Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-09-28 / 39. szám

342 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 hogy könnyebben jut ily módon életfolyamán, annak torkolatáig. Megtagadja édes anyja szive verésének hatását, a bölcső dalt és az éjjeli fohászt, az egyházi áldást, család és egyház, templom és iskola legszentebb emlékeit, boldogtalan azon hiszemben, hogy ily módon könynyebb szerrel éri el majd e csendes kikötőt. S az ily gonosz példát látott ifjú nemzedék aztán megy az élet nagy országútján vigan, rút számítás döcögő jármüvén jövője elé. Aztán siránkozunk a világ romlása, erkölcsök elvadulása, a kegyelet és vallásos imádatra való istenfélelem és becsüléssel járó becsületnek kiavófélben volta felett. Mit tett Izráelnek hasonló helyzetiben Nehemias, a király pohárnoka? Látván Izráel népének nyomorúságát, leült, kesergett és imádkozik, ezután pedig királyától nyert engedelemmel s annak levelével Jeruzsálembe ment, ott a fásult népet összeszedte, köztük a nagy munkát beosztotta, adván nekik munkaeszközt az egyik kézbe, fegyvert pedig a másik kézbe és „gyűljetek egybe, a mi Istenünk hadakozik érettünk" szózattal bevezette náluk a védelemben és építésben nyilatkozott nagy munkát. Nehemiás ezen nehéz munkáját, kedves Testvér, végezted egyházad és egyházmegyéd kisebu körében Urad királyod megbízásából és királyi levelének birtokában már együtt. Mai naptól egy nagy munka mezejének vagy előmunkása mindazokkal együtt, kik az Úr szent egyházának megtartására rendelvék. Légy itt is minden tekintetben előljáró, Urad királyod ama jó pásztora. Vess gátat ama pusztító áramlatnak, mely a Krisztus szent egyházát egy család szolgálatára akarja lefokozni. Hass oda minden erővel, hogy itt ne lehessen soha más, mint azon áldott égi jó szellem az uralkodó, mely hithűség, békés szeretet által keresi a lelkek nemesítésének üdvét, tudta százados vészviharok közt is egyházunkat az üdv magaslatán fentartani. Ne engedd, hogy itt eszmében és valóságban lehessen más az Úr, mint és egyedül vallásunkat égből hozó egyetlen és mindenkori Úr, a Megváltó és Üdvözítő! Izráel elfásult népe építóeszköz és védfegyver birtokában neki melegedve, dárdával, paizsokkal és páncéllal felvértezve harcolt „atyafiak, fiúk, leányok, feleségeikért és házaikért" félelem nélkül, egyakarattal „hajnaltól a csillagok feltámadásáig" a diadal boldog reményében, jó kedvvel. Neked is ily módon kell eljárnod. A leghatalmasabb fegyver, a szent evangyéliom által magadat rég felfegyverezve, mesterré lettél az egyház gondozásánál. Az önáldozat hódító hatalmának birtokában az építő munkaeszközt lélekismeresen tudod alkalmazni. Értékesítsd ezeket most már nagyban és minden irányban. Add az egyháznál nagyobbra képesített művelteknek értésére, hogy az egyház védelme és együtt építésének alapfeltétele „ne szégyeld a Krisztus evangyéliomát, mely mint isteni erő minden hívőnek örök üdvössége!" Hívd fel őket a bátor jogvédelemmel és a vallásosságnak és egyházszeretetnek nemes példaadással bemutatására. Csodás fegyver és hatalmas munkaeszköz ez az ú. 11. világi elem hatalmában: fogyasztja az ellent künn és szaporítja a hívő barátokat benn ott, a hol az a jogot az oltár előtti lebomlással és a tűzhely szeretetteljes ápolásával tudja egyesülten bemutatni. Az ú. n. világi elemnek városokban és faluhelyeken ily példaadása tudná nyomorúságaink számát kisebbíteni, súlyát pedig könynyíteni. Keresd fel munkatársainkat, a nép vezetőit, az egyházak, iskolák