren! Építsünk külön-külön és együttesen, mint az Úrnak munkásai, hogy terjedjen Isten országa és a minél több szív megtalálja otthonát azon az örök alapon: a Jézus Krisztuson, a kiről azt valljuk az apostollal: „Nincsen senkiben másban üdvösség s nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, a mely által kellene megtartatnunk." Ha tág körre kiterjedő nagy munkát nem végezhetsz is, azt megteheted, hogy mint élő kő, mint hivő, buzgó lélek sorakozol az anyaszentegyház tagjai közé s hidd el, sokat tettél; mert hiszen ha mindnyájan élő

r kövek volnunk, immár dicsőségben állana előttünk az Úrnak temploma, az anyaszentegyház. Épülve építeni s építve épülni az igaz alapon, a Jézus Krisztuson — ez legyen szent feladatunk mindenkor! III. Erről az alapról vizsgáljuk végre kilátásunkat. Mit, várhatunk? Milyen lesz a jövendő? . . . Isten igéje bevilágít a jövőbe is és megtanít vigyázni, imádkozni, dolgozni, egyszóval készülni. Az apostol az ítéletre utal, midőn ezt mondja: „Hogyha valaki épít e funclameiitomra aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, pozdorját, mindennek munkája nyilván lészen; mert a nap megmutatja ; mert a tüz által megjelentetik és mindennek munkája, hogy minémü, a tüz megpróbálja. Ha kinek munkája, a melyet épített, megmarad, jutalmát veszi; a kinek munkája megég, kárt vall; ö maga pedig megtartatik; de úgy mint tüz által." Igen, jönni fog az Úr szava szerint a számadás, az ítélet napja. S az ítélet az Úr házában kezdődik. Itt kérdi az Úr először is, hogy hívek voltunk-e. Ámde az utolsó ítéletet még számos ítélet és megpróbáltatás előzi meg e földi korszakban ! Azt hiszem, mindnyájan sejtjük a bekövetkező válságos napokat, midőn a hit és hitetlenség, a világosság és sötétség, a Lélek és a test hatalma élet-halál harcot fognak vívni egymással. Az igazságért folyó küzdelemben mindig elől kell járnia evangeliumi anyaszentegyházunknak, a mint hogy őt fogja érni a legkevesebb ostrom is. Megfogja-e állani helyét ? Erős várként fog-e ott állani továbbra is, vagy csak romjai merednek majd ég felé ? Testvéreim, ez a kérdés, s ünnepünkön sem szabad előle kitérnünk, ha éber őrállók és igaz munkások akarunk lenni . . . Reményünk csak egy lehet: az az alap, a mely minden vészszel dacol: Jézus Krisztus. El fog pusztulni, a mi nem rajta épült s nem belőle való. El fog pusztulni, a mit bensejében megőrölt a hitetlenség férge, vagy elernyesztett a közöny dohos levegője, de sziklaszilárdan állani fog továbbra is Krisztus anyaszentegyháza : az evangéliumnak, a hitnek, az igazi lelki szabadságnak. a szeretetnek egyháza, míg megvalósul Istennek dicsőséges országa s 0 maga lesz minden mindenekben.