Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-05 / 40. szám

371 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 Kegyelem néktek és békesség Istentöl, a mi Atyánktól és a mi Űrünk Jézus Krisztustól. Ámen. „Áldott, a ki jött az Úrnak nevében! Áldunk titeket, a kik az Úrnak házából valók vagytok!" E szóval köszöntötte hajdan Jeruzsálem népe az ünnepre a szent városba sereglő sokaságot. E zsoltárigével köszöntelek én is titeket, egyházunk vezetői, Gyámintézetünk és Luthertársaságunk munkásai gyülekezetünk nevében e szent helyen, az Úrnak templomában! Úgy üdvözlünk benneteket, mint az Úr nevében jött testvéreket, a kik élő hittel áldják az Urat s a kik e hitben és e hitért örömmel munkálkodnak, szívesen áldoznak. Úgy üdvözlünk benneteket, mint az Úr házának tagjait, a kik érzik ennek a háznak, evangeliumi keresztyén anyaszentegyházunknak enyhet, békességet, védelmet, igaz lelki otthont nyújtó közösségét, s egyúttal érzik a szeretet hatalmát, mely örömet-bánatot közössé tesz, hogy az annál nagyobb legyen; ennek siílya pedig a megosztás által kisebbedjék. Mi is az Úr nevében, mint az Úr házanépe köszöntünk titeket, ugyanabban a hitben, mely az Úrra épít, ugyanabban a szeretetben, melynek öröme-bánata közös a testvérekkel. Hiszen erről tanúskodik az a háromszáz éves mult, a melyre gyülekezetünk visszatekint s a melynek ünnepet szentel. Köszönjük, hogy eljöttetek, hogy örömünkben osztozzatok s ez esztendőt gyülekezetünk életében annál emlékezetesebbé, annál maradandóbb hatásúvá tegyétek. De éreznünk, tudnunk kell, hogy ünneplésünknek csak akkor van jogosultsága, célját csak akkor éri el, ha szivünk általa is erősödik a hitben, a hűségben és szeretetben, ha e válságos napokban elénk toluló fontos feladatok és nehéz megpróbáltatásokra kitartást merítünk belőle. Nem azért jöttünk össze, hogy néhány órai szórakozást szerezzünk magunknak, vagy hogy embereknek tömjénezve elhomályosítsuk szemünket helyzetünkkel, feladatunkkal szemben, vagy hogy egymást dicsérve ne halljuk a körülöttünk és felettünk felhangzó komoly intőszavakat; hanem azért jöttünk össze, hogy megvessük lábainkat azon a szilárd alapon, melyen meg nem szégyenülhetünk s merítsünk abból a közös forrásból, a melyből örök életnek, tehát erőnek vize fakad, hogy Istent keresve, kérve és dicsérve, megnyíljanak szemeink s megszentelődjék akaratunk a jónak látására s elvégzésére, hogy így aztán áldás fakadjon együttlétünk nyomán itt és anyaszentegyházunk minden terén, ahová az Úr állít és vezet bennünket. Jertek azért, hallgassátok meg az alapul választott szent igéket. I. Kor. 3, 9—15. E szent igében meg van mondva minden, a mit tudnunk kell, ha anyaszentegyházunk igaz élő tagjai s áldott munkásai akarunk lenni, s mindezt e szóba foglalhatjuk össze: Krisztus a mi egyházunk és üdvünk örök fundamentoma. Ez elfogadva és vallva lássuk I. helyzetünket, II. feladatunkat, III. kilátásunkat . . I. Ha azt kérdezzük, mi az anyaszentegyháznak s az egyes ember üdvének örök fundamentoma, s ezzel kapcsolatban azt vizsgáljuk, vájjon ezen az alapon nyugszik-e a mi egyházunk, akkor helyzetünkért csak hálára nyílhatnak ajkaink. Mert mit hirdet az apostol? „Más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, mely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztus/" Itt van tehát az alap, melyet nem ember vetett, hanem a kegyelem Istene. Örök szeretetében boldogítani akarja a világot, az emberi nemet. A