Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-09-21 / 38. szám

332 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 hatja el őket egymástól!" Nyíltan egy alkotmányos kormány, egy alkotmányos párt se merészkedett szembehelyezkedni a negyvennyolccal, hogy bátorkodnék ez a mostani, legsajátosabb elveinek megtadásával ?! A koalíciós kormány kereste is az érintkezést e kérdés tárgyában mind a két hitvalláson levő evangélikusok vezérférfiaival, mert jó dolog a negyedfélmillió lélekszámot kitevő, többnyire színmagyar protestánsok jóindulatát jogos kívánságaik teljesítése által kielégíteni. És a két protestáns egyház közös bizottságának elnöksége készséggel lépett érintkezésbe a koalíciós kormánynyal, mert, a bizottságnak a kormányhoz 1904-ben felterjesztett emlékirata az egyház és közművelődés nagy hátrányára függőben van. És az eredmény ? Ismét egy szép igéret, melyekben eddig nem volt hiány! Az 1848. évi XX. t.-cikknek, mely nem szép igéret, hanem kötelező váltó, végrehajtására még az akkori felelős kormány megtette az első lépéseket. Összehívta tanácskozás végett a protestáns egyház törvényes képviseletét, hogy a hitfelekezetek meghallgatásával, mint a törvény rendeli, a legközelebbi törvényhozás elébe kimerítő javaslatot terjeszthessen, mely a törvénybe foglalt elvi kijelentés alapján a törvényesen bevett hitfelekezetek közötti teljes jogegyenlőséget és viszonosságot, egyházi s iskolai szükségeiknek közálladalmi költségek általi fedeztetését biztosítaná! Úgyde a csakhamar bekövetkezett bonyodalmak meghiúsíták a megállapodások létrejöttét. Ezen bonyodalmakra való tekintettel az ev. egyház képviselői jogainknak egész terjedelmében való elintézéséről jobb idők bekövetkeztéig lemondottak. Ezen jobb idők teljessége még máig sem állott be. A teljes jogegyenlőség és viszonosság ma is csak írott malaszt, az egyházi s iskolai szükségletek közálladalmi költségek általi fedeztetésére ma is csak részletfizetések történnek. Ezen több mint félszázados, állíthatni (a bécsi s linci békekötés alapján), több százados sérelmeket tárta fel a hazai mindkét hitvalláson levő evangelikus egyház közös bizottsága 1903. nov. 19-én és 1904. jan. 27-én tartott üléseiből kelt „emlékirata az 1848. évi XX. t.-c. végrehajtásáról". Az egyház kényszerült megtenni a kezdeményező lépéseket, miután az alkotmány visszaállítása óta egy kormány se tartotta szükségesnek a hitfelekezetek meghallgatásával kimerítő törvényjavaslatot előterjeszteni a törvényhozás elé. Az emlékirat az 1848. évi XX. t.-c. 253. §-ával kapcsolatos kérdéseket egymástól elkülönítve tárgyalja. Az egyik rész annak képét tárja fel, mit várunk az egyenlőség és viszonosság elveinek megvalósítása alapján, a másik rész megállapítja azon elvet, melyet egyházunk szükségleteinek állami közköltségek általi fedeztetését kívánjuk megvalósíttatni, számokban is kifejezésre juttatván azon összeget, melyet az evangélikusok a viszonosság alapján várnak. A kik az 1848. évi XX. t.-cikk végrehajtásáról beszélgetnek, rendszerint csak az anyagi dotáció függőben levő kérdésére gondolnak* Hát súlyos sérelem az is, hogy ez a kérdés még mindig megoldásra vár és egyházunk működését a kulturális, közművelődési munkatéren megbénítja; de az anyagi kérdésnek a dotáció kérdésének megoldásával se volna még megvalósítva teljességgel az 1848. XX. t.