Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-05 / 40. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ Menyhárd Frigyes, Löw Fülöp, Kruttschnitt Antal, Geduly Henrik, Raab Károly, Hollerung Károly, Pröhle Henrik. Az így újonnan megválasztott tisztikart Prónay Dezső egyet, felügyelő üdvözölte, kinek szavaira a tisztviselői kar nevében Zsilinszky elnök mondott köszönetet, Ígérve, hogy mint eddig, úgy ezentúl is az egész tisztikar teljes lélekkel és buzgósággal fogja szolgálni egyesületünk s benne egyházunk szent ügyét. Elnök s egyetemes felügyelő éltetésével a gyűlés 4 óra után lelkes hangulatban oszlott szét. Nyomban a Luther-Társaság közgyűlése után az e. e. e. gyámintézeti bizottság tartotta meg a gyámintézeti ünnepi közgyűlést előkészítő ülését a theol. akadémia tanácstermében. E bizottság megállapította azon elveket és módozatokat, a melyek szerint a másnap rákövetkező ünnepi közgyűlésen a segélyek kiosztását fogja javasolni, azért ismétlés kikerülése végett az ő határozataival nem foglalkozunk, minthogy azok egytől-egyig a gyámintézeti közgyűlésen előkerültek s foganatosíttattak is. Azért haladéktalanul áttérünk III. A Luther-ünnepély leírására, a mely közvetlenül a gyámintézeti bizottsági gyűlés lefolyta után, este 6—8 órakor a nagy templomban tartatott meg. Bátran mondhatjuk, hogy hasonló fénynyel és sikerrel még társaságunk nem tartott hasonló ünnepélyt. E fény és siker nyitja pedig nemcsak az ünnepélyen részt vett közönség nagy száma és előkelősége, hanem a színvonal, a melyre ez ünnepélyt, közéletünk két ragyogó neve: Láng Lajos és Zsilinszky Mihály v. b. t. tanácsosok emelték. S a kik velők együtt szerepeltek is, egytől-egyig méltók voltak a rájok oly kitűntető társaságra. A ragyogó fényárban úszó templom már 6 óra előtt választékos, előkelő közönséggel telt meg. Ott láttuk Pozsony vármegye főispánját s a város küldöttségét, a Toldy-kör, a kir. tábla, törvényszék s egyéb közhivatalok deputációit, a felekezetek küldöttségeit, városunk és közéletünk számos kitűnőségét s a városunkba jött vendégeket teljes számban. Mintha a Szentlélek csodás módon egy egységbe olvasztotta volna a legkülönfélébb felekezeteket és rendeket az áldott estén. A mint a vendégek élükön báró Prónay Dezső egyet, felügyelővel, Zsilinszky és Láng v. b. t. tanácsosokkal s a püspökökkel a templomba léptek s helyeiket elfoglalták, felhangzott a még Ambrozius milánói püspök által szerzett őskeresztyén egyházi ének: „Jövel Szentlélek Úr Isten melynek elhangzása után Pröhle Henrik a pozsonyi ev. egyház közkedveltségnek örvendő ifjú lelkésze mondott az oltár előtt buzgó, tartalmas imát, a melyben Isten áldását kérte az evangélium szellemében kifejtett s kifejtendő munkára, a melyben a LutherTársaság szorgalmatos. Az emelkedett lelkű imát a pozsonyi egyház vegyeskara által Friihwirth Samu karmester gondos és szakavatott vezetése mellett előadott két régi magyar ének követte („Az anyaszentegyház siralma", a hagyomány szerint Sztáray Mihály magyar reformátortól, s „Szánja az Úr Isten", a hagyomány szerint Szegedi Kis István magyar reformátortól, mindakettő a XVI. századból), avval a sajátosan csengő, búsongó magyar énekritmusokkal fájdalmasan borongó hangulatba ringatva az áhítatos hallgatók lelkeit; majd az oltár előtt felállított felolvasóasztal elé lépett Láng Lajos, hogy megnyitó és üdvözlő beszédében egy magasan szárnyaló essay szerű visszapillantásban