bűnön is diadalmaskodik szeretetének hatalma: mert elküldi egyszülött fiát, nem azért, hogy e világot kárhoztassa, hanem hogy e világot üdvözítse. A bűn megbocsátva; a békesség útja feltárva, az üdvösség hona nyitva azok számára, a kik bűneiket megbánva közelednek hozzá. Ezt hirdeti minden szava, minden tette; ezt mindenek felett szenvedése és halála, a mivel meghozta érettünk az engesztelő áldozatot. S épen akkor, midőn látszólag az emberi gonoszság diadalmaskodik, akkor aratja Ö legszebb győzelmét, mert a szeretet viszi a keresztfára. E győzelemnek megpecsételése a húsvét reggele, midőn kikelve sírjából életet hirdet mindazoknak, a kik benne hisznek. íme, így lesz az a kő, melyet az építők elvetettek, szögletnek fejévé, az emberiség üdvének örök fundamentomává. Rajta épül fel a keresztyén anyaszentegyház; ez az az evangélium, a mely létrehozta, mely fentartotta a melylyel a békesség után sóvárgó lelkeket ma is boldogítja; — s ez ád néki egyedül létjogosultságot. Ezzel függ össze a keresztyén anyaszentegyháznak egész áldásos hatása. Ezzel teremtette újjá a családi és társadalmi életet. Ezzel nemesítette meg az erkölcsöket. Ezzel termékenyítette meg a tudományt s művészetet. És most tekintsük egyházunkat! Vájjon nem ezen az alapon nyugszik-e ? Nem a megfeszített és föltámadott Krisztust hirdeti-é egyetlen urunknak, közbenjárónknak? Nem azt vallja-é, hogy ingyen igazulunk meg Isten kegyelméből a Jézus Krisztusban való hit által ? Nem utal-é, mint az örök alap megismerésének egyetlen forrására a szentírásra, a melyről meg vagyon írva: „Megszárad a fű, a virág elhull, de a mi Istenünk beszéde megmarad mindörökké ... az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédim semmiképen el nem múlnak" ? (Es. 40, 8. Luk. 21, 33.). Nem ezen az alapon épiiltek-e fel gyülekezeteink, egyházi, iskolai, jótékony intézeteink? Nem ez a drága alap volt-e az, a miért apáink küzdöttek, verejtéket, könyet, vért áldoztak? Nem ez tartotta-e meg őket a nehéz megpróbáltatások idején? S nem ez volt-e az a szikla, a melyen lábukat megvetve meg nem rendültek ? Igen, — az alap erősnek bizonyult: egyházunk és üdvünk örök fundamentoma, Jézus Krisztus. Ezt vettük drága örökségül mi is. Nem tudta megdönteni az ellen; nem tudta alámosni az ár. Ezért zeng hálát az evangelium népe. Ezért zendül meg az örömének a te ajkadon is, ünneplő gyülekezet, midőn háromszázados multadra visszatekintesz. Értél viharokat, melyek elseperték mindenedet; hajléktalanná lettél saját otthonodban, csak titokban meríthettél hited üdítő forrásaiból; de nem vesztél el, mert szilárd volt az alap, a melyen állottál, a melyből élet áradt a tagokba, s a vihar elmultával hangyaszorgalommal újra építéd szétdúlt Sionodat. Áldjad, óh áldjad azért az Urat, a ki mindeddig megsegített! De az idők válságosak! A helyzet ma is komoly. Nagy dolgok mennek végbe körülöttünk. Lehetetlen nem látnunk azt a hatalmat, melylyel szemben századokon át kellett küzdeni létünkért. S e hatalom forrása nem pusztán a külsőségekben, a szervezetben, fényben, gazdagságban van, — ne gondoljuk; buzgóság, a lelkeken uralkodni tudó, egy célért mindenre kész szilárd akarat, hitét nem szégyenlő bátorság, a jótékonyság terén lankadatlan tevékenység, ezek a mélyebben rejlő forrásai, ezekkel dolgozik a maga céljai elérésére s természetes, hogy hat, tért hódít és viszi magával azt, a mi gyenge, ingatag s nem áll szilárdan egyházunk fundamentomán.