szellemi gondozóit, vezesd át őket a tespedés, vagy anyagias homok pusztáiról a szellemi élet zöldelő, forrásos oázaira vissza. Mutasd meg nekik a bányászok és búvárok útját. Szellemi munkásoknak, nekik szellemi vezéreknek kell lenniök minden ponton s minden viszonyok közt. Aldozároknak nekik életáldozattal kell az életben forgolódniok. Mennyi erő, mennyi áldás nyilatkozik így a lelkész, tanár, tanító szellemi munkás életében ? A világosság fényesebb, a nap melegebb, a sötétség kevésbbé ijesztő, az iga gyönyörűséges, a vágy szerényebb, a kenyér édesebb, a megelégedés otthonosb, az ég is közelebb minden kincseivel ott, hol egy megalázódott szelleinvezér gondjait az ég felé. de meg egyháza körébe is lélekismeretesen irányítja „min erőnktől mit sem érünk" vallásos tudatával „bízza az ő utait Istenre, a ki megsegít". Mennyi áldás s együtt haszon jő az ily gondozás gyommentes vetéséből! Egyedül ily módon lesznek visszahelyezve nálunk is a kapuk, felépítve a falak s ezek által megvédve Jeruzsálemünk . . . Nehemiás szózatának értéke közöttünk : „Gyűljetek egybe és áldozzatok, a mi Istenünk hadakozik érettünk" ! „Megtérének mindnyájan, ki-ki az ő munkájára" mind az egész Juda háznépe s „náluk a Fejedelmek valának pallérok". Nehemiás szavára tehát mindenki hallgatott, a fegyvert és munkaeszközt mindenki elfogadta, azt ki-ki a maga helyén „hajnaltól a csillagok feltámadásáig" használta s az ily módon elfoglalt nép között az elöljárók voltak a vezetők. Jeruzsálem felépítésére és megvédésére tehát irányult minden törekvés. Ez vezette Nehemiást, ez lelkesítette Juda népét és fejedelmeit egyaránt. Jeruzsálem azonban nemcsak Izráel vallásának, hanem Izráel nemzeti otthona és állami életének volt egyik központja: Egy fegyverrel, egy munkaeszközzel, egy munkával tehát vallás és haza, egyház és állam megmentésére és fentartására gondoltak a nép és a vezérek egyaránt így történt az Jeruzsálemben, így van ez nálunk is. Vallásunk és hazánk, egyházunk és magyar államunk elválhatlanul egyek voltak és lesznek. Egyházunk mindig, még a tiprás és fosztás legsötétebb idejében is, hazánk igaz javán működik mindig hűséggel közre. Hazánk viszont, szabadult sorsában, mikor az igazság és népszeretet napja felhőtlenebbűl és melegebben sütött, védte és biztosította egyházunk törvényes létjogát. Rabságban és szabadságban tehát, miként gyalázatban és dicsőségben is rokontársak voltak és lesznek. Ezen és ily módon történt együttélés és egy célra működés közel négy százados múlttal immár beigazolt történeti igazság. Te ezt tudod kedves Testvér, ámde azt is, hogy ez irányban sok és sokféle az akadály még most is. Egy ezredév óta él itt sokféle népfaj, nyelv, államilag együtt az utolsó félszázadig békésen együtt. Á nemzetiségi " szellemek azonban a latin nyelvnek százados trónjáról leléptekor életre keltek s azóta igazság hangoztatásával hatalomért, előnyökért versengenek. Azok mindegyike alaphangul kínálkozik az állami összhangba azóta. Pedig az a magyar királyságban csak egy, egyedül csak a magyar lehet. Ezen zenés összhangban azonban az alaphangon kívül több hang is kell, a mely nem kevésbbé becses, sőt elkerülhetlenül szükséges. Ily összhangban akarja a különben önállóknak vallott nemzetiségi hangok mindannyiját a magyar állani, mint alaphang látni és összehozni akarja helyesen, hogy értsük meg egymást, ez pedig egymás nyelvének ismerete nélkül nem válik lehetségessé itt sem. Különben pedig, legyen meg mindenkinek a maga nyelvi, miként vallási és