-cikk mindaddig, míg egyenlő és részrehajlatlan bánásmódban nem részesül e hazában, törvényesen bevett minden vallásfelekezet az egész vonalon, teljesen. A közös bizottságnak emlékirata még Tisza István miniszterelnöksége idejében terjesztetett be a kormányhoz. A magyar kormány tárgyalás alá vette az emlékiratot és arra vonatkozólag a miniszterelnök a vallás- és közoktatási miniszterrel egyetértőleg válaszolt. A válasz rövid tartalma ez: az emlékirat első részében felhozott kérdések majdnem kizárólag oly konkrét esetekre vonatkoznak, a melyek alapos vizsgálat tárgyává voltak teendők, mielőtt azokra nézve a kormány állást foglalhatott volna. E vizsgálat folyamatban van és annak befejezte után a miniszter újra fel fogja venni ezekre a kérdésekre vonatkozólag is a tárgyalás fonalát; de már most kijelenti, hogy a mi a dolog elvi oldalát illeti, a kormányt is, valamint egész működésében, úgy ezen kérdések elbírálásánál is csak azon nagy szempont vezetheti, hogy a törvényesen bevett vallásfelekezetek közötti tökéletes egyenlőség és viszonosság az egész vonalon érvényesüljön, természetesen a törvényes fejlődés és az egyes vallásfelekezetek által előidézett viszonyoknak tekintetbe vételével és miután e kérdésekben a két hitvalláson levő evangélikusok egyházai is ugyanezen elvi állásponton állnak, a miniszter reményét fejezi ki, hogy az emlékiratban felsorolt konkrét kérdéseket közmegnyugvásra sikerillend megoldani s illetőleg megállapítani azon irányelveket, a melyek szerint hasonló esetek a jövőben elbirálandók lesznek. A két evangelikus egyház közös bizottsága a leiratidézett részeire a következőket válaszolva: „megnyugvással veszszük, hogy a kormány az 1848. évi XX. t.-c. 2. §-ának végrehajtásánál a törvényesen bevett vallásfelekezetek közötti tökéletes egyenlőség és viszonosság elvét akarja az egész vonalon érvényesíteni, a mi által kizártnak tekintjük azt, hogy a törvényes fejlődés és az egyes vallásfelekezeteknek benső természete által előidézett különös viszonyok tekintetbe vételének, melyet a leirat hangoztat, az az értelme legyen, hogy a törvényes fejlődés által előidézett különös viszonyok továbbra is az egyenlőség és a viszonosság sérelmével fentartassanak; de ismételve kérjük a kormányt, hogy az 1848. évi XX. t.-c. 2. §-ának végrehajtása tárgyában előterjesztett kívánságainkat mielőbb teljesíteni méltóztassék". Minő állást foglalna el a Tiszaminiszterium a prot. egyház azon kérelmével szemben, hogy ezen egyház kívánságai mielőbb teljesíttessenek, az most immár nagyon alárendelt kérdés, mivel a szabadelvű-párt szabadelvű kormányával együtt leszorult a porondról, melyen az ország sorsát döntik el. De lényeges az a kérdés, minő állást foglal el ebben a kérdésben a mostani kormány. Vállalja-e, hogy az 1848. évi XX. t.-cikket akkép kívánja végrehajtani, hogy a törvényesen bevett vallásfelekezetek közti tökéletes egyenlőség és viszonosság elvét az egész vonalon érvényesítse? Vállalja e, hogy az egyes vallásfelekezeteknek benső természete által előidézett különös viszonyok tekintetbe vételének örve alatt nem fognak a törvényes fejlődés által előidézett különös viszonyok továbbra is az egyenlőség és viszonosság sérelmével fentartatni ? Vállalja-e, hogy a protestánsok előterjesztett kérelmeit mielőbb teljesíteni fogja és nem fogja azokat ad graecas calendas elhalasztani? Elég víz lefolyt immár a Dunán 1848 óta, de már 1868 óta is; addig akar-e várni az országgyűlés ezen ügy szabályozásával, míg a Duna folyása medrében megáll vagy épen vissza, forrása felé kezd folyni? Válaszul, de épen nem kielégítő válaszul előttem fekszik egy szűkszavú miniszterelnöki beszéd egy-két pontja és előttem fekszik a vallás- és közoktatásügyi miniszter leiratának szövege. A miniszterelnök kormánya programmjában — a mint azt lapomban olvasom — nagyon szűkszavúan és óvatosan nyilatkozik e kérdésről. „A vallásügyi politika terén a törvényeinkben biztosított lelkiismereti szabadság és viszonosság alapján fentartani s erősíteni kívánjuk a vallási békét". Nyelvbotlás-e vagy lapomban sajtóhiba-e, hogy a miniszterelnök a viszonosság mellett a jogegyenlőséget nem említi, azt nem tudom. De tudom azt, hogy hazánk egyik sarka-