fejtegesse a mai ünnepnek nagy jelentőségét, a melynek súlyát a pozsonyi evang. egyház 300 éves jubileumi gondolata adja meg. A nemes szónok üdvözlő beszéde eltért a szokott sablontól. Nem a társaságnak szólott, hanem a vendéglátó egyháznak, a melyet 300 éves fennállásának örömünnepe alkalmából a társaság nevében üdvözölt. Különösen két tanulságot vont le e jubiláris ünnepből. Az egyik, hogy mert ennyi sok viszontagság között mindig velünk volt az Úr megtartó kegyelme, azért nyilvánvaló, hogy az emberiségnek a protestantizmusra szüksége van. A másik, hogy a protestantizmus léte feloldhatlan viszonyban áll a magyar nemzeti léttel. A magvas s történetbölcseleti szempontból igen előkelő beszéd egész terjedelmében a következőleg hangzik: Mélyen tisztelt ünneplő gyülekezet ! Egyházunk ma ünnepli fennállásának három évszázados fordulóját és az ünnep fényesebbé tételére hívta körébe a Luther-Társaságot. Mint a pozsonyi egyházmegye felügyelőjére és a Luther-Társaság alelnökére, reám hárult a tiszt és kötelesség: vendégeinket üdvözölni. E tisztemnek nem felelhetek meg méltóbban, mintha kegyelettel megemlékezem azon háromszázados magasztos küzdelemről, mely e városban, hol most ülésezünk, egyházunkat megalapította és a mai napig fentartotta. 1606-ban alakul meg először Pozsonyban az evang. egyház. 1606 előtt Pozsony buzgó evangelikus hívei Récsére vagy a városon kívül, a curialis telken épült Kamper-féle házba voltak kénytelenek kivonulni, ha Isten igéjét Luther szellemében óhajtották hallani. 1606 okt. 8-án tartotta Reisz András, ki addig az azon időben még protestáns Kollonich grófnak udvari papja volt, mint pozsonyi lelkész az első evangelikus istentiszteletet a belvárosban, az Armpruster-féle házban. Az öröm azonban nem tartott sokáig. Egy év múlva, 1607 november 13-án, az alaptalanul felségsértéssel vádolt Reisz Andrást a városi közgyűlés egyhangúlag eltiltja a prédikálástól. Az üldözés Reisz Andrást kivándorlásra kényszeríti s ugyanakkor az egyház is megszűnik működni. Egy újabb év leforgása után újból feléledt az evangelikus egyház Pozsonyban s ismét az Armpruster-féle belvárosi házban. Pozsony Heuchelin Simonban újabb lelkészt kap és a lelkesedés akkora, hogy pár év múlva három német és egy magyar-tót evangelikus lelkész működik e városban, mint akár ma, a 300 éves forduló idején. 1619-ben a rendek hitsorsosainknak, mint a város túlnyomó többségének ítélték oda a székesegyházat és Bethlen Gábor udvari papja, Alvinczy Péter a Szent Mártonról nevezett dómban prédikált. 1621-től fogva azonban ismét fordul a kocka. Ebben az évben elvették a dómot a protestánsoktól ; egyházunk újra magánházban keresett menedéket s egész 1634-ig senki sem gondol külön templom építésére. S a midőn eleink 1635-ben az Armprusterféle ház lebontásához fognak, hogy egy újabb, bővebb és önálló imaházat emeljenek, a hatalom a fenyegetés és üldözés minden eszközét megpróbálja ellenök. A hívek buzgósága és áldozatkészsége azonban minden akadályt legyőz és 1638-ban megnyílik a Szentháromságról elnevezett első evangelikus templom, igaz torony és harang nélkül, de a városház közvetlen szomszédságában, díszes helyen, a mi kétségtelenül növelte tekintélyét. És ha a külső díszről le is kellett mondaniok, a belső ékesség annál gazdagabb, mert az imaház fölszerelése nemcsak bőséges és értékes, hanem az utolsó fillérig önkéntes adományokból keletkezett, melyhez gazdag és szegény,